Létezik érintésmentes szerelem? - Mi történik, ha elmúlik az intimitás a párkapcsolatból?
Már a kifejezés is egyfajta paradoxon. Hogyan lehet egy párkapcsolat érintésmentes? Ahogy ezen gondolkodtam, millió ok felötlött bennem, miért hunyhat ki a tűz egy kapcsolatból. Betegség, megszokás, csalódás, vagy csupán az egymás melletti elfejlődés szokásos, mégis annál fájdalmasabb valósága?
Azonnal meg is találom a kapaszkodót, hiszen az intimitás nem csupán az órákig tartó lepedőakrobatikában ölthet testet. A napi ölelések, a reggeli gőzölgő kávét várók apró érintései, a tréfás, ám annál nagyobb szeretettel elsütött félmondataik mind lehetnek az intimitás részei akkor is, ha a szex már nem működik.
Mi történik, ha ez is megszűnik?
Egyáltalán megszűnhet maga az érintés két olyan ember között, akik ma is váltig állítják, hogy nincs harmadik, és szeretik egymást, mint barátok, talán mint testvérek, de ennél többet már nem látnak bele a kapcsolatba?
Komjáthy Alíz tanácsadó szakpszichológus tapasztalatai alapján mindez gyakrabban megtörténik, mint gondolnánk. „A hosszú távú párkapcsolatokban felmerülő problémák között ugyanis vezető helyet foglalnak el az intimitással összefüggő panaszok, melyek közül az egyik leggyakoribb a minőségi intim kapcsolódás számának csökkenése vagy eltűnése a kapcsolatokból. Itt azonban ne csak a szexuális aktusra gondoljunk.
Az intimitás ennél sokkal sokszínűbb, ami jó hír azoknak, akik a fentiekhez hasonló problémával küzdenek. Reményre ad okot ugyanis, hogy több területen is megélhetjük és ezáltal fejleszthetjük intim kapcsolatainkat. Erre jó példa a mélyebb témákról való beszélgetés, az egymás iránt mutatott kíváncsiság és elfogadás, a nyitottság és őszinteség, az apróbb gesztusok, érintések, figyelmességek területe. Ezt a nyitott hozzáállást pedig a rohanó mindennapokba is be tudjuk csempészni.”
Lehet olyan jó a szex a mesterséges intelligencia korában, mint azelőtt? - Az intimitás új dimenziói
Kíváncsiságom nem hagyott alább, házastársakat kerestem, ahol valóban szótlanul temették el az érintéseket, mégis együtt élnek. A feladat, amire vállalkoztam, nehezebb lett, mint gondoltam. Ennek oka maga a szégyenérzet. A nő szégyelli, hogy társa nem kívánja, a férfit pedig szintén a szégyenérzet gyötri, amiért évekig hiába közeledett, mindig nemleges választ kapott, így aztán felhagyott a próbálkozással. Akik azonban vállalták az interjút, meglepő és mégis elgondolkodtató problémákra világítottak rá.
A szakadék két oldala között nincs átjáró
Csilla 48 éves, és több mint kilenc éve nem él házaséletet a férjével. Közösen nevelik két kislányukat, tervben van a házépítés, a zöld kerítés, a családcentrikus kutya, mégis minden éjjel barátokként fekszenek le egymás mellé, jó éjt kívánva.
„Az egész csak úgy szépen lassan elmúlt. Jöttek a gyerekek, alig két év korkülönbséggel. Sem időnk, sem energiánk nem volt arra, hogy egymásra figyeljünk. Bálint, a férjem, dupla műszakokat vállalt a munkahelyén, engem pedig egy ideig a pelenkák és cumisüvegek borítottak. Amikor a férjem hazaért, sokszor már aludtunk, amikor hajnalban elindult, mi még jó esetben pihentünk.
Így maradtak a hűtőre ragasztott cetlik a napi kérésekkel, vagy a szótlan egyeztetés, ki mikor megy a boltba, mire van szüksége bármelyikünknek; és egy idő után azt vettem észre, hogy a korábban forró szerelemtől égő SMS-eket felváltotta a »hozz egy tejet, kérlek« üzenet.
Már nem volt fontos, hogy szép legyek, és ő sem lepett meg virággal.
Egész egyszerűen kiégtünk, elégtünk egymás mellett. Mindemellett ő a legjobb barátom, és nem volt még olyan élethelyzet, amiben ne lett volna mellettem, mellettünk. Ami a legszebb az egész áldatlan helyzetben, hogy úgy érzem, én ugyanezt nyújtom számára. Nem veszekszünk, nincs feszültség, ahogyan érintések sincsenek. Megszoktuk. Ő sosem sérelmezte, és én sem. Most visszagondolva azt sem tudom, mikor öleltük meg egymást, arra pedig végképp nem emlékszem, mikor szeretkeztünk utoljára.”
