Vannak lányok, akik a menstruáció első pár napján rendszeresen maradnak ki az iskolából orvosi igazolással, mert nincs pénzük betétre
Egészen addig a pillanatig, amíg el nem kezdtem foglalkozni ennek a cikknek a megírásával, az volt a naiv elképzelésem, hogy az ökológiai tudatosság lehet a megoldás a menstruációs szegénység problémájára is. Leírom, hogy miért tévedtem.
Vannak nők, nem is kevesen ebben az országban, akik mélyszegénységben élnek, és akiknek nincs pénzük arra, hogy tampont vagy betétet vásároljanak maguknak a menstruáció időszakára. A probléma hazánkban több tízezer nőt érint, ám a közbeszéd nem olyan régen kezdett csak el foglalkozni a témával. Elsőként L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője írt róla a Nyomor széle című blogján.
Ne legyen már tabu!
L. Ritók Nóra véleménye szerint a menstruáció és a szegénység tabusítása egyként járul hozzá az ügy megoldhatatlanságához. „A segítségnyújtáshoz e téren személyes bizalmi viszonyra van szükség, amely idegen a magyar intézményrendszertől. E viszony kialakítására egyedül a védőnőknek van esélye, ám ők is csak kisgyerekes anyukákkal vannak kapcsolatban, tehát nincs meg az a háló, amelyen keresztül a rászorulók segítséget tudnának kérni.”
A lányok többsége nem tudja, mi történik a testében a menstruációs ciklus alatt, így azt sem, hogyan lehet ezzel harmonikusan együtt élni
Ő maga először tíz éve, egy iskolában találkozott a problémával, ahol egy kislány napközben átázott, és ezért iskolatársai kigúnyolták. „Ekkor szembesültem azzal, hogy vannak nők, akik nem tudják megoldani azokkal a termékekkel a nehéz napokat, amik mások számára természetesek. Ennek hatására bizalmasan kérdezgetni kezdtem mélyszegénységben élő nőket, hogy szokták megoldani ezt a helyzetet, mire azt válaszolták, hogy felhasított rongyokat használnak. Így tudtam meg azt is, hogy vannak lányok, akik a menstruáció első pár napján rendszeresen maradnak ki az iskolából orvosi igazolással.”
Véleménye szerint a legfontosabb, strukturálisan is működtethető megoldás az ügyben a tamponok és betétek áfájának csökkentése lenne. Ám amíg ez nem történik meg, addig nagyon fontosak az adományok. „Egyszer kaptunk egy cégtől ötven doboz reklámterméket. Évekig abból gazdálkodtunk, szétosztottuk a szociális munkások és az iskolák között, hogy juttassák el azokra a helyekre, ahol tényleg nagy szükség van rá. A sulikban jöttek lányok kis szatyorral, hogy vihetnek-e haza betétet, mert ahol például három lány van és az anyuka, ott ezek olyan tételek, amik nem férnek bele egy család költségvetésébe.”
Ökotudatos menstruáció?
Most, mikor nyakunkon az ökológiai katasztrófa, a tenger állatai szívószálak és kólásdobozok között úszkálnak, az orángutánokat kipusztítja kedvenc nugátkrémünk és elolvadnak a jegesmedvék, nem kell nagy erőfeszítést tennünk ahhoz, hogy megértsük: az eldobható betétek és tampontok nem tesznek túl jót a környezetünknek. Oké, akkor mit tehetünk azért, hogy zöldek legyünk, de lehetőleg ne egy nagy piros folttal a lábunk között?
Szerencsére létezik már több megoldás: a tampont felválthatja a menstruációs kehely, a betétet a mosható betét. Előbbi az, aminek hangzik: egy feldugható, orvosi szilikonból készült kehely, ami nem magába szívja, hanem összegyűjti a vért. Kimosható, fertőtleníthető, egyszer kell megvenni, és soha többé nem kell tamponra költeni, ráadásul nulla szemetet termel. A mosható betét pedig olyan anyagból készül, amely tartós, de könnyen tisztítható, szintén pénzt spórolunk vele, és jót teszünk a bolygónknak.
