„A biztonságos kötődés annyi, mint úgy kapcsolódni valakihez, hogy egészséges mértékben tudunk tőle távol és közel is lenni”

Érzelmi magány

Jóllétünk egyik alappillére, hogy szerethessünk és szeretve legyünk. Sokan remek munkahelyen, jó kollégákkal körülvéve töltik a napjaikat, otthon pedig párjuk, házastársuk vagy családjuk várja őket, mégis egyfajta űrt érezhetnek az életükben. „Az emberek általában szégyenkezve és értetlenül állnak az érzelmi magány előtt, pedig a kapcsolataink megléte még nem feltétlen jelenti az erőt adó jellegük megélését” - mondta Csirmaz Luca.

Magyarországon kifejezetten gyakori jelenségnek számít, hogy nem tudunk kapcsolódni egymással a mindennapok során. Inkább a teljesítményre helyeződik a fókusz, a munka válik elsődlegessé, és nagyon szűk buborékokban ragadva éljük az életünket. Látszólag minden feltétel adott lehet a boldogságunkhoz, mégis elégedetlenek vagyunk az élettel.

„Egyfajta stigmatizált jellege van, ha kimondjuk, hogy magányosak vagyunk, ezért is félünk tőle. Az érzelmileg magányos emberek minden közegben kívülállónak érezhetik magukat, vagy épp azt hihetik, van bennük valamilyen hiba, amiért ilyen helyzetbe kerültek” - mondja Csirmaz Laura, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy érdemes megvizsgálni, hogy lélektanilag mi állhat a háttérben, elkerülve emellett az egyre divatosabb önfejlesztő kultúra tévútjait.

Senki sem tökéletes, és nem szabad, hogy állandóan újabb és újabb hibákat véljünk felfedezni önmagunkban.

Magyarázza a szakértő, aki hisz abban, hogy nem kell megjavítanunk magunkat, hogy kapcsolódhassunk, hiszen kötődési mintáink egy kapcsolati kontextuson belül tudnak gyógyulni, ez pedig nem megy egyedül.

Kapcsolódások hálójában

Valójában nem minden létezik, amire vannak szavaink. Ilyen például az a gyakran hangoztatott gondolat, hogy amíg nem szereted önmagad, más sem fog. Sok esetben a másik szemszögéből kell látnunk a saját értékességünket, megtapasztalva, hogy kiállnak értünk, van mellettünk valaki, aki mellett semmit sem kell szégyellnünk. Bizonyos fokú önszeretet és stabilitás ugyanakkor elengedhetetlen, hogy kritikusak lehessünk azzal szemben, ahogy velünk bánnak, és megkapjuk, amire szükségünk van.

„Ha igazán őszinték vagyunk önmagunkkal, akkor már az ismerkedés időszakában észrevehetjük a jeleket, hogy valaki nem való nekünk, csak legtöbbször figyelmen kívül hagyjuk, vagy nem akarjuk elhinni ezeket. Sokszor kimondásra is kerülnek az olyan érzelmek, mint hogy valaki nem áll készen egy kapcsolatra vagy nem szeretne monogámiát. Mi magunk akarunk lenni a hősök, akik megváltoztatják a másikat, de ez nem így működik” - emelte ki Csirmaz Luca.

Hozzátette, hogy a legelső pillanattól kezdve úgy érdemes belépni a kötődésbe, hogy részünkről a másik úgy elfogadott, szeretett, ahogy van. Csupán bizonyos apróságokban várhatunk változást, hogy még jobb legyen a már jó kapcsolat.

Ha alapvető szükségleteink, igényeink sérülnek a másik alapszemélyisége miatt, akkor a feladatunk nem az, hogy próbáljuk megváltoztatni őt, hanem hogy eleve ne hozzá próbáljunk kapcsolódni. Természetesen ha valaki nincs jól mentálisan, eleinte biztonságosabb a terápiára, a barátságok kialakítása, vagyis egyéb erőforrások építésére koncentrálni, minthogy fejest ugorjon egy párkapcsolatba.

