Marrákes, ahol találkozik a múlt és a jelen, és ahonnan nem akarsz hazatérni
Az ódon falak között megbúvó várost immár az egyik legfelkapottabb úti célként ünnepelhetjük a Földközi-tengertől délre. A „magyar fapados” már közvetlen járatot is indított, egész évben szezon, nem kell Bécsben vagy Párizsban átszállni, röpke négy óra repülőút – ha minden jól megy -, és meg is érkeztünk az éjszaka is nyüzsgő forgatagba.
Persze az országba való belépés nem olyan egyszerű. A reptéren hosszan kígyózó sorokba botlunk az útlevélellenőrzés előtt, és jól tesszük, ha felkészülünk, mert a határörök nem adják könnyen a bejutást. Nehézkes kérdez-felelek veszi kezdetét az üvegkalickánál, ki vagy, honnan jöttél, hova mész, mi a célod, ki a vendéglátód, hol fogsz lakni. Majd jön a pecsét, és egy regisztrációs szám, amit majd kifelé menet külön ellenőriznek, amikor már azt hinnéd, hogy túl vagy mindenen. Csak ezután veheted fel a csomagodat, ami a hosszadalmas procedúrát követően jó esetben egy teljesen másik járat bőröndjei között pörög a futószalagon.
Megérkezés az illatos éjszakába
De aztán vége, és te boldogan üdvözlöd a fogadóbizottságot, amely kivezet a langyos, illatos éjszakába, hogy elindulj a szállásodra a dudaszótól hangos sűrű forgalomban. Útközben megcsodálod a robogókon száguldó családokat,
hihetetlen hányan elférnek egy ilyen kis motoron.
Végül befordulunk a medina (fallal körülvett óváros) falai közé egy kapun, és a szűk sikátorok között száguldva megállunk egy kis téren, ahol már vár a szálloda személyzete kerekes taligájával, hogy elvigye a bőröndjeinket. Rövid gyalogút után megérkezünk az Arany Kulcs nevű rijádba, ahol a bejelentkezés után megkapjuk a szokásos üdvözlő mentateát, amely kellőképpen forró és cukros, egyből otthon érzed magad. Kiosztják a szobákat, kiválasztod a vacsoramenüt, és néhány percre megpihenhetsz „Seherezádé hálószobájában”, ahol csak a fürdő akkora, hogy egy kisebb család elférhetne benne.
Ezután következik a vacsora, amely kis halas előételből, majd lencsés-csicseriborsós, fűszeres levesből áll, amit általában a ramadan idején fogyasztanak és rendkívül laktató, majd roston sült lazac, végül csokis szuflé vanília fagylalttal, káprázatos minőségben, kívül ropogós, belül forró és folyós a csokoládé.
Mesés időutazás
Hajnalban a müezzin ébreszt, de nem zavaró a hangerő, mivel a rijád vastag falai letompítják, a szobák ablakai a ház belső udvarára néznek. A frissen sült péksütemény illata száll a levegőben, és hamarosan feltálalják a reggelit, amihez elengedhetetlen a helyben préselt, isteni narancslé, nem lehet vele betelni, a croissant, a gyümölcssaláta, a narancslekvár, egy kis házi joghurt, és egy palacsintaszerű sült édes tészta. Induljunk is el a nagy kalandra! Isten hozta Marrákesben, a legmenőbb városban a Földközi-tengertől délre, amely újabban ismét vonzza a nemzetközi jetsetet!
Ismerd meg az északi szeretetelméletet, az ottani társadalmak boldogságának titkát
Itt volt Tom Cruise, Penélope Cruz és Russel Crowe és az elengedhetetlen Angelina Jolie, aki állítólag hihetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot, és frissen facsart narancslevet is megivott az utcán. Marrákes népe azóta is erről beszél. Ez a város éppen megfelelő keveréke a napnyugatnak és a napkeletnek, a mentateának és a Coca-Colának, a közeli sivatagnak és az Atlasz hófödte csúcsainak. Kevés olyan hely van, ahol ilyen szépen lehet ide-oda szökdécselni középkor és modernitás, hamam és úszómedence, Afrika és Európa, az Ezeregyéjszaka meséiből ismert vendégházak, belső udvaros pompás óvárosi paloták, úgynevezett rijádok, illetve az újváros minimalista szállodái között.
