előfizetésem
Hírlevél
„Azt hittem, a gyerekvállalásban a döntés meghozatala a legnehezebb” - Ágh Marina története
Néha viszonylag sokat kell várni, és nem minden esetben a legkönnyebb az út, mire a vágyott gyermek megfogan. Ágh Marinának sem volt egyszerű, de mostanra boldog beteljesülés lett a története. Meríts tőle erőt!
Három év. Ennyi idő kellett, hogy az elhatározásból valósággá váljon a kisfiunk. Sok vagy kevés? Egy biztos: számunkra néha úgy tűnt ez a három év, mintha egy örökkévalóság lenne.
Elhatározás
2021 tavasza: Akkor vágjunk bele! Hat közös év, sok emlékezetes utazás és minőségi együtt töltött idő után végre meghozzuk a döntést a férjemmel: szeretnénk, ha kettőnkből lenne valaki. Az elmúlt években rengeteg érvünk és ellenérvünk sorakozott a gyerekes vs. gyerektelen élet mellett, és sokáig utóbbi tűnt erősebbnek.
Aztán harmincöt lettem, és azt kezdtem érezni, megbánnánk, ha nem lenne.
Hiszen talán ez a legszebb módja annak, hogy a szerelmünknek legyen valami kifutása: egy közösen létrehozott új élet. Amikor meghozzuk ezt a döntést, fel sem merül bennem, hogy nehézségekbe ütközhetünk: kimondottan egészségesen élünk, nincsenek káros szenvedélyeink, és még egész jó korban is vagyunk ahhoz, hogy ne kelljen sokat várnunk a sikerre. Optimistán vágunk bele a gyerekprojektbe.
2021 ősze: A siker egyelőre nem akar megérkezni. Mivel harmincöt felett, már fél év próbálkozás után azt javasolják, hogy érdemes elkezdeni a kivizsgálásokat, bejelentkezem egy nőgyógyászhoz. Ő végigfuttatja rajtam az ilyenkor szokásos vizsgálatokat: hormonok, vérkép, petevezeték-átjárhatósági vizsgálat, és megállapítja, hogy minden rendben van velem. Így a férjemen a sor.
Ma egyre több szülő érkezik a kórházba szülési tervvel, ez harminc éve elképzelhetetlen volt
2022 márciusa: A férjem oldalán egész komoly problémákat találnak. Csaknem egy évvel azután, hogy belevágtunk, végre kiderült, hogy eddig miért nem sikerült. Akár örülhetnénk is, hiszen megvan a probléma oka, így lehetne rajta segíteni. De az andrológus meglepetésünkre széttárja a karját - semmit sem tud javasolni az értékek javítása érdekében: a férjem fitt, egészséges és káros szenvedélyektől mentes, az ilyenkor ajánlott vitaminokat pedig már egy éve szedi.
Az egyetlen tanácsa, hogy várjunk néhány hónapot, hátha változnak az értékek. Jelen állás szerint viszont még lombikkal sincs esélyünk. Ez az első pillanat, amikor elgondolkodunk: mi van, ha sosem lehet közös gyermekünk?
2022 áprilisa: Biztos, ami biztos, bejelentkezem az egyik hazai - ekkor már államosított - lombikintézetbe. Egész gyorsan kapok időpontot májusra.
2022 májusa: A lombikintézet nőgyógyásza a leleteinket végignézve öt kör inszeminációt javasol. Amikor ezt mondja, visszakérdezek: biztosan látta a férjem leleteit? Még lombikkal sincs sok esélyünk a szakorvos szerint, nemhogy inszeminációval. Vállat von: ez a protokoll az intézetben. Ha nem sikerül, utána majd jöhet a lombik. Megdöbbenek. Újabb fél évet vesztegessünk el arra, hogy kiderüljön, amit már most is tudunk? Azt hittem, itt segíteni akarnak rajtunk. Csalódottan távozom. Nem tervezem a visszatérést.
Versenyfutás az idővel
2022 júniusa: A férjem eredményei még rosszabbak lettek. Úgy érzem magam, mintha belecsöppentem volna egy idióta versenybe, ahol nem ismerem a szabályokat, ezért nem tudom, hogy nyerhetnék.
Azt hittem, a gyerekvállalásban a döntés meghozatala a legnehezebb.
Erről nem volt szó. Egy dolog úgy dönteni, hogy nem szeretne az ember gyereket, és egy másik azt érezni, hogy szeretne, de nem lehet. Felváltva érzem magam végtelenül elkeseredettnek és határtalanul elszántnak. Közben már B és C terveket gyártunk, és eljátszunk az örökbefogadás és egyéb lehetőségek gondolatával is.