Zsigmond 47 éves, hat éve él házasságban, amelyben gyermek nem született. Az intimitásnak a feleség betegsége vetett véget.
„Amikor kiderült Zitánál, hogy mellrákja van, semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy meg kell gyógyulnia. A műtét, kemoterápia, sugárkezelés ideje alatt valami eltörött bennem. Nem a nőt láttam benne, hanem életem szerelmét, akinek élnie kell. Még a széltől is óvtam, eszemben sem volt, hogy férfiként közeledjem hozzá.
Nagyon sokat volt rosszul, kétségbeesve, az egykoron szenvedélyes, álomszép nő helyét felváltotta a világ legerősebb asszonya. Ma, már túl áttéteken, további kezeléseken, végre egészséges, gyönyörű asszony, én azonban nem tudok, nem merek közeledni hozzá.
A társa, bajtársa, lélektársa, ápolója és barátja lettem, de mint férj meghaltam menet közben.
Esténként tévét nézünk, barátokkal találkozunk, moziban vagy színházban ülünk, majd a lefekvés előtt megbeszéljük a napi problémákat, helyzeteket, gondolatainkat vagy érzéseinket. Ő nem hozza szóba a szexualitást, és én sem. Az intimitás pedig kimerül a vég nélküli véd- és dacszövetségben, amit bevallom, semmiért nem adnék. A barátaim azt tanácsolják, ha otthon nem tudok, legyek férfi máshol, de nem tudnám megcsalni.
Amikor megölelem, úgy érzem, mintha a barátomat ölelném meg, de nem érzem már a hívogató nőt a feleségemben, aki ma is gyönyörű, ismét jókedélyű, utánozhatatlan teremtés. És ennek köze nincs ahhoz, hogy meg kellett válnia a melleitől, egész egyszerűen az a tűz, ami a betegség előtt égett a kapcsolatunkban, kihunyt. Közel négy éve élünk így, és bevallom, ha a következő negyven is így telik majd, nem bánom. Mondom ezt most, de hogy mit hoz a jövő, azt nem tudhatom.”
A daganatos megbetegedésen túlesett nők hatalmas százaléka ugyanerről az érzésről számol be. A férjeik, bár mellettük álltak a gyógyulási folyamat idején, amikor túl voltak a nehezén, elvesztették társuk érdeklődését.
Mint egy hullámvasút
A szakértő szerint bizonyos életszakaszokban teljesen normális, ha intenzitásváltozás következik be a pár szexuális életében. Ezek kapcsolódhatnak például életeseményekhez, úgymint: terhesség, gyermek érkezése, stresszes időszak (pl. munkahelyi vagy egyéb magánéleti vonatkozásban), testi vagy lelki betegség, gyász, veszteség, változókor vagy időskor bekövetkezte. Egy ilyen helyzetben a legfontosabb a tudatosítás és a felek közti nyílt kommunikáció.
„Az adott életszakasz átmeneti voltának tudatosítása reményt és erőt adhat annak átvészelésére. A saját érzések és megélések őszinte megosztása pedig amellett, hogy csökkentheti az esemény okozta lelki terhet, közelebb is hozhatja egymáshoz a pár tagjait.
Ne tabusítsuk hát a szexualitást!
Figyeljük meg önmagunkat és a vágyainkat, és merjünk nekik hangot adni! A saját érzések és igények őszinte kifejezése ugyanis előszobája lehet egy egymásra hangolódott és intim kapcsolódásnak” – biztat mindenkit Komjáthy Alíz tanácsadó szakpszichológus.
Az elvárások és csalódások szintén táptalajt biztosítanak a teljes elhidegüléshez. Számtalan nő számol be arról, hogy a kapcsolatban nem kért szerepet kaptak: a férfiét. A kényelmetlen szerepcsere pedig azt eredményezte, hogy nem tudnak párjukra úgy tekinteni, mint férfire.
Anna 35 éves, egy bankban dolgozik, a férje Bence vállalkozó, egy közös gyermekük van. Látszólag rendezett, olajozottan működő kapcsolatban élnek, a valóság azonban egészen más.
„Nem tudok már férfiként tekinteni a páromra” – mondja Anna, majd hozzáteszi, hogy egész egyszerűen a férfiasságot hiányolja, ami valahol út közben elmúlt.
Úgy érzem, semmiben nem számíthatok rá.
„Nem a társam, nem a párom, és a két kezem összeteszem, ha néha van ideje vagy türelme a gyermekünkkel foglalkoznia. Rám szakad a bevásárlás, a fiúnk felügyeletének megoldása az óvodai szünetekre, a házimunka, de én intézem a számlák átutalását, vagy egy-egy házon belüli meghibásodás esetén a szakemberek felkutatását is. Ez utóbbiban maximum azt hallgatom, hogy átvertek, nem jól intéztem, vagy ehhez hasonlók.”
