A sebezhetőség nem gyengeség, hanem a bátorság legnagyobb formája, és ezt be is bizonyítjuk

Életkörülményeink hatása a kihívásokra

A hátrányok szubjektívek lehetnek, hiszen egyesek számára ugyanaz a helyzet leküzdhetetlen akadály, míg mások számára csak egy újabb kihívás.

A Stanford Egyetemen, Carol S. Dweck, a pszichológia professzora, aki a mindset gondolkodásmódról is ismert, 2006-ban kiadott Szemléletváltás – A siker új pszichológiája könyvében leírja, hogy az egyének hozzáállása – vagyis a "szemléletmódjuk" – nagyban befolyásolja, hogyan birkóznak meg a nehézségekkel. A professzornak van egy TED előadása is a „még” hatalmáról.

Ebben említi példának azt az iskolai év végi eredményt, amiben ahelyett, hogy megbuktatnának a tanárok egy gyermeket, azt írják, hogy „még nem”. Ami egyenesen mutat a jövő felé, hogy most nem, de majd eljut odáig, és nem kudarcnak könyvelik el azonnal a gyermek teljesítményét. Zseniális attitűd, mert támogat a nehézségekben, feladatokban, nem bélyegeznek meg, nem buktatnak el, nem tesznek skarlát betűt a homlokunkra, nem kerül egy stigma az élet nevű kiskönyvbe, hanem biztatás, megtartás vesz körbe bennünket, a bizalom megtart, hogy képesek vagyunk rá.

És semmi gond, egy folyamatban vagyunk és majd valamikor eljutunk oda is, ami a kitűzött cél. A fejlődésközpontú gondolkodás lényege, hogy az egyén képes változni, fejlődni, új készségeket elsajátítani, és a kihívásokat tanulási lehetőségként tekinti. Ezzel szemben a fix, rögzült szemléletmódúak jellemzője, hogy inkább elkerülik a kihívásokat, mivel saját képességeiket korlátozottnak érzik.

Aki képes inkább az életet játéknak, kihívásnak, fejlődésnek felfogni, sokkal inkább hozza a fókuszát arra, hogy a hátrányait potenciállá alakítsa, és ne folyamatos stresszként élje meg, tragédiának, komplett katasztrófának, az intelligenciája elbukásának. Vagyis a „még” van lehetőségem hatalmát nem tudják élvezni, a „most” zsarnoksága ejti őket fogságba - ahogyan Dweek professzor fogalmaz. A hátrányok erénnyé alakításának alapfeltétele az önelfogadás és a pozitív énkép kialakítása.

Hogy ne stigmaként viseljük, hanem önazonosságként, és merjünk beleállni a különbözőségünkbe. Carl Rogers, az emberközpontú pszichológia egyik úttörője szerint az önelfogadás és a pozitív önértékelés elengedhetetlen a boldog élethez. Rogers szerint az emberi növekedés és fejlődés csak akkor lehetséges, ha a személy elfogadja magát, annak minden pozitív és negatív aspektusával együtt.

A nők ereje

Az önelfogadás és az önbizalom fejlesztése nem egyik napról a másikra történik, de azok, akik képesek felépíteni ezeket a tulajdonságokat, könnyebben szembenéznek az élet nehézségeivel. A divatiparban számos olyan híresség található, akik a nehézségeiket, hátrányaikat vagy akár traumáikat használták inspirációként, és ezekből egyedi stílust, sikert és karriert építettek.

Alek Wek neve egyet jelent a szépség fogalmának újraértelmezésével. A dél-szudáni származású brit modell menekültként érkezett Európába, és sokáig nem illett bele a divatvilág hagyományos szépségideáljaiba. Sötét bőrszíne, egyedi arcvonásai és karakteres megjelenése miatt sokan kételkedtek abban, hogy sikeres lehet a modelliparban. Wek azonban egyedi vonásait erénnyé alakította, és egy olyan új szépségideált képviselt, amely hozzájárult a divatipar sokszínűségéhez.

Az önbizalom, amit sugárzott, nemcsak a fiatal nők számára adott példát, hanem a divatvilágot is a változatosság felé terelte.

