Szóljak-e a főnökömnek, ha mentális betegséggel küzdök?
Szorongás, depresszió, személyiségzavar, függőség, pánikbetegség, paranoia. Már nincs olyan munkahely, ahol az emberek egy része ne küzdene valamelyik mentális betegséggel. Egy nemrég elvégzett kutatás szerint minden ötödik ember érintett valamilyen lelki problémával, tehát egy nagyobb irodában minden második-harmadik ember szorong, depressziós, pánikbeteg vagy személyiségzavara van.
De mit jelent az, ha valaki pszichés zavarral küzd? Képes vele olyan munkát ellátni, amihez figyelemre és koncentrációra van szükség? Joga van-e a főnöknek ahhoz, hogy tudjon a betegségünkről? Egyáltalán fel van-e készülve a vállalati kultúra a mentális betegségekkel élő munkavállalókra?
Hogyan befolyásolják a pszichés zavarok a mindennapi munkavégzést?
A munka és a magánélet nehezen elválasztható egymástól. Ha a magánéletünkben traumát élünk át, az irodában pedig olyan nagy papírhalom vár bennünket minden nap, aminek sosem érünk a végére, akkor számíthatunk arra, hogy a karrierünket és a magánéletünket is megsínylik a másik oldalt érintő nehézségek. Ha csak magamból indulok ki, akkor emlékszem, pánikbetegként sokszor fáradtan, unottan, félelemmel mentem be a munkahelyemre.
Ezek közül talán a fáradtság okozta a legtöbb nehézséget, hiszen hiába döntöttem magamba napi 4-5 kávét, nem sokat segített a munkám minőségének javításában. A pánikbetegség miatt eszemben sem volt részt venni a heti 3-4 meetingen, az általunk szervezett eseményekre pedig pláne nem akartam elmenni. De persze erre nem volt lehetőségem.
Minden alkalommal megküzdöttem a fejemben cikázó gondolatokkal, a menekülési kényszerrel és minden héten megfordult a fejemben, hogy ezen a héten már biztosan beadom a felmondásomat. Tudom, ez csak az egyik oldal. A munkavállaló szemszöge. A másik oldal magát a vállalatot érinti. Láthatóan sokat hibáztam, voltak időszakok, amikor mindent “tökéletesen” vagy ahhoz közel meg tudtam csinálni, máskor meg napokig vagy akár hetekig küzdöttem egy-egy feladat elvégzésével.
Ez befolyásolta a hatékonyságomat, hiszen a fojtogató szorongás, amit éreztem, hatással volt a reakcióimra, amik nem mindig voltak kedvesek és segítőkészek.
