Lehet, hogy mérgező kapcsolatban élsz, és még csak nem is tudsz róla - ilyen az élet egy gazdasági bántalmazó mellett
Én egy percig sem éltem a pasimtól anyagi függésben, amint úgy tartotta kedvem, el tudtam menni, meg tudtam oldani az életem az együttműködése nélkül. Ez azért volt így, mert mindig volt munkám, saját bankszámlám, nem voltunk házasok, nem volt közös gyerekünk vagy közös ingatlanunk, és a budapesti albérletek akkor még nagyjából feleannyiba kerültek, mint most. Nem mindenki ilyen szerencsés.
A címben szereplő kérdést tette fel nekem egyszer az egyik pasim. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Végül is, mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni, amikor az ember százhatvanezer forintot keres? Hát… bérletet vettem, egy cipőt, egy gatyát, sampont, dezodort, beültem a barátaimmal kávézni, kajálni, borozni, ajándékot vásároltam a tesómnak szülinapjára, elmentem uszodába, fodrászhoz. Ugyanakkor a lehető legrosszabb dolog, amit ilyenkor az ember tehet, hogy elkezd magyarázkodni.
A pasimnak egyértelműen semmi köze nem volt ahhoz, hogy mire folyatom ki a pénztárcámból a fizetésemet, és én ezt akkor már nagyon jól tudtam, mert addigra olvastam a gazdasági bántalmazás fogalmáról. És úgy alakult, hogy sok mindennel terhelt, pocsék párkapcsolatunknak ez lett az utolsó állomása:
kábé két nap múlva el is cuccoltam.
Nem mindenkinek van ilyen szerencséje, hogy csakúgy lépni tud.
Szóbeszédek és pletykák után ma már inkább a túlzott információ áramlása okoz problémát
Különben nagyon érdekelne egy kutatás arról, hogy a jelenlegi bérleti díjak milyen hatással vannak a párok életére – hogy vajon hány olyan párkapcsolat van, amit az tart csak össze, hogy tagjai külön képtelenek lennének kifizetni egy-egy lakást.
A házasság intézménye is alapvetően két ember jogi és gazdasági kapcsolatát jelenti, erre mondjuk ki a boldogító igent – ezért különösen furcsa, hogy racionális megfontolások helyett a libidónk dönti el, hogy végül kivel kötjük össze ilyen módon az életünket.
Bocs, nem vagyok túl romantikus alkat.
Így szedi el tőled a pénzt egy gazdasági bántalmazó
Tóth Györgyi, a NANE szakértője kérdésemre elmondta, hogy a párkapcsolaton belüli gazdasági kizsákmányolásnak több fajtája van, amelyek egészen komplex módon kapcsolódhatnak össze a bántalmazás más formáival is. A legsúlyosabb eset az, amikor az egyik fél teljesen kisemmizi, elszegényíti a másikat. „Ennek elég jellemző megjelenési formája, amikor valaki a közös vagyont próbálja meg kirakni egy privát cégbe.
Persze magyarázatokat is gyárt, például arra hivatkozik, hogy ilyen módon csökkenteni lehet a közös adósságot, vagy kevesebb adót kell fizetni az államnak. Ennek a módszernek két fázisa van: az első fázisban, többnyire a házasságkötés miatt, a saját tulajdon közössé transzformálódik, majd a bántalmazó fél ezt a közös tulajdont sajátítja ki jogi eszközökkel. Vegyünk egy példát! A bántalmazottnak volt egy saját ingatlana, amely a házasság során bekerült a közösbe. Ez nem tűnt számára túl rizikós lépésnek, bízott a partnerében.
Ám egy nap – ez többnyire a váláskor jön el – azzal kell szembenéznie, hogy a közösnek hitt lakás már rég a párja tulajdonában van” – mondja Tóth Györgyi. Kérdésemre, hogy ez nem meríti-e ki a lopás fogalmát ezt válaszolja: „sokkal egyszerűbb lenne a dolog, ha ez mindig a bántalmazott háta mögött, titokban történne, hiszen az természetesen lopás lenne, de inkább arról van szó, hogy a bántalmazott bízik a párjában, és mindent aláír, amit ő szükségesnek, előnyösnek mond.”
A tudatos elszegényítés másik minősített esete az, amikor a bántalmazó fél úgy dönt, hogy a közösen felvett hiteleket nem fizeti tovább. Ezzel szemben a bántalmazottak nagy része nem meri megkockáztatni, hogy ne fizesse tovább a részleteket.
És ti jól mentetek férjhez?
Vannak a gazdasági bántalmazásnak sokkal enyhébb és hétköznapibb formái is, ilyenekkel mindannyian találkoztunk már életünk során szűkebb vagy tágabb környezetünkben. „Van olyan, hogy az egyik fél nem engedi a másikat dolgozni, vagy elszedi az összes keresetét. Persze, sok párnak van közös számlája, és elképzelhető olyan helyzet, ahol ez mindkét fél számára előnyös. A bántalmazás módszeres, rendszeres viselkedés, célja pedig a másik fölötti uralkodás.
