Ha a nyelvet játékosan tanulják a gyerekek, egyszerre szakadnak ki a kórházi mindennapokból és szereznek meg észrevétlenül rengeteg tudást
Ha valaki huzamosabb ideig volt már kórházban, az tudja, hogy az egy dolog, hogy úgy tűnik, ólomlábakon jár az idő, de olykor még a színek is fakóbbnak tűnnek az épület falai között. Gyermekként még nehezebb kiismerni ezt a közeget, az apró kezekből pedig még a legminimálisabb kontroll is átkerül az orvosok és a szülők kezébe a kórházban töltött időszakban. Az Amigos a gyerekekért Alapítvány egyetemista önkéntesei játékos nyelvtanulással igyekeznek mosolyt csempészni a gyerekek arcára, munkájuk nyomán pedig felmerül a kérdés: vajon a nyelvtanulás gyógyító erővel bír egy ilyen szituációban?
„Lányok, mit szólnátok hozzá, ha UNO-zás közben megtanulnánk a színeket németül? Gelb, rot, grün... Felírjuk nektek egy cetlire? Közben vigyázz a branülödre!” – az idézett mondatok nem egy fikciós regény lapjairól, hanem egy konkrét emlékből származnak. Somogyi Brigitta, az Amigos a gyerekekért Alapítvány egyik önkéntese idézi fel, hogyan tanított meg két kislányt néhány német nyelvű szóra. Ez a szcenárió nem ritkaság a Amigos háza táján, sőt! Az alapítókban már a kezdetek kezdetén megfogalmazódott az a gondolat, hogy – akárcsak egy nagy testvér – örömmel tanítanának valamit azoknak a gyerekeknek, akik a kórház falai között élik mindennapjaikat. A „valami” végül nyelvtanulásban manifesztálódott, mára pedig egyre több azoknak a gyerekeknek a száma, akik a kórházból kikerülve nemcsak a tűszúrások nyomait viselik a testükön, hanem (például) el tudják sorolni az UNO-kártyák színeit németül.