Vagy Winnie Harlow, az első modell, aki vitiligóval él, egy olyan bőrbetegséggel, amely fehér foltokat okoz a bőrön, vagyis pigmenthiányosságot. Gyerekként sok zaklatást és elutasítást szenvedett el a kinézete miatt. Már nemhogy takargatja és szégyelli bőre sajátosságát, hanem a különleges szépségű szupermodell teljes életet él, és megmutatja azt az adottságát, ami egyedivé teszi, különlegessé. A vitiligóval élők egyik legismertebb szószólója lett, és saját egyedi megjelenésével új szépségideált hozott a divatiparba.

Az önelfogadás és a különbözőség iránti nyitottság jelképe lett, és karrierje inspirációvá vált azok számára, akik hasonló kihívásokkal küzdenek. A modern korban egyre több híres személyiség áll ki a sokféleség és az önelfogadás mellett. A divatipar és a művészeti világ is kezdi elfogadni, hogy a szépség nem egyetlen formában létezik.

Azok a modellek, mint Adwoa Aboah, aki egyben aktivista is, egyedi vonásaikat, szeplőiket, borotvált fejüket vagy alternatív megjelenésüket büszkén vállalják, új irányt mutatnak a szépség fogalmának. Aboah sokat dolgozott magán, hogy mentális problémái gyógyuljanak, és az önismereti munkálkodása során született meg a "Gurls Talk" ötlete, egy olyan weboldal, ahol nyíltan eszmét cserélhetnek a pszichológiai problémákról és a saját testükkel való elégedetlenségről. Gyakorlatilag a modellek új generációja hírnevet szerzett a kifutón, miközben karcos kritikát is megfogalmaz a szépségipar normáiról.

A példák azt mutatják, hogy a hagyományos, sztereotip szépségideáloknak már nem feltétlenül kell meghatározóaknak lenniük a divatvilágban. Ezek a nők nemcsak szembenéztek a hátrányaikkal és kihívásaikkal, hanem olyan változásokat hoztak létre a divatiparban, amelyek lehetővé teszik a különböző testalkatú, származású és egyéni karakterek elfogadását. A történeteik arra ösztönöznek, hogy a nehézségeket nemcsak elviselni lehet, hanem erőforrásként is fel lehet használni a sikerhez.

A trauma, mint potenciál

A trauma nem egyenlő a vereséggel. A világ számos nagy vezetője és híressége – akik közül sokan szintén traumát szenvedtek el – bizonyítja, hogy a legnagyobb fájdalom és szenvedés is átalakítható erőforrássá. Dr. Máté Gábor kutatásai és előadásai szerint a trauma feldolgozásának egyik kulcsa a pszichológiai rugalmasság fejlesztése. Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk adaptálódni, új módon értelmezni az élményeinket, és ezáltal más irányba haladni.

Ahogy Dr. Máté hangsúlyozza, „a gyógyulás nem azt jelenti, hogy megszabadulunk a fájdalomtól, hanem azt, hogy megtanulunk vele együtt élni, és új erőforrásként használjuk.” Ez nem egy egyszerű folyamat. A traumával való munka gyakran fájdalmas és nehéz út, amelyhez bátorság kell. De azok, akik ezt a bátorságot megtalálják, olyan lehetőségeket tárhatnak fel, amikre korábban nem is gondoltak. Gondoljunk csak arra, ahogyan sok híres író és művész alkotása szorosan összefonódik a traumájukkal. Virginia Woolf, aki élete során súlyos mentális betegségekkel és depresszióval küzdött, ezekből az élményekből merített ihletet, hogy megírja a modern irodalom egyik legnagyobb műveit.

De hogyan lehet a traumát potenciállá formálni? Első lépésként az elismerés és az elfogadás a kulcs. A legnagyobb probléma az, hogy a legtöbb ember elfojtja a fájdalmát, vagy elkerüli, szembenézés helyett. Az elfojtás azonban hosszú távon még nagyobb szenvedést okoz. A gyógyulás útja azzal kezdődik, hogy szembenézünk a traumával, és elismerjük, hogy az életünk része. A második lépés a biztonságos környezet megteremtése, ahol a trauma feldolgozása történhet.

Legyen az egy terapeuta, egy támogató barát vagy egy közösség, fontos, hogy ne maradjunk egyedül a fájdalommal. Ahogyan Brené Brown kutató és író mondja:

A sebezhetőség nem gyengeség, hanem a bátorság legnagyobb formája.

