Ezeket a kérdéseket tedd fel magadnak, ha gyakran kerülsz mérgező kapcsolatokba

Gyakran kerülünk ilyen dinamikákba?

Ahogyan már a korábbi, toxikus dinamikákról szóló cikkben is írtam, általában nem emberek, hanem emberi viszonyok tudnak szinte méregként hatni ránk. Ez pedig azt jelenti, hogy felnőttként a legtöbb ilyen helyzet kialakulásában nekünk is szerepünk van. Itt fontos hangsúlyozni, hogyha bármilyen szempontból bántalmazó viszonyban vagyunk, akkor abból – szükség esetén segítséget kérve is – haladéktalanul ki kell lépni.

Egyéb esetben azonban fontos, hogy átlássuk, miért kerülünk rendre olyan romantikus és/vagy baráti kapcsolatokba, ahol ugyanazok a konfliktusok merülnek fel, és azt vesszük észre, hogy egymástól látszólag különböző emberek hasonlóan bánnak velünk. Elképzelhető például, hogy magunkkal hozott családi mintáink, vagy egy korábbi negatív kapcsolati élmény miatt tudattalanul vonzódunk azokhoz a helyzetekhez és emberekhez, amelyek és akik révén ezt az ismerős – és emiatt még fájdalmasságában is komfortos – dinamikát újra és újra létrehozzuk.

Itt nem arról van szó, hogy a mi felelősségünk, ha rosszul bánnak velünk, de fontos rálátni arra, hogyan jutottunk oda, ahol tartunk, mi a saját szerepünk benne, és mennyi mozgásterünk van abban, hogy változtassunk a kialakult helyzeten. Szükség esetén pedig elmenni önismeretbe, és dolgozni magunkon.

Gondolj bele: te tudod, ki is vagy valójában? Így alakítsd ki az énképedet

Ki tudunk tekinteni a szerepünkből?

A negatív kapcsolati dinamikákban gyakori, hogy idővel az egyik részt vevőből örök agresszor lesz, míg a másikból örök áldozat. Egyik fél se tud kilépni a szerepéből, és szinte öntudatlanul működtetik tovább a rossz dinamikát. Ilyenkor nehéz belátni, hogy mennyiben tudunk mi magunk változni, másképp reagálni a másikra, aki emiatt talán szintén másképp reagál majd ránk. Bármely szerepben is vagyunk, először is érdemes éles szemmel rálátnunk a viselkedésünkre, és megkeresni a mozgatórugóit.

Ha ez megvan, akkor megpróbálni stratégiát változtatni: például nem csípőből támadni, mint egy sarokba szorított vadállat, mert lehet, hogy nem akar senki sarokba szorítani minket, csak belekerültünk egy olyan játszmába, ahol már nem hisszük el, hogy normális hangnemben is érvényesíthetjük az akaratunkat, hogy akkor is meghallgat minket a másik, ha higgadtan beszélünk. Saját határaink kijelölését is gyakorolhatjuk, és kivonulhatunk azokból a helyzetekből, ahol a másik nem bánik velünk az elvárható tisztelettel.

Az is fontos, hogy valódi kapcsolódásokat éljünk meg, ne játszmaként tekintsünk emberi viszonyainkra – legyünk őszinték, transzparensek a szándékainkat illetően, és tanuljunk meg egyenesen kommunikálni. Ehhez persze az is szükséges, hogy érett felnőttként képesek legyünk érzelmeink és szükségleteink felismerésére, kommunikálására és szabályozására.

Kik is vagyunk egymásnak?

A saját terapeutám mondta annak idején, hogyha elharapódzik egy-egy konfliktus fontos emberi kapcsolatainkban, érdemes megállnunk, és jeleznünk egymás számára, hogy nem ellenségek vagyunk. Valóban: ha már hosszú ideje zajlik egy-egy mérgező játszma, könnyű elfelejteni, hogy mi elvileg egy csapatban játszunk, és nem egymás ellen, hiszen házastársak, szerelmesek, szülő és gyereke, testvérek vagy jó barátok vagyunk.

Ha ezt tisztázzuk, és képesek vagyunk visszatérni az alapokhoz, vagyis ahhoz, hogy elvben az a közös cél, hogy megmaradjon köztünk egy pozitív kapcsolat, amelyben mindketten jól érezzük magunkat, akkor onnan nagyon jól lehet építkezni. Ilyen esetekben egyébként nagyon hasznos lehet egy család- vagy párterápia is, amely éppen azzal a fajta rendszerszemlélettel dolgozik, ami az ilyen konfliktusok feloldásában nagyon hatékony.