A fájdalmas érzések sokszor testi tünetekként jelennek meg - a Szomatodráma közben az ember megtanul beszélgetni a testével, hogy jól tudjon gondoskodni róla
Izgalmas önismereti és terápiás módszer, gyógyító játék, amely a test és a tudat kölcsönösen egymás felé küldött „üzeneteit” hivatott megfejteni. Játék közben az ember megtanul beszélgetni a testével, hogy jól tudjon gondoskodni róla. Nem kizárólagos módszer, főleg annak való, aki nem vonakodik a szóbeli megnyilvánulásoktól és szeret felszabadultan játszani. Mindenesetre, aki kipróbálja, annak megnyílik egy újabb, érdekes ajtó önmaga felé.
Az első találkozásom a Szomatodrámával egy egynapos tréning keretében történt. Régóta figyeltem a csapat felhívásait és különösen a nyolcvanórás alapképzés érdekelt. Mivel nem mertem volna belefogni egy számomra még ismeretlen, bár az olvasmányaim alapján szimpatikus módszer ilyen elkötelezett tanulmányozásába, az úgynevezett Szomatodráma-napra mentem el.
Fontos a hitelesség
Fontos volt számomra, hogy a módszer létrehozója, Buda László hiteles személyiség, nem a semmiből felbukkant csodatévő guru. Orvos, pszichiáter és pszichoterapeuta, akinek klinikai, oktatói és kutatói tapasztalatai vannak a szakterületén, valamint pszichodráma csoportokat is vezetett. Mindemellett úttörőként kezdett bele másokkal együtt a Pécsi Egyetemen a „természetes élet és gyógymódok tanácsadója” másoddiplomás képzés beindításába. Tíz éve foglalkozik szomato-pszichoterápiával, ami a Magyar Szomatopszichoterápiás Egyesület megalapítására indította.
A testorientált pszichoterápia módszereit a nyugati világ már régóta alkalmazza a kommunikációban, a vállalati képzésekben, a felsőoktatásban, a művészeti iskolákban, sőt az alkotó munkában is. Nemzetközi workshopok sora bizonyítja, hogy a test és a lélek terápiás összekapcsolása növeli a hatékonyságot, mélyíti a gondolkodást. A saját Szomatodráma elnevezés mindössze ötéves, és ennek égisze alatt működik az úgynevezett szomatodráma közösség, amelynek keretében tartják a tanfolyamokat, képzéseket, szakmai továbbképzéseket, előadásokat, egyéni konzultációkat is.
A hipnoterápia nem varázslat, a kezelés során nem lesz belőled csirke, de segítségével hatalmas változásokat érhetsz el az életedben
Bármelyik képzésre való jelentkezés előtt érdemes elolvasni Buda László: Mit üzen a tested című könyvét, hogy legalább elméletben megismerjük a gyógyító „játékot”, amelyben részt venni készülünk. Aztán úgyis egyéniségtől függ, mennyire mély benyomást tesz az emberre a gyakorlatban egy ilyen drámajáték, amelynek a megszemélyesítendő szereplői nem barátok és családtagok, hanem szervek, végtagok, testrészek. Számomra meghatározó élmény, inspiráció és „kezdőlökés” volt a Szomatodráma-nap, amely hagyományosan reggel kilenctől este hatig tartott egy ebédszünettel.
Tucatnyi ember vett rajta részt az ország különböző részeiből, a legkülönfélébb foglalkozásúak és korúak, látszólag egy közös dologgal az életükben, ami egy testi tünetet produkáló problémával kapcsolatos. Ebbe a játékba mindenki egy saját problémát hoz tehát, amin keresztül meg szeretné tanulni a tudatos öngyógyítást.
Dadaista módszerek
Akik elfogadják azt a tételt, hogy minden testi tünet valamiféle rossz pszichés működés eredménye, illetve, hogy az idült lelki problémáink ráerősítenek a betegségeinkre, azok eleve nyitottak az efféle tréningekre. A szkeptikusoknak pedig van lehetősége megtapasztalni, hogy miféle folyamatokat indít be náluk a szomatodramatikus hozzáállás. Az első fázis a bemutatkozás és a feloldás, amelyet a játékvezetők segítségével különösebb szorongások nélkül megúsztam.
