előfizetésem
Hírlevél
Parentifikáció: Hogy nőjön fel az, akit megfosztottak a gyermekkorától?
Amikor egy gyerek idejekorán szülő szerepbe kényszerül, az ugyan pillanatnyi megoldást jelenthet a család működése szempontjából, de komoly terhet ró a gyermek jövőjére. A parentifikáció terhe alatt felnövő gyerekek gyakran olyan párkapcsolatokban kötnek ki, ahol újfent gondoskodó szerepet kell vállalniuk, de a karrierút-választásukra és az önértékelésükre is jellemző lehet az önfeláldozó attitűd. Érintettként hogyan léphetünk ki a parentifikáció árnyékából és szerezhetjük vissza az ellopott gyermekkort? Csököly-Ritzl Andrea pszichoterapeutával végig vettük a szülősítés mögött rejlő okokat és a gyógyulás sarokköveit.
„Bár a parentifikációnak sokféle megnyilvánulási formája lehet, mindegyikben közös, hogy az érintettek konstansan mások szükségleteit helyezik előtérbe, miközben nekik az az alapélményük, hogy mélységesen egyedül vannak és nem számítanak,” – válaszolja Csököly Ritzl Andrea pszichoterapeuta arra a kérdésre, mik a parentifikáció leggyakoribb „tünetei”.
A szakértő szerint a „szülősítés” megjelenhet például úgy, hogy az érintettek túl sok feladatot vállalnak magukra a munkahelyen, mert nehezen mondanak nemet, és nehezen húzzák meg a határaikat. (Jellemzően maximalisták, ennél fogva hamar eléri őket a kiégés, különösen, ha segítő szakmát választanak.) A baráti kapcsolatokban ők lehetnek azok, akik mindig meghallgatják és támogatják a többieket, míg az ő igényeik nem jelennek meg a kapcsolatban.
Párkapcsolati szinten pedig sokszor választanak olyan társat, akiről valami miatt gondoskodni kell. A parentifikáció tehát nemcsak a gyermekkorra, hanem a felnőtt viselkedésünkre és választásainkra is rányomhatja a bélyegét, egészen addig, amíg elkezdünk egy picit mélyebbre ásni. Le, önmagunkba.
A parentifikációról dióhéjban
Mielőtt mélyelemzésekbe bocsátkoznánk, érdemes megállni egy pillanatra, és definiálni, mit értünk parentifikáció alatt. A szakkifejezést arra az élethelyzetre használják, amikor a gyerek a saját szülője szülőjévé válik. A jelenség lényege, hogy a szülő az érzelmi éretlensége miatt nem képes ráhangolódni a gyermeke szükségleteire, ezért a saját igényeinek kielégítését várja a gyerektől. Magyarán: megnyugvást, támogatást és jólétet vár egy olyan helyzetben, ahol ezt neki kellene megadnia.
Káros elképzelés, hogy a gyerekszülés után a nő egyetlen szerepe az anyaság
A gyerekek – miután legnagyobbrészt a szülő visszajelzéseiből építik fel saját identitásukat – gyakran beleállnak a „játékba”: felvállalják a szülői szerepet, hiszen azért valamilyen jutalomban részesülnek. Legyen szó akár dicséretről, akár arról, hogy az átvett feladat elvégzéséért elkerülhetik a verbális vagy fizikai bántalmazást. Parentifikációról fizikai és érzelmi síkon is beszélhetünk: fizikai szülősítés során a gyermeket jellemzően olyan feladatokba vonják be, amelyek az életkorának nem megfelelők. (Például elvárják tőle, hogy besegítsen a háztartási munkákba vagy a kisebb gyerekek nevelésébe.) Érzelmi parentifikáció pedig akkor fordul elő, ha a gyereknek valamelyik szülő érzelmi szükségleteiről kell gondoskodnia.
„A diszfunkcionális működő családokban ez a kettő nem válik el élesen egymástól. Gondoljunk például egy szenvedélybeteg szülő gyermekére, akinek egyszerre kell átvállalni a konkrét ház körüli feladatokat (amiket függősége miatt gyerek szerepbe került szülő nem képes ellátni), de érzelmi támaszként is ott kell lennie a függő szülője számára” – magyarázza a pszichoterapeuta.
