Az egyik legbűnösebb élvezet, amiről senki nem tud lemondani, és nem, nem a csokoládé az, hanem a pletyka
A pletykálás sok évezredes szokás, ami akkor vált az emberi csoportok jellemzőjévé, amikor 150 fő körül stabilizálódott a csoportok létszáma. Hatezer éve, amióta írásbeliség van, a különböző szent írások (Talmud, Biblia, Védák) a hatalom szövegei.
És ezekben a szövegekben, amelyeket férfiak írtak, egyértelműen elítélik a pletykálkodást. Amit egyértelműen a nők nyakába varrtak.
Tedd a szívedre a kezed: mikor pletykáltál utoljára? Ugye, hogy jól esett?
Amikor a kollégáim felfedezték az asztalomon A pletyka természete című könyvet, hosszasan beszélgettünk arról, hogy az egyáltalán nem is olyan nagy baj, hogy az újságírók szoktak néha (na jó, annál azért jóval gyakrabban) pletykálni, hiszen a munkánkhoz tartozik, hogy mindig tájékozottak legyünk, cserélgessük az információkat, átlássuk az eseményeket.
Az érzelmi magánytól a biztonságos kötődéseig
Volt az egész beszélgetésnek egyfajta mentegetőzés-jellege, mintha valahol mi is éreztük volna, hogy az a fajta bűnös élvezet, amivel időnként képesek vagyunk megosztani egymással az általunk ismert információkat, nem feltétlenül kapcsolódik szorosan a munkánkhoz.
Miért pletykálunk egyáltalán?
Aztán elolvastam magát a könyvet, és mondhatom, azóta egészen máshogy érzem magam, amikor leülök csacsogni az ismerőseimmel. De mi is pontosan a pletyka? Miért pletykálkodunk? Kinek jó ez? A kötet két szerzőjével, Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológussal és Bodor-Eranus Eliza közgazdász-szociológussal többek közt erről is beszélgettünk.
„A pletyka speciális információ, olyan emberről szól, akit ismerünk (vagyis például praktikusan nem az amerikai elnökről, akivel azért többségünknek nincs személyes kapcsolata), de épp nincs a társaságunkban. A pletyka aktuális információt hordoz, mert az, hogy három éve mit csinált valaki, nem annyira fontos. A pletykálás abban támogat minket, hogy a saját társas közegünkben eligazodjunk” – magyarázza a kötet egyik szerzője, Szvetelszky Zsuzsanna.
Mindenesetre tény, hogy ha meghalljuk a szót: pletyka, valami negatívra gondolunk egyből. A kutatók szerint ez alapvetően azért van így, mivel a pletykának van olyan funkciója a csoporton belül, hogy befolyásolja a hierarchiát. Ha például azt halljuk: „Finom lett a főzelék, amit Irma főzött, de desszertet már nem csinált”, máris egy ilyen esetbe ütközünk.
Az ilyen állításoknak két célja van: akiről szólnak, azt valamilyen szinten lefokozzák (Irma ugyan jó főzelékben, viszont desszertben nem erős), másrészt aki mondja, az saját magát jobb helyzetbe hozza. Az alapvető igazság, hogy egy pletyka mindig azt érinti a legrosszabbul, akiről szól (és aki ugyebár nincs jelen, amikor elhangzik), de azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy pletykát senki sem tud úgy terjeszteni, hogy közben magáról ne adna át valamilyen információt.
De azért hamut semmiképp se szórjunk a fejünkre, ha pletykálkodáson kapjuk magunkat. Van ugyanis hasznos funkciója is ennek tevékenységnek. Hiszen fontos tudnunk azt, hogy a csoportunk egyes tagjaival mi történik, mi van velük. A pletykálás e tekintetben nem az egyes ember, hanem az egész csoport érdekeit szolgálja. És azért azt se felejtsük el, hogy valójában szeretünk is pletykálni.
