Mindenkinek meg kellene tanulnia egyedül lenni, a gond csak az, hogy a mostani generációk nem ismerik a magányt, az egyedüllétet, de még unatkozni sem tudnak
Nem árt néha egyedül lenni, kipihenni magunkat, elgondolkodni azon, hogy mi következik. Átértékelni az életünket, a párkapcsolatunkat, a munkánkat, a hobbinkat. Néha ez segít abban, hogy megerősödjünk, hogy változzunk, hogy észrevegyünk olyan apróságokat, amik felett máskor szemet hunyunk. Az egyedüllét támogat bennünket abban, hogy egy kicsit máshogy lássuk a világot, megtanuljunk boldogulni, hogy őrültek legyünk, hogy hibázzunk.
Segít tanulni, bizonyítani, felejteni, valamint megtudhatjuk, hogy mire vagyunk képesek valójában. Nem véletlen került előtérbe az utóbbi időben az önismeret fontossága, de csak úgy fedezhetjük fel magunkat, ha néha kitörünk a szürke hétköznapokból és hallgatunk a belső hangunkra. De hogyan válhat életed egyik legjobb, legértékesebb, és leghasznosabb időszakává az önmagaddal töltött idő? Míg a Z- és az Alfa generációnak fogalma sincsen erről, hiszen szinte sosem voltak és lesznek egyedül, addig az Y, az X, valamint a Baby Boomerek sokkal többet tudnak mesélni arról, hogy miért érdemes megbecsülni ezeket a pillanatokat.
Ismerkedés önmagunkkal
Legalább egyszer minden ember életében eljön az a pont, amikor egyedül kell lennie. Nem azért, mert nem boldog, nem szereti a családját, a munkáját, a szerelmét, hanem azért, hogy jobban megismerje önmagát. Hogy elcsendesedjen, és kitapasztalja, hogyan reagál az egyes helyzetekre. Meg kell tanulni egyedül is helyt állni a világban. Minden területen. Vannak olyan személyek, akik társfüggők, azaz képtelenek egyedül lenni, mindig kell melléjük egy férfi vagy egy nő, akivel mindent együtt csinálhatnak, akivel együtt élnek.
Aztán amikor a szerelem eltűnik az életéből, akkor kétségbeesik. Olyan gondolatok járnak a fejében, hogy innentől biztosan egyedül marad, főleg, ha a sokadik kapcsolatáról van szó. Ilyenkor lenne nagy szükség arra, hogy legalább egy kis ideig ne ezen törjük a fejünket, hogy átértékeljük a dolgokat, az életünket, a párkapcsolatainkat. Csak akkor jöhetünk rá arra, hogy mi nem működik, ha időt szakítunk magunkra, átadjuk a helyet a gondolatainknak. Persze az egyedüllét nem azt jelenti, hogy soha senki nincs körülöttünk.
„Inkább egyedül élek, mint társas magányban” - pszichológussal beszélgettünk az önként vállalt egyedüllétről
De nem ragaszkodhatunk görcsösen ahhoz, hogy állandóan legyen mellettünk egy társ, egy barát, egy szülő, egy ismerős. Bár társas lények vagyunk, mielőtt azzá válunk, nem árt megismerni önmagunkat, hogy egy olyan párja lehessünk a szerelmünknek, aki méltó hozzá. Olyan barátokká váljunk, aki képes kiállni a másikért, tud időt szakítani rá, és nem kell megjátszanunk magunkat mellette. Az egyedüllét sokak számára rémisztő, hiszen az üres hétköznapok, valamint az unalmas hétvégék senkit sem vonzanak.
De az csakis rajtunk múlik, hogy felfedezzük-e ezekben az időszakokban azokat a dolgokat, amelyek szépek és jók. Mindig van miért élni, a sors ezzel próbál meg üzenni nekünk, hogy ideje lenne önmagunkkal törődni.
Generációs különbségek
Míg az X- vagy az Y-generáció, valamint a Baby boomerek tisztában vannak azzal, hogy milyen egyedül játszani, élni, tanulni, dolgozni, addig a Z- és az Alfa-generáció sosem volt és valószínűleg sosem lesz egyedül, hiszen ha más nem, az internet miatt folyamatosan kapcsolatban vannak másokkal. Ennek azonban következményei vannak, és lesznek is a jövőben. Az egyedüllét alap esetben arra való, hogy kielemezzük az életünket, megismerjük magunkat, hogy mit tettünk volna másképpen egy adott helyzetben.
Azt, hogy a magányt és az egyedüllétet ki és hogyan értelmezi, hozzáállás kérdése. Csak és kizárólag rajtunk múlik az, hogyan használjuk ki azt az időt, hogyan töltjük azt az időszakot, amikor nincs mellettünk senki. De egy biztos, minden átértékelődhet bennünk minden, ami korábban történt. A gond csak az, hogy a mostani generációk nem ismerik a magányt, az egyedüllétet, de még csak unatkozni sem tudnak. Akármennyire is elrugaszkodottnak is tűnik, az unalom sok szempontból hasznos lehet.
Gondoljunk csak bele, hogy gyermekkorunkban hányszor fordult elő velünk, hogy nem tudunk magunkkal mit kezdeni, aminek hatására végül rá kellett jönnünk arra, mi az, amivel elüthetjük az időt. Ekkor születtek a legjobb ötletek, ekkor találtuk fel a “spanyol viaszt”, mert volt arra időnk és energiánk, hogy motiváltak és kreatívak legyünk. Rendszeresen teret engedtünk a gondolatainknak.
Egy népes családban is lehetsz olyan magányos, mint egy lakatlan sziget közepén
Ez a mostani fiataloknak nem adatik meg. A Z és ezzel együtt az Alfa generáció jelentős része nem ismeri ezt a fogalmat. Sejtelme sincs arról, hogy milyen egyedül lenni, unatkozni, emiatt például egy ismeretlen helyzetben egyáltalán nem találják fel magukat vagy azonnal az internethez fordulnak segítségért. Az egész életük - legalábbis annak nagy része - a számítógéphez és a telefonhoz köthető. Itt töltik minden idejüket, akár tanulás, akár munka, akár szórakozás céljából.
Itt tartják a kapcsolatot a barátokkal, sokan nem ismerik a postai levelezést, sem a telefon valódi funkcióját. Ritka az, hogy egy tizen- vagy huszonéves inkább felhív valakit ahelyett, hogy írna neki valamelyik közösségi média platformon. A másik lehetőség a hangüzenet, amivel szintén sokan élnek, de ez meg sem közelíti azt a kapcsolattartást, ami korábban volt. Azáltal tehát, hogy folyamatosan elérhetőek, a nap 24 órájában jelen vannak az interneten, nincsenek egyedül.
Ez valahol jó, hiszen nem kell magányosnak lenniük, de valójában cseppet sem olyan egészséges, mint azt gondolnánk. Mindenkinek meg kell tanulnia egyedül lenni, ahhoz, hogy önálló legyen és boldog. Ez kicsit olyan, mint amikor azt mondja valaki, hogy majd akkor minden rendben lesz vele, ha akad olyan személy, aki mindig mellette van, lesz egy párja, aki boldoggá teszi. De ez a felvetés is téves, hiszen addig, amíg nem vagyunk képesek gondoskodni a saját boldogságunkról, nem tudunk máséról sem, a párunktól pedig pláne nem várhatjuk el, hogy azzá tegyen bennünket.
