„Magányosan utazom, inkább a természettel kapcsolódom, mint az emberekkel”

Nuria Val spanyol exmodell a munkája során is mindig az utazást tartotta a legjobb dolognak
Nuria Val spanyol exmodell a munkája során is mindig az utazást tartotta a legjobb dolognak
Fotó: GLAMOUR Hungary

A legtöbbünk vágya, hogy annak éljünk, amit igazán szeretünk. Nuria Valnak ez sikerült. Világutazó, fotós és vállalkozó, aki a lehető legtöbb kalandot a családjával éli meg, és szívesen mesél róla másoknak is.

Aki Instagramon követi a munkáit, azoknak valószínűleg az első szó, ami a képei láttán beugrik, az a természetközeliség, a második pedig a béke. Nem véletlenül, hiszen árad belőle a nyugodtság, a természet pedig mindig is közel állt hozzá.

Mi a következő úti célod?

Legközelebb a vidéki házunkba utazunk egy kis kikapcsolódásra a családommal, és már nagyon várom.

Saját bevallásod szerint is világutazó vagy, hogyan tudod ezt megoldani az egész családoddal?

A férjem fotós, ezért nagyon sokat utaztunk együtt a munkáink során, és sok időt töltöttünk távol az otthonunktól. Aztán megszületett a kislányunk, és igyekszünk ebbe az életformába őt is bevonni, amennyire csak lehet. Szüksége van a rutinokra most, hogy már majdnem betöltötte kettőt. A családunk is sokat segít, és mi is igyekszünk olyan felkérésekre mondani igent, és olyan utazásokat szervezni, ami kisgyerekkel is megoldható, és igyekszünk bármit kezelni, amit elénk sodor az élet.

Mi a tanácsod azoknak a szülőknek, akik szeretnének kisgyerekkel utazni, de nem mernek belevágni?

Nekem a kulcsfontosságú momentuma az utazás szervezésének, hogy olyan szállást találjunk, ami gyerekbarát. Fontos, hogy legyen konyha, és legyen olyan rész, ahol ő is tud szaladgálni. Mindig nehezebb ilyen helyet találni városokban, mint a természetben. Sokkal egyszerűbb minden, ha nem egy nagyvárosban vagyunk.

Ezt nem gondoltam volna, azt hittem, pont fordítva van, hogy a városban könnyebb bármit megoldani.

Lehet, hogy ez csak ránk igaz, mert egyébként is a természetben érezzük komfortosan magunkat, de szeretjük a nagy, nyitott tereket, a városok pedig túl stresszesek számunkra, és Olivia számára is.

A természetben érzed magad otthon, de nagyon más világból érkeztél, hiszen modellként állandó pörgésben éltél. Hogy találtad meg az egyensúlyt?

Már akkor is azt éreztem, hogy akkor vagyok egyensúlyban, ha a természetben vagyok. Volt az a szokásom, hogy bárhova is utaztam, kimentem a természetbe, és fotózgattam. Jó volt egyedül felfedezni a környéket. Nem tudom, érthető-e, ha azt mondom, hogy szerettem magányosan utazni, és inkább a természettel kapcsolódni, mintsem emberekkel. Azóta találtam magam mellé valakit, aki ugyanígy gondolkodik, és közösen találtunk egy házat vidéken, olajfákkal körbevéve, távol a repterek nyüzsgésétől, a városoktól, az emberektől. Szeretünk itt lenni, kapcsolódni a természettel, a mi kis paradicsomunkban.

glamour plusz ikon „Minden áldott nap, amikor lefekszem hálás vagyok" - interjú Borbély Alexandrával

„Minden áldott nap, amikor lefekszem hálás vagyok" - interjú Borbély Alexandrával

Merre van?

Barcelonától nem olyan messze. Inspiráló hely, és egyébként a legnagyobb inspiráló erő mindig is a természet volt. A munkáinkban az a sok utazás, felfedezés, színek, tájak, növények köszönnek vissza, minden, amit csinálunk, az az utazásaink eredménye.

A modellmunkád a pörgésről szólt, de mikor jöttél rá, hogy te az ellenkezőjét keresed?

A legelejétől tudtam. Azért dolgoztam modellként, mert tudtam, hogy sokat lehet utazni, és fel lehet fedezni új helyeket. A modellkedés sosem volt a fő cél, csak az útja, hogy ezt az egészet csinálhassam. Mindig is kötődtem a fotózáshoz, de nagyon személyes megközelítéssel, és az évek alatt sikerült profi szintre emelnem. Nagyon örülök annak is, hogy minden még a közösségi média előtti időkben kezdődött nálam.