És van itt egy néhány éve egyre népszerűbbé váló termék: a mensibugyi. A Redy azért is szuper projekt, mert nemcsak zöld, kényelmes és menő, hanem egy fiatal, magyar nő találta ki. Molnár Dóra még a klímaszorongásunk előtt, 2017-ben mosta otthon a fehérneműjéből a vért, és akkor pattant ki a fejéből a menstruációs bugyi ötlete. Mikor hosszas keresgélés után sem talált ehhez hasonlót a kontinensen, ő maga kezdett el dolgozni a terméken. A legnagyobb kihívás a munkában az volt számára, hogy megtalálja a legmegfelelőbb anyagot, amely képes megtartani a folyadékot, semlegesíti a szagokat és száraz marad.
Szem előtt tartotta azt is, hogy kényelmes és szép fehérneműt állítson elő, olyat, amit ő is szívesen viselne. Mikor arról kérdezem, van-e bármi, amiben a bugyi jobb, mint a tampon és a betét ezt válaszolja: „a betét elmozog, gondolj csak az éjszakákra vagy egy edzésre, mozgalmas napra. A bugyi kényelmes és nem csúszkál, ebből a szempontból megbízhatóbbnak is mondható, mint a betét. A tampon pedig sokaknak nem megoldás, mert nagyon kiszárítja a hüvelyt, ebből adódóan sok kellemetlen percet tud okozni. Ráadásul a bugyinál természetes biopamuttal érintkezel, ezért nem kell tartani azoktól a káros vegyszerektől, amelyektől egy szintetikus anyagokból készült termék esetében igen.”
A bugyi első ránézésre nagy beruházásnak tűnhet, hiszen körülbelül öt-hat darabot érdemes belőle birtokolni, hogy kihúzzuk vele a havi vérzést, de mivel ugyanúgy évekig használható, mint egy rendes fehérnemű, simán behozza az árát. És ami a legbizalomgerjesztőbb az egészben: a Redy testpozitív reklámkampánya. Ha az ember rákattint az oldalukra, tökéletes testű modellek helyett szép, átlagos testalkatú nőket lát. Itt nem szégyen a testszőrzet, a narancsbőr vagy a bőrhiba – ritka kincs az ilyesmi, de nagyon jó látni, hogy talán már mozdulunk efelé.
Miért nem lesznek zöldek a mélyszegények?
Valójában logikus ötletnek tűnik a menstruációs szegénység problémáját megoldani ezekkel az olcsó, környezetvédő módszerekkel. Ám L. Ritók Nóra arra hívja fel a figyelmemet, hogy amikor ezt mondjuk, egyáltalán nem számolunk a mélyszegénységgel járó egyéb körülményekkel, amelyek meghatározzák a menstruációval kapcsolatos szokásainkat.
„Ahol nincs bevezetve a víz, ahol a téli időszakban egy légtérben él az egész család, és nincsenek intim terek, ott a mosható betét és a kehely is kivitelezhetetlen megoldás. Utóbbihoz ugyanis szükség van minimum egy fürdőszobára, ahol le lehet venni, fertőtleníteni lehet és vissza lehet helyezni. A mosható betétnél pedig képzeljük el azt, hogy egy szobában élünk az apánkkal és három fiútestvérünkkel, vizet hozunk a kútról, azt megmelegítjük, kimossuk a betétet higiénikusan úgy, hogy valószínűleg rendes mosószerünk sincs, majd ugyanabban a szobában megszárítjuk.”
A másik fő probléma L. Ritók Nóra szerint, hogy ezek az új, környezet- és pénztárcakímélő technikák egyáltalán nem bevett módszerek, így sok nem mélyszegénységben élő nő számára is idegenek. „Nem tudnak a szokásaink az egyik pillanatról a másikra megváltozni, és pláne úgy, hogy nincs olyan reklám a tévében, ami a menstruációs kehelyről szólna. Készül helyette rengeteg arról, hogy milyen tampont kell használni ahhoz, hogy fehér nadrágban biztonságosan ülhessünk a rózsaszín kanapén.
Márpedig a legerősebb hatást a szegény családokban élőkre is a fogyasztói társadalom és az ehhez kapcsolódó gazdasági érdekek gyakorolják.”