Az okkerszínű város, amely közel ezer évvel ezelőtt jött létre egy oázisban, a világ minden tájáról érkező utazót lenyűgözi, pedig nincs kikötője, ahol a jachtok lehorgonyozhatnának, és strandja sem, ahol bikinis szépségek tehetnék közszemlére magukat. Viszont 1923-ban megnyitotta kapuit a legendás Hotel La Mamounia. Igazi festők, mint Henri Matisse, és akvarelleket pingáló hobbiművészek, mint Winston Churchill időztek az egykori királyi palotában. Josephine Baker teljes egészében banánszoknya nélkül táncolt a tetőn, a csilliárdos Barbara Hutton pedig három hónap alatt állítólag nem viselte kétszer ugyanazt a gyémántot.
A hatvanas években a városfalak mögötti medina az olcsó fű és más mesterséges mennyországok után áhítozó hippik paradicsomává változott. Őket követték a befutott, ám egzaltált emberek, mint a divattervező Yves Saint Laurent, aki 1980-ban megvette a La Majorelle birtokot, és ott átadta magát a virágkertészetnek valamint a melankóliának, vagy John Paul Getty, aki megvásárolt egy La Zahia nevű varázslatos házat. Feleségével, Talitha Pollal vad partikat tartottak itt, azóta is izzik utánuk a levegő.
Truman Capote a medencénél heverészett, Marlon Brando és a Beatles jöttek és mentek, a Stones meg pláne. Felajzott hírességek körtánca volt ez, az elbűvölő Talitha, a „kockázatvallás főpapnője” vezetésével „az alkohol, a por, az ópium és a kreatív szex” bűvöletében – írja Jean-Paul Enthoven, aki egy regényt szentelt a mesebeli háznak. Az asszony 1971-ben, Rómában esett áldozatul vad életvitelének: vigasztalhatatlan hitvese erre eladta a palotát. Utána egyébként Alain Delon vásárolta meg, aki akkori hitvesével viszonylag hosszú időt töltött itt.
A kelet varázsa
Marrákes néhány évtizedre Csipkerózsika-álomba merült: a Kelet már nem volt annyira egzotikus, mint inkább szutykos, a La Mamounia átalakult lerobbant „cukorkásdoboz-szállóvá”. Egyre kevesebb turistát hajtott egyre több „hamis idegenvezető” a szőnyegboltokba és az idegösszeroppanásba, mialatt II. Husszein király erős kézzel regnált Marokkóban. 1999-ben hunyt el közel, négy évtizedes uralkodás után. Fia, VI. Mohamed szintén nem demokrata, viszont eltökélt modernizáló.
Nemcsak Marrákes, hanem az egész ország számára elrendelte a teljes körű felújítást, amit Azúr-tervnek neveznek. Kőolaj hiányában 2010-ig tízmillió embernek kellett ellátogatnia országába, és ott a lehető legtöbb eurót vagy dollárt elköltenie. Időközben tizenegy millióan érkeznek, és Marrákes felvirágzása fékezhetetlen. A milliós nagyváros kapott új repülőteret, pályaudvart, oly szépet, hogy az ember délibábnak tartja, és egy turistarendőrséget, amely megmenti az idegeneket az önjelölt vezetőktől.
A Mamounia a teljes felújítást követően megnyitotta kapuit: a jelen lévő illusztris vendégek listája majdnem olyan hosszú volt, mint a Korán. Most emelődaruk tanúskodnak arról, hogy mindenütt játszóterek épülnek a világ Dagobert bácsijai számára. A külföldiek kígyózó sorokban állnak, hogy megszerezzék az utolsó megvehető rijádok egyikét, vagy legalább egy villát a pálmaerdőnél, öt kilométerre a várostól, ahol a pálmák alig, az új golfpályák viszont annál inkább gyarapodnak.
Ikonikus jelkép
De térjünk vissza a kerthez, amelynek története Jacques Majorelle, egy francia festőművész nevéhez kötődik, aki 1923-ban vásárolt egy telket Marrákesben. Majorelle ekkor már híres orientalista festő volt, és lenyűgözte a marokkói élet, a fények és a színek. A kert megépítése során célja az volt, hogy egyedülálló művészeti és botanikai környezetet hozzon létre. Majorelle a világ minden tájáról hozatott növényeket, beleértve az egzotikus kaktuszokat, bambuszokat és pálmákat, amelyek különleges atmoszférát adnak a kertnek.
Majorelle egyik legemlékezetesebb alkotása a kerthez kötődik: a híres „Majorelle kék” árnyalat, amely a kert épületeinek falait díszíti. Ez a vibráló kék szín, amely egyszerre nyugtató és élénkítő, ikonikus jelképévé vált a helyszínnek és magának Majorelle-nek is. A kék, amely inspirációját az észak-afrikai tájból és égboltból meríti, tökéletes hátteret nyújt a különböző növényfajok zöldjeihez és a kert színes, egzotikus hangulatához. Az 1980-as években a kert hanyatlásnak indult, és a bezárás fenyegette.