2022 júliusa: Rengeteg bizonytalanság van az életünkben. Az egyetlen biztos pont mi vagyunk egymásnak. Jó érezni, hogy a rengeteg megpróbáltatás ellenére a kapcsolatunk napról napra erősebb. Minden nap hálás vagyok a férjemért. És erre jó emlékeztetni magamat.
2022 ősze: Mindennek (is) utánaolvasok, és végül úgy döntünk, hogy egy külföldi meddőségi klinikán próbálunk szerencsét, ahol sokkal személyre szabottabban tudnak foglalkozni velünk és a problémánkkal. Ráadásul a technikai feltételeik és protokolljaik is sokkal modernebbek, mint az itthoniak. Úgy érezzük, hogy egy próbát megér.
2022 decembere: Csodák csodájára a férjem eredményei elkezdenek picit javulni. Fogalmunk sincs, mitől, de így már sokkal lelkesebben tudunk belevágni a lombikba.
A reklámok hatása a nők mentális egészségére
Új remények
2023. február-március: Indul a lombik. Sok rosszat hallottam a hormonstimulációról, de meglepően jól veszi az akadályokat a testem, nem érzek semmilyen durva mellékhatást. Viszont az egyik petefészkem sajnos nem reagál a kezelésre, így fele annyi petesejtet tudnak csak leszívni, mint ahogy eredetileg tervezték. Ezt betudják a koromnak:
harminchét éves vagyok, ilyenkor ez már benne van a pakliban.
2023 májusa: Végül két embriónk lett, amelyek közül egyet május végén visszakapok. Nagyjából 60-80 százalék esélyünk van a sikerre: genetikailag is bevizsgáltattuk őket, így gyakorlatilag leküzdöttük a férjem oldaláról hozott problémát, fellélegezhetünk. Vagy mégsem. A beültetés után két héttel sajnos negatív a terhességi tesztem. Összeomlok, aztán újra felállok.
Megpróbálhatnánk újra a másik embrióval, hiszen kumulatívan két-három beültetéssel érhető el kb. kilencvenöt százalékos siker a statisztikák szerint. Nekem azonban van egy megérzésem, hogy ez most nem csak a szerencsén múlt. Megkérem az orvosom, hogy amit még nem néztek meg nálam, azt most vizsgálják ki az új beültetés előtt. Az egyetlen, ami hátravan, az immunológiai kivizsgálás.
2023 nyara: A véreredményekből kiderül, hogy van egy autoimmun betegségem, egy szerzett vérrögösödési probléma (APS), amely megakadályozhatta az embrió beágyazódását. A hematológusom egy végtelenül aranyos bácsi, aki már az első konzultáció alkalmával mosolyogva biztosít arról, hogy
kilencvenkilenc százalék, hogy tud segíteni rajtam.
Fogalmam sincs, hogy igazat mond-e, de olyan jó érzés végre egy megnyugtató hangot hallani ebben az évek óta tartó reményvesztettségben. Sokkal több ilyen empatikus orvos kellene.
Párok százai utaznak külföldre, hogy babájuk lehessen - ilyen a csehországi lombikturizmus
2023 ősze: Úgy döntünk, hogy egy újabb hormonstimulációval kreálunk még embriókat, hogy a korom miatt ne fussunk ki az időből, és legyen elég esélyünk. Ez a kör sokkal jobban sikerül: öt embriónk lesz, amelyből három genetikailag egészséges és beültethető. Közben elkezdek szedni egy gyógyszert is az autoimmun kondíciómra, és ezért a következő évre tolódik a beültetés, hogy addig hatni tudjon a szer.
2024. február 17. Sikerült! Elindult a HCG-m, hivatalosan várandós vagyok. Úgy tűnik, sikeres a protokoll, az első akadályt leküzdöttük. Persze az első öröm után azonnal jön az aggódás, hogy vajon meddig tart a boldogságunk? Ettől a naptól fogva egészen az első ultrahangig kettő-négy naponta vérvételre járok, hogy követni tudjam az embrió fejlődését.
Közben elkezdek vérezgetni is. Az okát nem tudják, de nyugtatnak, hogy sokkal gyakoribb, mint gondolnám. Sajnos nem nyugszom meg. Aztán a kilencedik hét után szerencsére abbamarad. De én még ezután sem nyugszom meg.
2024 áprilisa: Betöltött tizenkét hét. Két éve ilyenkor azt mondták az orvosok, hogy a férjem eredményeivel semmi esélyünk, és most itt vagyunk. Persze még nem merem elhinni, nem merem előre elörülni.
2024 augusztusa: Betöltöttem a harmincadik hetet is Jakabbal. Minden rendben van. Minden rendben lesz.
Stylist: Kökény Nikoletta
Smink és haj: Nyírő Fruzsina