Nuria Val a modellkedés után a fotózásban találta meg önmagát, többször dolgozott már a Condé Nast Traveler magazinnak is, nemrég épp Izlandon járt munka miatt
Fotó: GLAMOUR Hungary

Nem voltak okostelefonok, nem vonták el a figyelmet az üzenetek és a bejegyzések, és szimplán csak élvezni tudtad azt, amit éppen csináltál, ahol éppen voltál. Nem tudom, hogy ha most kezdenék neki, ugyanígy tudnék-e kapcsolódni a természethez.

Közben elindítottál egy szépségmárkát is. Honnan jött az ötlet?

2019-ben vágtam bele, és a személyes indíttatás itt is az volt, hogy a természet mennyi mindent kínál nekünk, és hogyan segít, hogy gondoskodjunk magunkról. Az érdekelt, hogyan lehet ezt úgy használni, hogy fenntartható legyen a növények és az emberek számára is. Ez volt a személyes célom, és az is közrejátszott, hogy a társalapítómmal nem találtunk olyan márkát, amellyel igazán azonosulni tudtunk volna, vagy csak alapjaiban értettük volna, hogy mit is kenünk a bőrünkre.

Szerettünk volna olyat csinálni, ami őszinte, fenntartható, és el tudjuk magyarázni az embereknek, mit használunk, és az miért fontos, hogy benne legyen. Azt tudtuk, hogy a legtisztább dolog, ami egy növényből kinyerhető, az az olaj, ezért testolajokkal kezdtük. Ugyanilyen fontos volt, milyen növény olaját használjuk, ehhez pedig ugyanúgy álltunk hozzá, ahogyan az étkezéshez, azaz szezonális növényeket használtuk.

A spanyol exmodell ma már a családjával járja a világot, és nagyon élvezi a szabad életvitelt, állandó bázisuk pedig Barcelonában található
Fotó: GLAMOUR Hungary

Innen Magyarországról a mediterrán országban élők mindig nagyon nyugodtnak, boldognak tűnnek, ha pedig ellátogatunk egy mediterrán országba, és megkérdezünk valakit, mi a titkuk, a válasz általában az olívaolaj. Te is így látod?

Részben igen, nekünk is vannak olajfáink, mi is készítünk saját olívaolajat. De azt is hiszem, hogy a mediterrán emberek igazi titka, hogy szerencsések vagyunk, hogy annyi lenyűgöző alapanyagból válogathatunk, sokféle, ízletes és mind itt terem. És az egész mediterrán életérzés is hozzátesz.

glamour plusz ikon Steiner Kristóf: „Az is jó, ha nincs minden jól, és vannak rossz napok, hetek”

Steiner Kristóf: „Az is jó, ha nincs minden jól, és vannak rossz napok, hetek”

Az utazásaid közül ki tudsz választani egyet, ami a legemlékezetesebb volt?

Tavaly a férjemmel Botswanába utaztunk, ez volt az első alkalom, hogy szafarin vettünk részt, és lenyűgöző volt, sokkal jobb, mint amire számítottam. Aztán ott van Izland, amit imádok, mert minden van: vulkánok, gleccserek, természet, nagyon inspiráló hely. Dobogós helyen van még Milos, egy kis görög sziget, ahova akkor mentünk, mikor megtudtam, hogy gyermeket várok.

Nuria Val egyik legemlékezetesebb utazása Indiához köthető, ahol a természet mellett a kultúra is lenyűgözte
Fotó: GLAMOUR Hungary

Hogyan választjátok ki az úti célokat?

Olyan helyeket keresek, amelyek nem túlságosan ismertek a turisták előtt, ez nagyon fontos szempont számunkra. Ezen felül azt keressük, ami különleges, és nem csak helyszínben, de szállásban is. Szeretjük a fenntartható hoteleket, de leginkább a magánszállásokat kedveljük, mert mindig izgalmasabb felfedezni helyeket valaki lakásából, mintsem nagy hotelláncok szobáiból.

Szerintem az, hogy kipróbálhatod, hogyan élnek valójában a helyiek, nagyon jó dolog. De mindig tiszteld azt a helyet, ahova mész, szerintem így tudod a legtöbbet kihozni az utazásodból.

Nuria Val utazásaiból már nem maradhat ki a családja sem, szeretik felfedezni a azokat a helyeket, amik a turisták szeme elől rejtve maradnak
Fotó: GLAMOUR Hungary

Barcelonában milyen helyeket ajánlanál annak, aki oda látogat?

Mindenképpen látogassatok el a Miro alapítvány múzeumába, ami nem csak a kiállított alkotások miatt éri meg, hanem mert a hegy tetejéről lenyűgöző a kilátás. Azt gondolhatod, hogy a kenyér paradicsommal a legszimplább étel, de nem úgy, ahogyan a katalánok fogyasztják olívaolajjal és sóval. Tökéletes reggeli, és azonnal egyértelművé válik, amit korábban az alapanyagokról mondtam. Menj el naplementét nézni a Tibidabora, de a parton is érdemes sétálnod, és egyél egy jó paellát egy kis helyi étteremben!