Hogy segít párt találni egy modernkori kerítőnő? Nagy Erika mesélt szakmájáról
Hiába az ezernyi randiapp, a legtöbb statisztika szerint nehezebben találjuk meg életünk párját, mint valaha. Nagy Erika modernkori kerítőnő azonban hisz a szerelemben, abban pedig különösen, hogy kellő önismerettel mindenki megtalálhatja a társát. Pontosan hogyan hozza össze az embereket egy modernkori kerítőnő? Milyen korosztály keresi fel leggyakrabban és mit lát az ismerkedés legnagyobb gátjának 2024-ben?
„Mindig is közösségi ember voltam, szerettem összehozni az embereket” – kezdi történetét Nagy Erika modernkori kerítőnő, aki rendezett, budai irodájában fogad egy május délután. Ahogy Erika megtámaszkodik az ablakpárkányon és elkezdi a történetét, akarva-akaratlanul is beugrik, hogy (a ruházatát leszámítva) 19. századi kerítőnőnőnek is beillene. Hangja, gesztusai, valamint éles szeme (azonnal kiszúrja az alkaromon lévő tetoválást és megkérdez a jelentéséről) arról árulkodik, hogy kerítőnőként sokkal többről van szó nála, mint emberek „összeboronálásáról”: mintha éles, hatodik érzéke segítségével láthatatlan fonalat szőne kliensei közé, ezzel megteremte azt a szociális hálót, amely mostanra szétesni látszik körülöttünk.
Hirtelen felindulásból
Erika pályakezdő értelmiségiként, egy magánjellegű változás miatt került a nyolcvanas évek végén Budapestről Debrecenbe. Mivel akkoriban – elmondása szerint jellemzően – az volt a módi, hogy a fiatalok párhuzamosan szerettek volna előre haladni a magánéletükben és a karrierjükben, ő maga is fiatalon, huszonéves fejel kötött házasságot, saját szavaival élve „hirtelen felindulásból”, amelynek gyors válás lett a vége. „Emlékeszem, folyamatosan azt kérdezgettem magamtól: hogy lehetett ezt ennyire benézni? Ez volt az első, olyan tapasztalat, ami a szerelem és a párkeresés útjára terelt
– foglalja össze.
Miért olyan nehéz a randizás 2024-ben?
Budapestre visszaköltözve aztán létrejött körülötte egy szűkebb, később egyre bővülő baráti kör, amellyel egy csodás nyarat töltöttek együtt. Miután egyre inkább ráérzett arra, e baráti körön belül kik azok, akiket egymásnak teremtett az ég, megfogalmazódott benne saját vállalkozásának modellje, amely idén harminckettedik éve működik. Ugyan Erika úgy véli, keresve sem találhatott volna különbözőbb munkát eredeti foglalkozásánál (vegyészként végzett), mégis érdekes párhuzam, hogy a növények ültetése, nevelése helyett végül a szerelem gondozását tűzte ki zászlajára.
A kerítőnő, mint olyan, egyébként korántsem újkeletű jelenség (nem véletlen, hogy Erika titulusa előtt a „modern” kifejezés szerepel), hiszen az askenázi zsidó, valamint a hindu kultúrában évszázados hagyományokkal rendelkezik. (Utóbbira egyébként a Netflix egy műsort is felhúzott: az Indian Matchmaking óriási népszerűségnek örvendett 2020-as debütálásakor – többek között hazánkban is.)
Ugyan a kerítőként dolgozó (főképp) nők szerepe elvitathatatlan a különböző társadalmakban, metódusuk korántsem annyira letisztázott, mint Erika esetében: a korábbi évszázadok Európában tevékenykedő kerítőnői gyakran „csak” megszűrték a férjjelölteket, hogy az eladósorban lévő lány a leginkább megfelelő társadalmi státuszú kérőhöz menjen hozzá. Erika ugyan klasszikus módon boronálja össze a szerelmeseket, a „szűrésnél” azonban jóval többet tesz hozzá kliensei életéhez.
A metódus elve: egyszerű, de nagyszerű
Erika a baráti körben megtapasztalt sikeres párkereső-metódust ültette át vállalkozásába. Amikor valaki a segítségét kéri, a modernkori kerítőnő egy kétórás beszélgetéssel indítja a munkafolyamatot. „Arra vagyok kíváncsi, kicsoda a hozzám érkező ember: milyen volt a gyermekkora, milyen közegben nőtt fel (így például vidéken vagy a fővárosban, milyen család vette körül stb.), milyen szociális kapcsolatok kísérték végig az eddigi életét, hogy jön ki a barátaival, milyen meghatározó élmények történtek vele eddig, amelyek alakították a személyiségét.”
