Nem rosszabb szülő az, aki vissza szeretne menni dolgozni, és ezért bölcsődébe adja a gyerekét, ahogyan az sem, aki szívesen maradna otthon vele az óvodáig
Nagy mérföldkő egy család életében, amikor először kerül közösségbe egy kisgyerek. Akire eddig csak a szülei, esetleg a nagymama vagy a bébiszitter vigyázott, most több kortársa között, intézményi környezetben tölt napi több órát. Fel lehet előre készülni a nagy változásokra?
Vajon honnan tudhatjuk, hogy elérkezett az idő arra, hogy gyerekünk közösségbe menjen? Van erre ideális életkor és időpont? Szél Dávid tanácsadó szakpszichológussal beszélgettünk.
Túl kicsi? Túl nagy?
Amennyire a tágabb környezetemben megfigyeltem, a gyerekek közösségi nevelésével kapcsolatban általában két szélsőséges álláspont érvényesül, ritka, amikor valaki a kettő között találja meg a maga igazát. Az egyik szerint egy másfél-két éves gyereknek már igenis szüksége van arra, hogy rendszeresen együtt legyen a kortársaival, különben unatkozik otthon, nem fog megfelelően szocializálódni.
A másik vélemény szerint egy gyereknek hatéves koráig leginkább a családjában van a helye, ott tud szorongásoktól mentesen, a maga ütemében kibontakozni, kreatívvá és érzelmileg kiegyensúlyozottá válni. Ehhez hozzátartozik, hogy a mai magyar valóságban ezek egyike sem lenne megvalósítható magától értetődően. Ha hirtelen mindenki úgy gondolná, hogy másfél-kétéves korra közösségbe kell mennie egy gyereknek, akkor igen nagy bajban lennénk minden szinten, ugyanis állami bölcsődei férőhely jelenleg sincs elég, a magánintézmények árait pedig nem sok család tudja megfizetni.
A hatéves korig otthon maradásra a törvény szerint sincs már lehetőség. Jelenleg hároméves kortól legalább napi négy órás óvodai ellátásra kötelezett egy gyerek, ez alól maximum négyéves korig kaphat felmentést, ám ehhez kérvényt kell beadni az Oktatási Hivatalhoz, melyez a területileg illetékes védőnő és a körzetes óvoda vezetőjének véleményét is csatolni kell.
Dr. Schultheisz Judit, a Gézengúz Alapítvány vezetője, a megkésett vagy akadályozott mozgásfejlődésben segíti a babákat
„Pszichológiai szempontból egyik álláspont sem alátámasztott. Sokkal inkább egy szociális konstrukcióról van szó, nincs tökéletes életkor és tökéletes közösség sem. Tehát nem lehet kutatásokra alapozva kijelenteni, hogy mely életkorban ideális egy gyereknek közösségbe kerülnie. Nincs olyan, hogy a gyerek biztosan sérül, ha ennyi és ennyi évesen megy vagy nem megy bölcsődébe vagy óvodába. Erről elsődlegesen a családnak kell döntenie, és azt a megoldást választania, amely számára a legjobb.
Nem rosszabb szülő az, aki vissza szeretne menni dolgozni, és ezért bölcsődébe adja a gyerekét, ahogyan az sem, aki szívesen maradna otthon vele az óvodáig. A lényeg, hogy egy szülők közötti konszenzuson alapuló, önálló, független, tudatos döntés legyen ez - ha csak a társadalmi stigmától való félelem miatt dönt valaki így vagy úgy, az nem helyes. Az államnak pedig fel kell ismernie, hogy sem a szülőségbe, sem a munkába belegebedő szülő nem éri meg” - mondja Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, hozzátéve, hogy sokkal inkább arról kellene folynia a vitának, hogyan lehetne a szülők családok, azon belül is leginkább és a gyerekek igényeit és szükségleteit állami szinten is minél jobban kielégíteni.