Anna szerint egy férfi a megbízhatóságától, a problémamegoldó képességétől, a belső erőtől válik férfivá, és épp ezt hiányolja a párjában. „El sem tudom, mennyire vágyom arra, hogy felnézhessek rá. Hogy az esti közös program ne az legyen, hogy egész este lóg a telefonon, nézi a televíziót, és azon alszik el, miközben én hullafáradtan még pakolok, gyermeket altatok, és sorolhatnám. Nem mondom, hogy nem közeledik, de közel két éve már a gondolattól is kiráz a hideg.”
Anna elmondása szerint az elutasításoknak pedig napokig tartó bohózat a vége. „Ő megsértődik, én ezen sértődöm meg, és hiába mondom el neki, mire lenne szükségem, meg sem hallja. Számára férfinek lenni azt jelenti, hogy reggel elmegy, pénzt keres, hazaér, és élne az előjogaival. Ilyen azonban nincs.
Nagyon jól tudom, hogy előbb-utóbb meg fog csalni.
Egészen biztos vagyok abban, hogy akár ennek az is lehet a vége, hogy beleszeret majd valakibe, és minket elhagy. De nem érdekel, mi több, valahol már várom is. Mert akkor valaki majd kimondja, hogy egyedül nevelek egy gyereket, és nem kell megjátszanom, hogy házasságban élek.”
Sorozatos csalódások
Az általam megkérdezett párok esetében mindig volt egy végső csalódás, ami kiiktatta az intimitást a kapcsolatból. A kommunikáció a legszükségesebb dolgok megbeszélésére koncentrálódott, a csókokat pedig felváltotta a karácsonykor elcsattanó puszi, de a pszichológus szerint nem lehet kategorikusan jónak vagy rossznak elkönyvelni egy párkapcsolatot a szexuális aktusok száma alapján.
„Az intimitás minősége tekintetében egyetlen dolog fontos: hogy mi boldogok és elégedettek legyünk vele. Ezt az elégedettséget azonban nem a szexuális aktusok száma hozhatja meg életünkbe, sokkal inkább a saját igényeinkhez igazodó intimitás” - magyarázza a szakértő, majd hozzáteszi, hogy a szex – amennyiben számunkra kielégítően működik – nagyszerű örömforrás lehet az életben.
A kiegyensúlyozott szexuális élet szervesen hozzájárulhat többek között az önmagunkkal való elégedettségünk, önismeretünk és életminőségünk javulásához. Előfordulhat azonban, hogy az elégedettséget egy kevés szexualitást tartalmazó, vagy teljesen szexmentes kapcsolattól kapjuk meg, mi és a párunk is. Amíg ez egy őszinte és kölcsönös érzés, teljesen rendben van. Ha azonban nem vagyunk teljesen elégedettek a párkapcsolatunk intimitási szintjével, érdemes szakemberhez fordulni.
Mindig lehet megoldás, ha mindkét fél nyitott a változásra
Komjáthy Alíz módszere három pillérre épül, és nagyon egyszerűen elsajátítható, amit a pszichológus az alábbiakban, nagyon röviden el is magyaráz:
- Első lépésként ismerjük meg önmagunkat! Ne egy tökéletesnek gondolt álomképet kergessünk, és ne valamiféle külső elvárásnak akarjunk megfelelni, hanem az önismeret talaján kerüljünk közelebb saját szükségleteinkhez és vágyainkhoz. Az intimitásnak és a szexualitásnak válasszuk azt a minőségét és mennyiségét, amely számunkra leginkább megfelelő.
- A második lépés, hogy ezeket az igényeket vagy az igényekben bekövetkező változásokat kommunikáljuk a partnerünkkel. A nyílt kommunikáció tud elvezetni minket a számunkra megfelelő intimitás kialakulásához. Beszéljünk párunknak önmagunkról és a vágyainkról. Tudatosítsuk a szexuális életünkre hatással lévő élethelyzeteket, körülményeket és ezek hatását. Beszéljünk a bekövetkezett változásokról, az ezekhez való viszonyulásunkról, és ötleteljünk a megoldásukon. Ha csökkent vagy növekedett a szexuális életünk intenzitása, és ez minket zavar, adjunk neki hangot. Ha a mi igényünk intenzitása változott, kommunikáljuk. Ha másfajta közeledésre vágyunk, fejezzük ki. Az intimitás bármely területén megfogalmazhatóak az igényeink. Buzdítsuk és támogassuk partnerünket, hogy ő is beszéljen a saját oldaláról.
- Harmadik lépésként pedig ismételjük meg az első két lépést újra és újra. Amennyiben kielégítő intim kapcsolatot szeretnénk, ez nem egy egyszer elvégzendő feladat, hanem folyamatos figyelmet igényel. Ez az energiabefektetés azonban többszörösen megtérül!