Nem véletlenül, hiszen ez egyfajta pihenés is: akivel pletykálunk, abban megbízunk, azzal jól, biztonságban érezzük magunkat, így ennek a fajta információcserének van egyfajta rekreációs funkciója is. Emellett Bodor-Eranus Eliza arra is felhívja a figyelmet, hogy egyes kutatások rámutatnak arra: a munkahelyi közösségekben van összefüggés az együttműködésre való hajlandóság és a pletykálkodás között.
Igaz, más kutatók szerint viszont épphogy aláássa a szervezeti együttműködést és teljesítményt, ezért negatívan befolyásolja a munkát. És ahogy a fentiekből kiderül: a pletykálást kutatják is. Méghozzá megannyi szempontból: etnográfiai, antropológiai, szociológiai és szociálpszichológiai, szervezetpszichológiai és kommunikációelméleti megközelítés is létezik, hogy csak néhányat felsoroljak a teljesség igénye nélkül.
De miért fontos ez? Miért kutatják?
„Maga a téma fontos, ezért foglalkoztat minket. A sok különböző tudományterület, ami a pletykával foglalkozik, rámutat arra is, hogy egyelőre nincs egységes szemléletmód a témával kapcsolatban. Viszont jó tudni, hogy például az ilyen kutatások segítenek megérteni többek közt azt is, a pletyka mennyiben segíti a munkahelyi együttműködést, elköteleződést” – magyarázza Bodor-Eranus Eliza.
„Ez pedig már csak azért is fontos, mert maga a társadalom nagyon gyorsan változik. A különféle kommunikációs csatornák, a közösségi média, csetek hatására a társadalom is transzparensebbé vált, kevésbé szégyellősek az emberek, bevállalósabbak is, vagyis hajlamosak többet mondani magukról, mint korábban. Mindez pedig hat a közgondolkodásra is, ráadásul ezek a csatornák elsősorban a fiatalok körében népszerűek” – mondja Szvetelszky Zsuzsanna.
Innen nézve különösen érdekes az, hogy a koronavírus-járvány miatti bezárkózás mennyiben és hogyan hatott az emberek közti kommunikációra, és azon belül is a pletykálkodásra.
„Ez egy érdekes társadalmi kísérlet volt, ha nevezhetjük így, mert ilyen még nem volt. Az biztos, hogy kiesett az életünkből egy csomó olyan helyszín, ami korábban terepe volt a pletykálásnak: a munkahelyi ebédszünetek elmaradásával vége lett az evés közben elsuttogott pletykáknak, iskolai közösségek bomlottak fel egyik pillanatról a másikra, szülői munkaközösségek szűntek meg, megannyi olyan felület, ahol a pletykáknak fontos szerepük volt a mindennapjainkban” – mutat rá a helyzet szokatlanságára Bodor-Eranus Eliza.
„Ráadásul heteken át minden a koronavírusról szólt, az emberekkel nem nagyon történt semmi, nem volt társasélet, kevesebb volt a téma, amiről egyáltalán pletykálni lehetett. És bár az emberek megtalálták természetesen azokat a csatornákat, ahol ezekben a helyzetekben is tudtak egymással kommunikálni, de az biztos, hogy a bezártság pletykálásra gyakorolt hatását csak utólag fogjuk tudni mérni” – teszi hozzá Szvetelszky Zsuzsanna.
Mindenesetre ha valaki mindezek után szeretné elkerülni akár azt, hogy ő maga pletykálkodás tárgyává váljon, vagy akár megtanulná, hogyan háríthat el egy pletykát, amire nem kíváncsi, a jó hír az, hogy a kötet még erre nézve is ad gyakorlati példákat. Ha például legközelebb szeretnénk kikerülni egy kérdést, amire biztosan tudjuk, hogy nem lenne jó válaszolni, egész nyugodtan kacsintsunk egyet – és maradjunk némák.