Szülői minták

Már magzati korban érhetnek minket olyan hatások, amelyek befolyásolják a jövőnket, gondolkodásunkat. Kialakíthatják a képünket arról, hogy milyen a világban mással lenni, mennyire mutathatjuk meg magunkat, lehetünk láthatóak vagy akarnak bennünket. A környezet, amelyben felnőttünk, amit megszoktunk, nagy hatással van az életünkre, és tudat alatt képesek vagyunk újrateremteni az akkor tapasztaltakat. Optimális esetben mindkét szülőnkre stabil alapként tekinthetünk, de ez nem mindig igaz.

Érzelmi magány kialakulásához, ezáltal egyenlőtlen barátságokhoz és párkapcsolati választásokhoz vezet, ha gyerekként olyan visszacsatolást kaptunk, hogy az érzéseinket „nem lehet elbírni”. Az így felnövő egyének megtanulnak maszkot hordani, megjátszani önmagukat, elfojtani a nehézségeiket, és gondolatban egy olyan világot hoznak létre, amelyben megbecsülésre, megértésre, elfogadásra és biztonságra lelnek.

„Anyaseb esetén az egyik leggyakoribb típust a futóhomokanyák alkotják. Ők azok, akik érzelmi instabilitásukkal minket is elnyelnek, ahelyett, hogy a fájdalmunkat, félelmeinket megértenék és tompítanák. Saját ijedtségükkel csak jobban megrémítenek minket.” A szülői páros másik tagját, az édesapát sem szabad elfelejteni. Csirmaz Luca úgy fogalmazott, hogy az apánk átvitt értelemben a bőrünk, amely megvéd bennünket a külvilágtól, azonban nem jó ha túl vékonnyá, vagy épp túl vastaggá alakul az évek alatt.

Utóbbi esetén az apa látszólag vagány, nagy önbizalommal bír, és határozott elképzelése van arról, hogy milyennek kellene lennie a gyereknek. Kritikus, megtanítja, hogyan törtessünk és szerezzük meg, amit szeretnénk, de közben érzelmileg elérhetetlen. A másik típus, aki nincsen jelen, szinte szellem a család életében. Lehet, hogy rengeteget dolgozik és tényleg nincsen otthon, de küzdhet valamilyen függőséggel, vagy a saját feldolgozatlan traumáitól is szenvedhet.

Nehezebb észrevenni, azonosítani, ami attól fáj, mert nincsen.

A szakember kiemelte, hogy az anyasebeinket és apasebeinket feldolgozni annyit tesz, mint elgyászolni azt a szülőt, akire vágytunk, de nem kaptuk meg. Ez egy nagyon fájdalmas folyamat, de így törhetünk ki a mintáinkból.

Biztonságos kötődés

A lélek mindig a teljesebbé válásra törekszik. Romantikus választásaink sokszor tükrözik a tudattalattinkban lévő még nem megélt kvalitásokat, amelyeket választottunkban lelhetünk meg, és ezáltal a tudatosság szintjére emelhetünk. „Izgalmas úgy tekinteni a kapcsolatainkra, mint annak tükrére, hogy a lelkünk mit szeretne tanulni az adott vonzalomból.” Ahhoz, hogy egy biztonságos kötődést alakítsunk ki, régi sebeinkig leásva kell „újranevelnünk” a belső gyermekünket, aki megragadt a múlt fájdalmában.

A gyógyulás nemcsak a jövőbeli párválasztásaink miatt fontos, hanem a meglévő kapcsolataink okán is. A gyerekkori szükségleteinket kivetíthetjük a partnerünkre, követelve, amit nem kaptunk meg a múltból egy olyan személytől, akitől elvártuk azt. Ha ráébredünk és foglalkozunk a sebeinkkel, akkor jelenlegi kötődéseinket is újraírhatjuk.

„A biztonságos kötődés annyi, mint úgy kapcsolódni valakihez, hogy egészséges mértékben tudunk tőle távol és közel is lenni. Közel elég ideig, hogy intimitás alakuljon ki, de fontos a távolság is, hogy az egyéni vágyaink, saját terünk is megmaradjon. Nem kell folyamatosan a másikhoz simulva élnünk, hogy az intim kötődés megmaradjon. Létezik ennek egy stabil lenyomata, amelyet érzünk, bárhová is megyünk, bármit is csinálunk.”