A modern ember betegsége, hogy úgy érzi, sosem ér a feladatai végére
Sokan dolgozunk olyan munkakörökben, ahol „mindig van mit csinálni”. Én például mindig találok egy újabb cikket, amit megszerkeszthetek, egy másikat, aminek írásába belekezdhetek, és egy harmadik projektet, amit elindíthatok. Mindezt úgy, hogy az aznapi feladataimmal már végeztem - nem tagadom, hogy ezt az anyagot is hétvégén fejezem be. Így az utóbbi időben ritkán történt meg, hogy elégedettséggel csuktam volna le a laptopot a munkaidő végén, mondván, a többi ráér holnap.
Sokat dolgozom, mégsem vagyok elégedett. Úgy érzem, hogy szétforgácsolom a napjaimat, mégsem fejezek be semmit - nem lehet ez a valóság! Szerettem volna egy szakembert megkérdezni erről a jelenségről, így találtam rá az Egy életem Instagram-oldal egyik posztjára. A képaláírásban az állt: “Szétforgácsolt napok roncsain próbálsz túlélni, próbálsz a feladataid végére érni, de az egész egy vesszőfutás.” Megszólítva éreztem magam, így fel is kerestem Lózsa Rita viselkedéselemző és coachot, az oldal tulajdonosát.
Tényleg sokat dolgozol?
“Szerintem maga a kérdésfeltevés módja is nagyon beszédes. Meg kell különböztetnünk, amikor objektíve nem fejezzük be a teendőinket és azt, amikor úgy érezzük, hogy nem értünk a feladataink végére. A kettő között nagyon nagy különbség van, és itt most elsősorban a fehérgalléros munkakörökről beszélünk, hiszen gondoljunk bele, milyen gyakori: így-úgy megcsináltuk a ránk osztott feladatokat, ki sem rúgtak minket a hiányosságok miatt, mégsem érezzük a megnyugvást.” - világít rá Lózsa Rita arra, hogy érdemes megvizsgálni, honnan ered ez az érzés, ha nem külső, a munkahelyből adódó okai vannak.
„Mitől tudod azt érezni, hogy a feladatait végére értél? A túlpörgés, és egyébként az innen néhány lépésre található kiégés mögött sokszor az áll, hogy az ember nincs kapcsolatban saját magával. Elszakadt a természettől, ahogyan a testétől, az érzelmeitől is.” A szakember hangsúlyozza: „Meglepő számomra, hogy a multitaskingról a mai napig sokféle pozitív vélemény kering. Természetesen a dolog nem fekete-fehér, de az biztos, hogy a szakirodalom nagy része egyetért abban, hogy a multitasking nem jó.
Multitasking helyett mono-taskingra buzdít a tudomány, mert a fókuszált figyelem az életminőségünket is javíthatja
Hosszú távon már csak azért sem, mert ha valaki állandóan több dolgot igyekszik egyszerre végezni, romlik a koncentrációs képessége. Az újabb és újabb feladatok adrenalin- és dopaminlöketet adnak, erre pedig könnyen rászokik az agy, valamint a monotóniatűrést is rontja. Egyébként maga a multitasking kifejezés is pontatlan, mert nem nagyon tudunk egyszerre több dolgot csinálni.
Léteznek úgynevezett supertaskerek, akik a népesség 2,5%-át teszik ki, náluk nem eredményez teljesítményromlást, ha több dologra figyelnek, általában azonban ez nem jellemző. Tehát a multitasking nagyban összefügg a szétforgácsolódás érzésével, hiszen nem több feladatot végzünk egyidőben, hanem váltogatjuk őket.”
Lózsa Rita erre egy programozó példáját hozza fel, aki épp scriptet ír, és megjelenik egy kollégája azzal, hogy kérlek add ide ezt meg azt. “Annyi a logikai fonalnak, a mély munkának, könnyebben keletkeznek majd hibák. Tehát ha valaki ezt éli meg a munkahelyén, de nem teheti meg, hogy ne segítsen, az problémákhoz vezethet. Ezzel szemben egy vezető megteheti, hogy azt mondja, őt délelőtt 11-ig vagy mondjuk ebéd után két órát senki se zavarja, mert akkor a legproduktívabb. Sok múlik tehát egyrészt a pozíción és a feladatkörön, amiben dolgozunk, valamint az önismereten is. Érdemes megtudni, mikor tudunk a legjobban fókuszálni, teremteni magunknak egy időablakot az elmélyült munkához.”
Kiemelte még azokat az embereket, akikre “rászoktak a kollégáik”. „Ők azok, akik mindent tudnak, hozzájuk fordulnak a többiek, mert majd ők jól megoldják a problémát. Nézzünk körül, ha tizenkét emberből tíz hozzám jár segítséget kérni, vizsgáljuk meg, hogy miért alakult ez így? Tényleg csak az én tudásomon múlik, vagy a hozzáállásomon is? Mindig reagálok, otthagyom a munkámat, fontos számomra, hogy én legyen a megoldó ember a csapatban? Az elismerésért, a nélkülözhetetlenség érzéséért teszem? Ha igen, kérdés az, hogy melyik a fontosabb, a saját munkám befejezése, vagy az előzőek.”
