Ne legyen stressz a pelenka – Tanácsok és gyakori kérdések dr. Aschenbrenner Zsuzsanna gyermekorvostól
Szülőként a gyermek születésének pillanatától számtalan kihívással találjuk szembe magunkat. A szoptatás, a hozzátáplálás és annak zökkenőmentes kialakítása után sok család életében okoz nehézséget a szobatisztaság kérdése.
Mikor kell lekerülnie a pelusnak? Szülőként hogyan lehet segíteni a kisgyereknek ebben a folyamatban? Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna gyermekorvos, szülő-csecsemő és kisgyermek konzulens, pár- és családterapeuta segítségével eloszlatjuk az ezzel kapcsolatos félelmeket, és körbejárjuk azt is, mikor kell szakemberhez fordulni.
Nem szabad rágörcsölni
Már a beszélgetésünk elején helyesbít Zsuzsa, amikor felteszem a témával kapcsolatban talán az egyik legfontosabb kérdést: mikor a legideálisabb a gyermeket szobatisztaságra szoktatni? Mi van abban az esetben, ha a gyermek a társaival ellentétben még nem mutatja jelét, hogy megérett volna erre?
„A szobatisztaság nem köthető életkorhoz, nincs mindenkire egyformán érvényes ideális időszak. Bizonyos készségeknek, képességeknek kell kialakulniuk, megfelelő szervi, idegrendszeri, mentális és pszichés komplex 'összeérés', kialakult záróizomkontroll szükséges hozzá. Sok esetben a szülők nincsenek tisztában a fogalommal. Attól, hogy ráültetjük az egyéves gyermeket a bilire, és ő bizonyos idő után belepisil, az még messze van a tényleges szobatisztaságtól.”
Zsuzsanna szerint akkor mondható el mindez, ha a gyermek képes felismerni a különböző testi jeleket, megkülönböztetni a kakilás és pisilés ingerét, és képes már a záróizom szabályozásával visszatartani is a szükségletét, amíg eljut a bilihez vagy a vécére. „A gyerekek többsége valamikor két és fél-három éves kora körül áll készen erre, de vannak, akiknél ez előbb, illetve kicsit később történik meg.
Nincs kőbe vésett szabály vagy korhatár erre, bőven előfordulhatnak egyéni különbségek.
Nem jön egyik napról a másikra, és a felnőttek nagyon sokat tehetnek azért, hogy a gyermek számára ez egy természetes tanulási folyamat legyen, ne pedig szorongás forrása. Már a születés pillanatától érdemes elkezdeni azt, hogy például peluscsere közben beszélünk arról, hogy mi történt vele, a babát nem zavarjuk meg az ürítés folyamatában, hanem hagyjuk nyugodtan végezni a dolgát. Az is fontos része a tanulási folyamatnak, hogy ő mászva vagy totyogva követ minket a vécére. Érdemes ezt engedni.” – magyarázza a szakértő.
Ezekben az esetekben beszélhetünk problémáról
Bár az életkorra vonatkozóan nincsenek kőbe vésett szabályok, Zsuzsanna szerint a szakmai irányelv alapján, ha a gyermek elmúlt hároméves, és ébrenlétben nem képes már valamilyen mértékben kontrollálni az ürítési folyamatokat, például napközben még következetesen bepisil, mindenképp szükséges egy gyermekneurológussal és urológussal konzultálni.
„Az éjszakai bepisilés esetében sokkal megengedőbbek vagyunk, hiszen ott alvásból, gyakorlatilag egy tudatvesztett állapotból kell felébredni, felismerni a szükségleteket, és visszatartani, amíg a gyermek el nem ér a vécéig. Ha a gyermeknél öt-hat éves korában még nem mutatkozik az ágytisztaság, az első lépés szintén a szervi okok kizárása egy szakorvosi konzultáció keretében.
A kizárólagos éjszakai bepisilés kapcsán nem ritka az örökletes háttér.
Ezeknek a gyerekeknek több időre van szükségük az éjszakai ágytisztaság kialakulásához, és ahogy telik az idő, várhatóan úgy fog ritkulni a bepisiléssel járó éjszakák száma. Kis százalékban tinédzser- vagy felnőttkorig is megmaradhat ez a probléma.”
A doktornő szerint szervi eredetű betegségek (pl. cukorbetegség, húgyúti fertőzés, székrekedés), de valamilyen lelki krízis is állhat a váratlanul vagy vissza-visszatérő jelleggel mutatkozó, szobatisztasággal kapcsolatos gondok, nehézségek mögött. Ebben az esetben érdemes szakember segítségét kérni, aki a kivizsgálást követően a diagnózis birtokában megkezdi a megfelelő terápiát.
Nő a vízben: Hogy jutottunk el az életveszélyes szirénektől a villával fésülködő hebehurgya Arielig?
A székletvisszatartás és az elhúzódó székrekedés kérdése is nagy kihívást jelent a gyermeknek és a szülőknek egyaránt, és akár többször, különböző életszakaszokban is jelentkezhet. Ennek hátterében az esetek döntő többségében nem szervi ok, betegség áll, hanem valamilyen változó, stresszel teli élethelyzet vagy a kakiláshoz köthető rossz élmény indítja be, mintegy ördögi körként.
A doktornő szerint a szülők és a család támogatásának rendkívül fontos szerepe van a gyermek szobatisztaságának kialakulásával kapcsolatban. Nem tanácsos sem erőltetni, sem tabusítani a vizeléssel és székeléssel kapcsolatos folyamatokat, de a finom ösztönzés, támogatás nagyon sokat számít akár már csecsemőkortól, így később teljesen természetesen fogja kezelni a gyermek a székeléssel és vizeléssel kapcsolatos helyzeteket.