Általában arról lehet felismerni, hogy a bántalmazott félnek minden egyes kifizetendő tételért külön kell pénzt kérnie a párjától, esetleg rendelkezik ugyan társkártyával a közös számlához, de a fizetési tranzakciókról az sms-ek a bántalmazó telefonjára érkeznek, aki így párja minden egyes mozdulatát tudja követni, és utólag számon tudja kérni a kiadásait” – mondja Tóth Györgyi.
A szakértő azt is hozzáteszi, hogy „gazdasági bántalmazás az is, amikor az egyik fél eldönti, hogy ő mondjuk fizeti az autót, de minden más – a gyerekekkel kapcsolatos összes költség, a rezsi – a párjára marad. (Természetesen ezt arra az esetre értjük, ha nem közös megegyezés nyomán alakul ez ki, mondjuk azért, mert az egyik fél havi százezer, a másik pedig havi egymillió forintot keres).
A bántalmazók ugyanis tudják, hogy a bántalmazás elszenvedői, akik igen gyakran anyák, nem engedhetik meg maguknak – sem érzelmi, sem társadalmi okokból -, hogy ne finanszírozzák a gyerekek jólétét”.
És ez az a pont, ahol ki kell mondanunk: a gazdasági bántalmazásnak, csakúgy, mint a családon belüli többi bántalmazási formának az esetek többségében a nők, és velük együtt természetesen a gyerekek az áldozatai. Tóth Györgyi szerint ebben szerepet játszik az is, hogy a lányok nagy része mind a mai napig úgy nő fel, hogy sikerének fokmérője az, jól ment-e férjhez.
Ezek mögé sorolódnak szakmai és anyagi sikerei, sőt, a társadalom még mindig hajlamos megbélyegezni azokat a nőket, akik törekszenek az egzisztenciális függetlenségre. Sokszor hangzik el velük kapcsolatban a „karrierista” kifejezés, vagy pontosabban: ezt a kifejezést nem igazán használjuk férfiakra, mintha kizárólag dolgozó nők számára lenne fenntartva.
Nem csoda tehát az sem, hogy az ezzel kapcsolatos mítoszokkal és filmekben látott klisékkel ellentétben nem a férfiak, hanem a nők és a gyerekek szoktak masszívan elszegényedni a válás után. Ugyanakkor Tóth Györgyi azt is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy egy nem bántalmazó kapcsolatban sem érdemes nőként anyagi helyzetünket a másiktól függővé tenni, hiszen egy kapcsolat végén így is könnyen találhatjuk magunkat borzasztó egzisztenciális helyzetben.
Van kiút!
Mikor a NANE szakértőjét arról kérdeztem, mit tegyen az, aki tudja magáról, hogy gazdasági kiszolgáltatottságban él, és szeretne ezen változtatni, a következőt mondta: „először is fontos, hogy tudja, nem ő tehet róla, és hogy joga van eldönteni, mit csinál a pénzével. Hasznos az is, ha utánaolvas a párkapcsolati erőszak jelenségének általában. Nagy valószínűséggel rá fog jönni, hogy nemcsak gazdasági bántalmazás éri, hanem másfajta is. A NANE oldalán ehhez rengeteg anyagot lehet találni.
Nagyon fontos továbbá, hogy el tudja különíteni a külső szükségleteket (azokat a dolgokat, amikre másoktól van szükségünk) a belső szükségletektől (olyan dolgok, amiket magunktól akarunk megkapni). Az egy külső szükséglet például, ha azt szeretném, hogy a párom ne bántalmazzon, de erre nem tudok hatással lenni.
Belső szükséglet lehet ebben az esetben az, hogy biztonságban akarok lenni.
Minden további lépés attól függ, hogy a bántalmazottnak mit szeretne, és ezt rajta kívül a világon senki nem tudja eldönteni. Ami viszont még biztos, hogy a kenyértörés fokozhatja a veszélyt egy bántalmazó kapcsolatban. Tehát amikor változtatást fontolgat a bántalmazott, érdemes átgondolnia, mi a legrosszabb, amitől tart, és annál kettővel rosszabbra készülni. Ilyenkor ugyanis ugrásszerűen megnő az agresszió intenzitása.
Van egy személyes biztonsági tervünk is, illetve a honlapunkon van kockázatfelmérő és biztonságtervező kérdőív – ezeknek a segítségével az ember el tud gondolkodni azon, mi a reális, mire érdemes tervezni”.
Baj van? Hívd a NANE ingyenes és anonim segélyvonalát: 06-80-505-101 (Hívható: hétfő, kedd, csütörtök, péntek este 18 és 22 óra és szerdán 12-14 óra között.)