A szakember azt is felvetette, hogy a folyamatos munka, az újabb és újabb feladatok keresése mélyebb problémákat is jelezhet. „Az emberek rá vannak szokva arra, hogy mindig tevékenyek legyenek, mert addig sem kell egyedül lenniük a gondjaikkal, érzéseikkel. Toxikus produktivitásnak is nevezhetjük, amikor valaki minden percet ki akar tölteni, egy pillanatra sem ül le. Itt is az önreflexiót kell gyakorolnunk: miért van szükségem arra, hogy mindig van valami dolgom, hogy mindent nekem kell megoldanom és kézben tartanom?”
Mit tehetünk?
Lózsa Rita szerint - visszatérve a multitasking problémájára - hatékonyabban dolgozhatunk és elkerülhetjük a szétforgácsolódást, ha megértjük: különböző feladataink különböző viselkedéseket, gondolkodásmódokat és agyi hálózatok használatát igénylik, hiszen más emlékeket és tudásokat kell ilyenkor mozgósítanunk. „Akár 5-15 percbe is beletelhet, mire egyik feladatról sikeresen átváltunk a másikra. Ez hatványozottan igaz a kreatív, elmélyültebb munkáknál.
Azt is biztos megfigyeltük, hogy amikor elhagyjuk a munkahelyünket és hazaérünk a családunkhoz, rendszerint kell egy kis idő, mire teljes figyelemmel tudunk a gyermekünkhöz fordulni - ezt nem érdemes megspórolni. Adjuk meg magunknak ezt a bizonyos szünetet, zárjuk le a korábbi működésünket és indítsunk újat.” Emellett fontosnak tartja kiemelni, ha valakinek nincs magával jó kapcsolata, nem tudja, hogyan gondoskodjon önmagáról, engedje el a stresszt, vigasztalja meg magát, ha igazságtalanság éri, az is kihathat a cikkben taglalt problémára.
„Az ilyen ember fejében rendszerint negatív belső párbeszéd folyik, amely csökkentésére az egyik leghatékonyabb módszer az empátia növelése. Ezt az úgynevezett Loving Kindness meditációval a legkönnyebb elérni (ami a legfrissebb kutatási eredmények alapján hatékonyabb a stressz csökkentésében, mint a mindfulness típusú meditáció) .”
Praktikus megoldások
Az egyik kulcs ahhoz, hogy ne érezzük magunkat szétszórtnak, a tudatos tervezés. Érdemes minden reggel vagy akár előző este végiggondolni, milyen feladatok várnak ránk másnap. Ha ezeket fontosság szerint csoportosítjuk, sokkal könnyebb lesz átlátni, mi az, aminek elsőbbséget kell adnunk. Persze a tervek mellett fontos, hogy rugalmasak maradjunk, hiszen az élet tele van váratlan helyzetekkel. A feladatok elvégzésénél is fontosabb: ha valami közbejön, ne hibáztassuk magunkat, hanem próbáljunk alkalmazkodni a körülményekhez. Ha nem megy, majd holnap megcsináljuk! Semmi sem ér annyit, mint a lelki egészségünk.
A sikeresnek érzett napok másik titka, hogy ne akarjunk mindent egyszerre megoldani, felejtsük el tehát a multitaskingot. Jobb, ha egyesével végezzük el a feladatokat, és minden elkészült teendő után szánunk néhány másodpercet arra, hogy megünnepeljük magunkat. Akár egy rövid szünet is elég lehet ahhoz, hogy újult erővel kezdjünk bele a következő kihívásba.
Az időnk és energiánk hatékony beosztása szempontjából lényeges, hogy tudjunk nemet mondani. Nem kell minden kérésnek, feladatnak vagy meghívásnak azonnal eleget tennünk! Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mire van valóban kapacitásunk, és merjünk határokat szabni. Ha valamit visszautasítunk, azzal nem vagyunk kevesebbek, sőt, inkább magabiztosságot és önazonosságot mutatunk.
Gyakorló határhúzóként írom, hogy ez gyakran nagyon nehéz, hiszen lelkiismeret-furdalással párosul, ha valakit visszautasítok azért, mert megvédem magam, de hosszútávon hálás lesz ezért a mentális épségünk és az energiánk is. A napjaink sikerességéhez nagyban hozzájárul az is, ha megfelelően törődünk saját magunkkal. Az önmagunkkal való törődés nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Szánjunk időt a pihenésre, a feltöltődésre és azokra a tevékenységekre, amelyek valóban örömet okoznak.
Egy rövid séta, egy jó könyv vagy egy csésze forró tea segíthet abban, hogy újra középpontba kerüljünk. A testi és lelki feltöltődés elengedhetetlen ahhoz, hogy ne érezzük magunkat a nap végére teljesen lemerültnek. Fontos, hogy ne csak a teendőinkre, hanem az elért eredményeinkre is figyeljünk. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a nap végén csak azt nézzük, mi mindent nem sikerült elvégezni, ahelyett, hogy megünnepelnénk azt, amit már elértünk.
A szétszórtság érzését gyakran az is fokozza, ha túl nagy elvárásokat támasztunk magunkkal szemben.
Reális célokat kitűzni nem csak praktikus, hanem hosszú távon az önbizalmunkat is erősíti. Ha sikerül egyensúlyt teremtenünk a feladataink és az elvárásaink között, sokkal kiegyensúlyozottabban és elégedettebben zárhatjuk a napot.