Ekkor lépett közbe Yves Saint Laurent, a híres francia divattervező, és partnere, Pierre Bergé. Miután Saint Laurent 1966-ban először meglátogatta Marrákest, beleszeretett a városba és a Majorelle Kertbe. 1980-ban megvásárolták a kertet, és elkezdték annak újjáépítését és megmentését. A kert azóta a nyilvánosság számára is elérhető, és a pár munkájának köszönhetően a mai napig fenntartják azt az eredeti szellemiséget, amit Jacques Majorelle megálmodott.
Világörökségi helyszín
A Jardin Majorelle nem csupán egy botanikai kert; kulturális szempontból is különösen értékes helyszín. Saint Laurent és Bergé idején a kert egyfajta művészeti találkozóhellyé vált, ahol a világ minden tájáról érkeztek művészek, írók és gondolkodók. A kert ma is emléket állít Yves Saint Laurent-nek, akinek hamvait itt szórták szét. 2017-ben Marrákesben létrehozták az Yves Saint Laurent Múzeumot is, amely bemutatja a divattervező munkáit és az ő kapcsolódását a marokkói kultúrához, a komplexumban helyet kapott egy berber múzeum is.
A Jardin Majorelle ma már nemcsak turisztikai látványosság, hanem a marokkói kulturális örökség része is. A helyszín, amelyet évente több százezer látogató keres fel, bepillantást nyújt Marokkó sokszínű kultúrájába, botanikai gazdagságába és a nyugati és keleti hatások különleges találkozásába. Oktatási szempontból a kert remek lehetőséget kínál a különböző történelmi korszakok, kulturális befolyások és a globalizáció hatásainak bemutatására.
Beleszerettek Tenerifébe, hétszer nyaraltak ott, mielőtt végleg kiköltöztek volna
A kertből visszatérve meg elég egy séta a medina kacskaringós sikátorainak labirintusában, hogy meggyőződjünk arról, hogy az semmit sem veszített bájából. Még mindig reménytelenül eltévedünk a több ezer ember között, akik itt a színek és illatok szédületes orgiája közepette ezer és egy dolgot állítanak elő, illetve bocsátanak áruba – asztalokat, szőnyegeket, gyertyatartókat és csempéket.
Az ember el szeretne jutni a ruhafestők bazárjába, és a rézművesek szukjában landol, kacérkodik egy nemeztáskával és teáspoharakat vesz, el akar jutni a Dar Chérifa rijád belső udvarára, hogy ott párnahegyeken limonádét szürcsöljön, és a cserzővargák negyedében végzi, ahol kedvesen egy mentaágat nyújtanak neki, amelyet a berberek gázálarcának is neveznek, hogy az ember ne ájuljon el a kipárolgásoktól. Nem tesz semmit, mert a medinában az út a cél.
Amit itt keresünk, azt nem találjuk, de helyette valami mást, és közben szerencsére állandóan a Dzsema el Fna teret, ahol minden este tűznyelők, üvegevők és kígyóbűvölők versengenek a mesélőkkel és akrobatákkal. A La place, ahogy a marrákesiek nevezik, egy varázslatos hely, nem Bermuda-, de berberháromszög, hasonló hatással: aki ide kerül, az nem tűnik el, de elvarázsolódik, és ezért a teret az UNESCO „szóbeli és immateriális világörökséggé” nyilvánította.
Aztán valamikor az ember visszatalál a rijádjába, édes fodormentateát iszik a tetőteraszon, és az utolsó fényeket figyeli a Dzsema el Fna téren, ha megtalálta útitársát, aki telefonkapcsolat nélkül bolyong a piacon. Csak a kislánya számára szeretett volna Aladdin-lámpást vásárolni, de a kis hűtőmágnesek is játszottak volna. De végletesen eltévedt, és úgy kellett megtalálni. Nem baj, mert a naplementében játszó teraszon a mentatea és a kávé között megtaláltuk.
Marrákes számos látványossággal bír, a főzőiskolától a fürdőig, a helyi clubtól az interaktív múzeumig, mi szem szájnak ingere. Kiruccanásnak pedig számos más program megfelel, sivatagi tevegeléstől Mogador halpiacáig. Marrákes visszavár, múzeumokkal, olajkóstolókkal, kozmetikai bemutatókkal együtt.