Erika nem egy meghatározott „check-list” alapján kérdezi ki a hozzá érkezőt: noha a kérdéseit általában lineáris sorrendben teszi fel, nincs egy séma, amelyet mindenkinél használ, mivel alapelve szerint mindenki egyedi. „Később rátérünk arra, milyen párkapcsolatai voltak ezidáig és azok miért voltak sikertelenek. Azt szoktam mondani, míg számomra ez a beszélgetés egy bemutatkozás, addig számára egy összegzés. Gyakran már önmagában ez transzformatív erővel bír” – magyarázza Erika. „A beszélgetés során azonban nemcsak arra figyelek, amit elmond, hanem arra is, ahogyan azt elmondja, ahogy beszél dolgokról” – teszi hozzá, aláhúzva a nonverbális kommunikáció fontosságát.
A modernkori kerítőnő azt is kiemeli: tévúton jár az, aki konkrét listával érkezik hozzá azzal kapcsolatban, pontosan kit tudna elképzelni maga mellé. „A Tinder és a randiappok egyik legnagyobb hátránya, hogy azt gondoljuk, a való életbe is átültethetjük a lista-szerű követelményeinket: a jövendőbelim legyen legalább 180 centiméter magas, kék szemű, szőke hajú, értelmiségi... Értem én, hogy valahogyan be kell határolni dolgokat, de semmiképp sem így, mert paraméterek együtt állása még nem feltétlenül okoz üdvösséget.”
Erika véleménye szerint hiába áll rendelkezésünkre a közösségi média és a különböző randiappok, az emberek alapvető szükséglete a személyes kontaktus. Ezt a szükségletet aknázza ki munkássága során: összejövetelein összeismerteti azokat, akik – szerinte – egymáshoz valók. „Ez egy sokkal természetesebb, organikusabb, emberibb módja annak, hogy az emberek valamilyen fajta kapcsolatot kiépítsenek” – fogalmaz. Érdekesség, hogy Erika maximum százötven emberrel foglalkozik egyszerre, mert – elmondása szerint – ez az a mennyiség, amit (kartotékolás nélkül) könnyedén észben tud tartani és összekapcsolni az egymáshoz illőket.
Két kicsi legó
Más kérdés azonban, mi alapján „boronál” össze a modernkori kerítőnő két embert. „A minőségi egyezésen kívül az egy »színcsaládba« tartozókat hozom össze. Akkor működhet egy kapcsolat, ha a két fél sem külső-, sem belső tulajdonságok, képességek tekintetében nem tér el lényegesen egymástól, ahol harmonizálnak egymással, és nem meredeken mást gondolnak az életről” – fogalmazza meg receptjét, emellett hozzáteszi: a soft skillek is sokat nyomnak a latba, ahogy az is, ki-min van már túl.
„Ezen kívül fontos megjegyezni, hogy – amennyiben esküvőre kerül a sor – nemcsak két fiatal, hanem két család is házasodik. Képzeljük el, amikor egy nyugodt tóba bedobunk egy kavicsot: az az egész tóra hatással lesz, nemcsak arra az egy pontra, ahol elnyelte a víz! Jó példa lehet erre, amikor valaki megkérdezi az illetékest, hogy áll a jelenlegi párkapcsolata, majd azt válaszolja: »Nem rossz, de a szüleimnek nem mutatnám be!« Ez is azt tanúsítja, hogy az alapértékek egymáshoz illeszkedése nemcsak a két fél, hanem a családok tekintetében is ugyanolyan kardinális.”
Ami a nemi megoszlást illeti, Erikához jelen pillanatban 60:40 arányban járnak férfiak és nők, de – elmondása alapján – ez folyamatosan hullámzik. A korosztályi megoszlással kapcsolatban Erika elárulja: jellemzően 25-35-40 éves korban keresik fel, a nők inkább fiatalabb korban, míg a férfiak általában 35 évükön túl kérik a segítségét. A korral kapcsolatban egyúttal hozzáteszi: ugyan évről évre változnak a családalapítási prioritások, ha ilyesmiben gondolkodunk, érdemes mihamarabb elkezdeni foglalkozni a párkereséssel, nehogy olyasmit kelljen a későbbiek folyamán elgyászolnunk, amely bizonyos okok (így például a biológiai óra) miatt bepótolhatatlan.
Amikor végezetül arról kérdezem, mit tanácsolna azoknak, akik régóta nem találnak párt, mosollyal az arcán úgy fogalmaz: „Gondolják át, hogy mit keresnek, és valójában mit akarnak. Másképp nem megy.”