Harmadik lépésként pedig az önreflexió, a kreatív kifejezés eszközei – mint az írás, a művészet vagy akár a sport – segíthetnek abban, hogy a trauma nemcsak feldolgozott, hanem transzformált tapasztalattá váljon. A kreatív tevékenységek során gyakran rájövünk, hogy a fájdalomból valami gyönyörű és értékes születhet. A gyógyulás része tehát az is, hogy új narratívát alkotunk magunk és közösségeink számára, amelyben a sebezhetőség nem szégyen, hanem erőforrás.

Személyes tragédiák ereje

Ezért is van egyre nagyobb jelentősége annak, hogy az olyan személyiségek, mint Lady Gaga, nyíltan beszélnek a traumáikról, hogy hogyan birkózott meg a szexuális erőszakkal, és hogyan alakította át ezt a fájdalmat kreatív energiává, amely nemcsak a zenéjében, hanem a társadalmi szerepvállalásában is megjelenik. „A fájdalom egy része mindig velem marad.” Az énekesnő szexuális bántalmazás áldozata volt, amit sokáig elfojtott magában. Azonban ahogy Gaga elérte a világhírnevet, úgy kezdett nyíltan beszélni múltjáról és az ezzel kapcsolatos mentális egészségügyi kihívásairól, köztük a poszttraumás stressz szindrómáról (PTSD).

A trauma feldolgozásának részeként Gaga az ének- és dalszövegírást használta fel arra, hogy kifejezze érzelmeit és tapasztalatait. 2015-ben megalapította a Born This Way Alapítványt, amely a mentális egészség támogatásával foglalkozik, különösen a fiatalok körében. Gaga elmondta, hogy a zene és a közösségi munka révén talált rá újra önmagára, és így sikerült a traumáját erővé alakítania. „A trauma nem lehet az identitásod része, hanem eszköz kell legyen ahhoz, hogy jobb emberré válj” – mondta egy interjúban.

Bethany Hamilton amerikai szörfös csupán 13 éves volt, amikor egy cápatámadás során elvesztette bal karját. Ez a trauma a legtöbb embert megállította volna, de Hamilton nem adta fel. Az eset után rövid időn belül visszatért a szörfözéshez, és profi versenyzőként folytatta karrierjét, számos nemzetközi versenyt nyerve. Bethany Hamilton története a hit és a kitartás erejéről szól. Ő maga gyakran említi, hogy a hite segített neki túlélni és visszatérni a sporthoz.

Ma Hamilton nemcsak szörfösként ismert, hanem inspiráló beszédeket tart a világ különböző részein, és könyveket ír arról, hogyan lehet a személyes tragédiákat erővé alakítani. A Soul Surfer című film, amely Hamilton életét dolgozza fel, szintén inspirációt nyújtott sokaknak, hogy merjenek szembenézni a kihívásokkal és ne adják fel álmaikat.

Marina Abramović, a performance művészet egyik legismertebb alakja, a traumáit és szenvedéseit művészi kifejezésévé alakította. Gyerekkorában a jugoszláviai háború és a családi problémák súlyos hatással voltak életére, amelyeket később a művészetében feldolgozott, mint például a The Artist is Present című performanszával, ami a test és a fájdalom határainak felfedezésére összpontosít. Abramović munkái a nők erejét és a művészi kifejezés fontosságát hangsúlyozzák, valamint azt, hogy a trauma hogyan lehet inspiráció forrása.

Az ő történeteik arra emlékeztetnek minket, hogy a nehézségeken való átlépés nemcsak lehetséges, hanem csodálatos dolgokat is eredményezhet. A trauma nem azonos a végleges vereséggel. A fájdalom egyben lehetőség is. A pusztító élmény is lehet potenciál a növekedésre és a fejlődésre. Inspiráló példák arra, hogyan lehet a fájdalmat és a szenvedést kreatív módon kifejezni. Ezt a folyamatot nem csak egyéni gyógyulásként értelmezhetjük, hanem olyan eszközként is, amely által a nők újraírják történetüket egyéni és kollektív szinten is.

Legyen szó művészetről, irodalomról, politikai aktivizmusról, sportról vagy médiáról, ezek a nők nemcsak saját sebeiket gyógyították meg, hanem inspirációt nyújtottak másoknak is, akik hasonló kihívásokkal néznek szembe.