„Sokkal több államilag támogatott és minőségi bölcsődei férőhelyre lenne szükség, és több erőfeszítést kellene tenni az irányban is, hogy az óvodai ellátás közelítsen az ideálishoz. Nagyon nehéz az, amikor például egy GYED-en lévő anya szeretne már visszamenni dolgozni, de azzal szembesül, hogy helyhiány miatt nem veszik föl a gyerekét a körzetes bölcsődébe. Ezek a dolgok nagy nehézségek, komoly döntések elé állítják a családokat. Személy szerint pedig azt is megértem, aki fél még az óvodától is, ugyanis sok helyen az ideálistól messze vannak a körülmények.
A bölcsődei gondozó és az óvópedagógus jelenleg egy méltatlanul alábecsült és alulfizetett szakmáka, ez pedig negatív hatással lehet arra, hogyan nőnek fel a gyerekeink.”
Mit gondoljunk végig?
Saját magamon is tapasztaltam, de ismerős anyukákon is látom, hogy az óvodaválasztás nagy stressznek teszi ki a szülőket.
Míg az én gyerekkoromban nagyjából mindenki abba az óvodába ment, amely a legközelebb esett a lakóhelyhez, most a szülők akár féltucat intézményt is megnéznek, beszélnek az óvodavezetővel, az óvónőkkel, Facebook csoportokban informálódnak, próbálják kideríteni, kik lesznek az óvónők az új csoportokban, igyekeznek az adott intézményeket megfeleltetni annak a sokösszetevős kritériumrendszernek, amely az ideális óvodai nevelést jellemzi.
Közben sokszor maguk is belátják, hogy állami szinten a legtöbb esetben lehetetlen minden igényt kielégíteni. Hogy egy óvoda jól felszerelt, elég tágas legyen, a gyerekek kislétszámú, esetleg még a pedagógiai szempontból előnyös vegyes csoportokba járhassanak, kiegyensúlyozott óvónők felügyelete alatt, akik még a friss levegőre is rendszeresen kiviszik őket: már szinte csodaszámba megy.
Persze választhatunk alternatív megoldásokat is, amennyire a pénztárcánk és világnézetünk engedi, de ne higgyük, hogy a magánintézményekben fenékig tejfel minden. Természetesen ez azt is jelenti, hogy egy állami helyen - még akkor is, ha nem minden általunk preferált feltétel teljesül maradéktalanul - is lehet nagyon jó dolga a gyerekünknek. „Fontos a tágasság, a játékok, a kert, az, hogy mennyi zöldterület van, de ami igazán számít, az a légkör, és az óvodapedagógusok szakmai rátermettsége, no meg az, hogy a munkaidejükben lehetnek-e a gyerekekkel vagy adminisztrálniuk kell” - mondja Szél Dávid.
Egy bölcsődében akár hetekig is elhúzódhat a beszoktatás, az intézmények zöme - és mindenképpen ilyet válasszunk - ügyel arra, hogy az a gyerek és a szülő ritmusában folyjon. Ám az óvodában gyakran még valódi beszoktatás sincs - ami a pszichológus szerint is messze van az ideálistól. Ugyanakkor azt sem javasolja, hogy a szülő már hetekkel vagy hónapokkal korábban elkezdje felkészíteni a gyerekét a közösségbe kerüléssel járó kihívásokra.
„Ezzel csak azt érjük el, hogy túl lesz misztifikálva az egész, és a gyerek már arra készül, hogy itt valami nagy és félelmetes fog történni. Inkább épüljön ez be a mindennapok normalitásába. A kisgyerek hároméves, óvodába megy, ahogy ez ebben a korban szokás. Anya vagy apa pedig visszamegy dolgozni. Ez pedig így van rendjén. Persze ehhez az is kell, hogy a szülő se szorongjon, és természetes folyamatként kezelje azt, hogy egy új korszak kezdődik. És ugyanígy igaz lehet ez a bölcsődére is.” - mondja Szél Dávid.
Zárógondolatként pedig azt is hozzáteszi, hogy ne hagyjuk magunkat az intézmény által infantilizálni. Felnőttek vagyunk, és elsősorban mi felelünk a gyerekünk jóllétéért, álljunk ki érte, kommunikáljuk az igényeinket, észrevételeinket az óvoda felé. „Nem kell mindenért szólni, lehet türelmesnek lenni, közösen gondolkodni, de ha azt hisszük, hogy valami a gyerekünk ellen van, akkor azt tegyük szóvá.”