18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

A mindenben passzoló pár a romantikus regények hajnala óta foglalkoztatja az emberiséget

libido-szex-glamour
Attól, hogy a férfiakkal ellentétben a nők kevésbé nyíltan beszélnek róla, még nem jelenti azt, hogy nem ábrándoznak a szexről
Fotó: inarik/Getty Images

A libidó és a vágy kérdése olyan téma, amiről nem túlzás azt állítani, hogy évezredek óta foglalkoztatja az embereket. Ha túl kevés az a baj, ha nincs akkor meg az. Képes lesz valaha az emberiség megbirkózni a libidó kérdésével?

A hétköznapi szóhasználatban a libidó és a nemi vágy szinonimák, a Freud nevéhez fűződő libidó-elmélet azonban túlmutat ezen, ott a libidó az életösztön rendelkezésére álló energiát jelenti, melynek az ösztöntörekvések megnyilvánulásában van szerepe. „A szexuálpszichológiában egyébként a vágy fogalmát használjuk, probléma esetén vágyzavarról beszélünk” - avat be az alapokba Sákovics Diana pszichológus.

Hogy valaki milyen gyakorisággal, intenzitással él meg szexuális vágyat nagyon változó. Rengeteg dologtól függ, szerepe van benne a biológiai tényezőktől kezdve a személyes tapasztalaton át a kulturális hatásoknak és pszichológiai sajátosságoknak is. „Klinikai szempontból akkor van gond, ha az ember tartósan (hat hónapon túl) tapasztal negatív tüneteket, melyek szorongást, párkapcsolati problémát okoznak” - mondja a szakember.

glamour plusz ikon Iványi Orsolya: Ilyen az ötvenéves női test tabuk nélkül - Az erős az új 50

Iványi Orsolya: Ilyen az ötvenéves női test tabuk nélkül - Az erős az új 50

Itt a hangsúly a problémán van, hiszen jól mutatja az egész vágykérdés szubjektivitását az aszexualitás jelensége. „Ez a szexuális orientáció sajátos típusa, jellegzetessége, hogy az egyén szexuálisan nem vonzódik senkihez, de ez nem okoz számára szenvedést. Fontos itt az is, hogy attól, mert egy párkapcsolatban a felek a szexet más gyakorisággal, intenzitással kívánják még nem jelenti azt, hogy egyikük vagy másikuk működése ne volna egészséges” - mondja Diana.

Nemi sajátosságok

A szexuálpszichológus elmeséli, hogy a nőknél a leggyakoribb szexuális panasz a szexuális vágy csökkenése vagy hiánya, ezzel a tünettel kérnek leggyakrabban szakmai segítséget. Ezzel szemben a férfiak ritkábban panaszkodnak a vágy hiányára, náluk jellemzőbb panasz a merevedési zavar. „Azonban nehéz ezt a két problémát elkülöníteni, hiszen a vágy hiánya megnyilvánulhat merevedési zavarban, ahogy a merevedési zavar okozta kudarcok is vezethetnek a vágy csökkenéséhez” - mondja.

A férfiak és nők esetében a szexuális vágy is máshogy működik. Az előbbi esetben jellemzőbb a spontán vágy, míg az utóbbi esetben a vágy inkább reaktív, vagyis a nőknél sokkal inkább az érzelmi közelség, az intimitás megélése indítja be a vágyat, míg a férfiaknál az külső inger nélkül is megjelenik.

glamour plusz ikon Így ápold a hasbőrt a szakértő szerint terhesség és szoptatás alatt

Így ápold a hasbőrt a szakértő szerint terhesség és szoptatás alatt

Nők esetében egyébként gyakran áll a vágyzavar hátterében a bizalom, intimitás hiánya, a zavaró gondolatok megélése együttlét közben, és nemi szervek izgatására koncentráló szexuális együttlét is.

Nem csak szexuális jellegű lehet a probléma

A vágy megélése több dologtól függ, ha zavar áll be, ott több háttérben meghúzódó okot is vizsgál a szakember, így az intrapszichés, kapcsolati és biológiai tényezőkkel is foglalkozik, hiszen hatással van rá a nem, kor, korábbi tapasztalat, kapcsolati problémák, mentális és testi betegségek, stresszorok, gyógyszer- és droghasználat.