Semmiféle önéletrajzi adatra nem voltak kíváncsiak, csakis a jelen állapotunkra és az empátiás képességeinkre alapozták a megismerkedést. Mindezek ellenére már a bemelegítő játékokban is annyi megható pillanat volt, amely végig meghatározta a hozzáállásomat, és fokozta a beleélőképességemet. Mondjuk sokat segített az is, hogy a csoportban már részt vettek olyanok is, akiknek volt előzetes tapasztalata, tudása a módszerről.
A pszichodráma a legintenzívebb módszer, amivel meggyógyíthatjuk lelki sérüléseinket
A ráhangolódás után a második fázisban, amikor egy-egy játékmester segítségével a konkrét problémákat kellett „színre vinni” kisebb, három-négy fős csoportokban, már volt bennem izgalom, hogyan fogom akár rendezőként, akár szereplőként megállni a helyem a játékban. Nem leszek-e kívülálló, ha más problémáiról van szó, kibírom-e nevetés nélkül, ha mondjuk, egy belső szervet kell majd eljátszanom. Miután nem szöktem meg az ebédszünetben, mert olyan jó kötetlen beszélgetések alakultak ki akkor is, elhatároztam, hogy megpróbálom átadni magam a játéknak, már csak azért is, hogy örömet szerezzek annak, aki a játszótársam lesz.
Az első játékban egy heg szerepét kaptam. Elég bénultam fogadtam a feladatot, majd eszembe jutott, mennyit olvastam Kassák Lajos első magyar avantgárd színházának előadásairól a tízes években. A Zöld Szamár Színház dadaista módszereivel gondoltam, még egy káposztafejet is el tudok játszani, csak akarni kell. Nem is a gondolkodásra, inkább az asszociációkra és a mozgásra hagyatkoztam, miközben a többiekre is figyeltem, miből oldják meg a szerepeiket. A verbalizálásban pedig folyamatosan segített a képzett játékvezető, végül hihetetlen mélységekig jutottunk.
A szövevényes utak, amelyeken át negyven perc alatt idekeveredtünk, tulajdonképpen leírhatatlanok, illetve hosszas tanulmányokban lehetne csak kibontani. A lényeg, hogy a végén mindenki magáénak érezte a főhős problémáját, és neki a kreatív együttérzés segített abban, hogy bejárja ezt az utat. Akkor és ott az a pillanatnyi, gondoskodó összetartás képes volt áttörni egy falat, és ezt az élményt, a csak közöttünk megtörtént intim pillanatokat sosem felejtjük el. Nem fogunk összejárni barátokként soha, de ez a találkozás és kapcsolódás mindenkinek inspiráló volt a továbbiakra.
Az is filmterápia, ha megnézek otthon egy filmet munka után?
A saját játékom
A saját színdarabom a fél éve húzódó és igen fájdalmas talpi íngyulladásom körül zajlott és természetesen a koponyám körül. Rendezhettem magamnak egy igazi groteszk kabarét, amit amúgy is annyira szeretek. Ráébredtem ennek során a mások reakcióinak köszönhetően, hogy erős célom, hogy ne kelljen komolyan venni magamat és a problémáimat. Mindig azt játszom valakinek, hogy az élet szép, és azt gondolom, hogy ez pont elég életfeladat. Ebben nagyon elfáradtam mostanra, ami nem csoda, hisz nagyon kevés a terepem arra, hogy valójában kieresszem az indulataimat.
Egy lázadó jókislány drámája az enyém, aki mindig valahova kihelyezi a szomatikus gondjait. A lábam miatt lelassult az életem egy időre, ami jót tett, ám hogy gyógyulni kezdjen valóban, ahhoz el kellett indulnom valamerre, ha fájdalommal járt is. Örülök, hogy az első utam a Szomatodrámához vezetett. Azóta már nem fáj a menés, és sokat gondolok arra, hogy remélem másokra, a szeretteimre nem helyeztem ilyen súlyokat ez alatt.
A következő játékban már fáradtabb voltam, de jó volt újra megélni, ahogy egy szerep kapcsán ismerős érzések lepnek el a dühtől az elégedettségig. Hogy tudatosan tudom irányítani, elvezetni, hasznossá tenni ezeket. Pár héttel a találkozó után pedig megfogalmazódott bennem az igény, hogy szeretném ezt az új nyelvet – amelynek segítségével közelebb kerülhetek a testi, lelki működéseimhez – alaposabban megismerni.
Hogy mindenféle konfliktusaimban is támaszkodhassak a testem bölcsességeire, intuitív, ösztönös módon és tudatosan is. Végtére pedig jó lenne, ha ebben másoknak is tudnék segíteni