Korral például általában csökken a szexuális vágy, ahogy egy hosszú kapcsolatban is (különösen a nőknél). Ha krónikus betegségekkel, például pajzsmirigy működési zavarával vagy visszatérő nőgyógyászati fertőzésekkel küzd valaki, akkor szintén csökkenhet a vágy, ahogy depresszió, súlyos szorongás esetén, de megtapasztalhatjuk a szexuális érdeklődés hiányát például akkor is, ha gyászolunk” - sorolja a szakértő.

A férfiak csak a szexre gondolnak, egy úrinő viszont sosem beszél róla

A sztereotípiák itt is megjelennek, a kulturális elvárások hátterében részben a nemek közötti eltérő fajfenntartási stratégiák állnak. A férfi akkor lehet biztos abban, hogy az utód tőle származik, ha a nő hűséges, ha nem vágyik másra.

A férfiak esetében az intenzív és változatos szexuális élet, vagyis az ha minél több lehetőséget használ ki az egyén, hogy utódokat nemzen macsó dolognak számít. Ezek a sztereotípiák egyébként egyéni szinten számos pszichés problémát okoznak, melyek az embernek önmagával, vagy a partnerével kapcsolatos elvárásokban is megnyilvánulnak” - a vágy intenzitása egyénenként is nagyon eltérő, teljesen természetes, ha egy férfi kevesebb szexre vágyik, mint ellenkező nemű partnere, és fordítva.

Hogy a kulturális hatások mennyire befolyásolnak, arra jó példa, hogy különböző országokban eltérő adatokat gyűjtöttek a csökkent szexuális vágyra vonatkozóan, tehát nem egyetemes, fajunkra jellemző jelenségről van szó.

A tökéletes nyomában

A mindenben passzoló pár a romantikus regények hajnala óta foglalkoztatja az emberiséget, azonban jellemző probléma a párterápiák során is, hogy két embernek eltérő a libidója. Hogy ez mekkora gondot tud okozni, az nagyban függ attól, hogy mekkora a különbség a felek igénye között, hogy ennek milyen jelentést tulajdonítanak, hogy mennyire fontos számukra a szexualitás, és milyen megoldásokat tudnak párként találni erre a problémára.

glamour plusz ikon Törökország a plasztika új fellegvára, csak a kockázatokról feledkeznek meg sokan

Törökország a plasztika új fellegvára, csak a kockázatokról feledkeznek meg sokan

Sokszor futunk bele abba az elképzelésbe, hogy az ideális párunkkal mindenben passzolnunk kellene, de valójában nem ettől lesz jó a kapcsolatunk, hanem attól, hogy együtt képesek vagyunk leküzdeni a különbözőségünkből fakadó nehézségeket, hogy igazodunk, alkalmazkodunk egymáshoz olyan határokon belül, melyek mindkét félnek vállalhatóak” - sorolja a jó kapcsolat alapjait Diana.

Mindennapi stressz is lehet hibás

Nehéz élethelyzetben, stresszes környezetben a vágy általában csökken. „A leghatékonyabb megküzdés ilyenkor az, ha igyekszünk foglalkozni az alapvető problémával, kezelni magát a stresszforrást, gyengédséggel, gondoskodással fordulunk önmagunk felé, próbálunk a testi és lelki egészségünkre is több időt fordítani.

A szexuális életünk javítására pedig jó technika a mindfulness vagyis a tudatos jelenlét gyakorlása.

Ez segít abban, hogy együttlétkor kiküszöböljük a zavaró gondolatainkat, és képesek legyünk összehangolódni partnerünkkel, figyelni rá, jelen lenni, megélni azt, ami éppen történik” - ezeket a tanácsokat bárki megfogadhatja a mindennapi életében, főleg ha egy nehezebb vagy stresszesebb időszakba kerül. Ami viszont minden élethelyzetben fontos, az a jó kommunikáció, amit szintén lehet gyakorolni. Különösen a nőknél rengeteget segíthet, ha az ember újra tud kapcsolódni partneréhez, ha közel érezheti magát hozzá.

glamour plusz ikon Ha Halle Berry is felvállalja, te miért nem mered? Szakértővel a hüvelyszárazságról

Ha Halle Berry is felvállalja, te miért nem mered? Szakértővel a hüvelyszárazságról

Annyira, hogy a kutatások szerint a nőknél a vágyra a párkapcsolat intimitásának, érzelmi biztonságának van a legnagyobb hatása. A szakemberek terápia alatt is nagy hangsúlyt fektetnek a párkapcsolaton belüli feszültség csökkentésére, a kommunikáció javítására, és a rutinok megváltoztatására”.