Büszkeség, állandó rettegés, magányos ünnepek - katonafeleségek élete a frontvonalon túl

A katonák élete túl mutat valláson, rasszon és nemen. Katonaként meghalni dicsőség a hazáért. De mit élnek át a hitvesek, a családok külföldi szolgálat idején? A büszkeség árnyoldala jellemzi a katonafeleségeket, a házasságok sokszor válással végződnek.

A katonák elkötelezettsége a hazájukhoz ugyanúgy nyilvánvaló, mint az, hogy védelmezik az egyéneket. A katonalétig hosszas út vezet, a haza védelmére alkalmasságukat különböző szakemberek tesztelik. A pszichológiai szűrés által igyekeznek a legalkalmasabbakat kiválasztani, hiszen nagyfokú mentális összeszedettséget igényel a munkájuk a fizikai rátermettségen kívül. Rendkívül szoros közelségből tapasztalhattam meg a katonaélet jó és rossz oldalát, hiszen a férjem ezt a hivatást választotta magának és a családjának.

Amióta ismertem a férjemet egy karakán jellem. Emlékszem a napra mikor elém állt majd közölte katona lesz. Mivel eddig semmilyen tapasztalatom nem volt a témában, gondoltam egye fene, majd ezt is túléljük. Meglepődve tapasztaltam milyen egészségügyi, mentális, fizikai felvételin kell átmennie. És persze ez csak egy része volt, amit elmondott, hiszen minden rám sem tartozott. Miután belecsöppentünk a katonacsalád életbe jött a hétvégi feleség szerep.

Megszoksz, vagy megszöksz

Magamat egy rendkívüli társaslénynek tartom. Szeretem, ha az, akit én társamnak választok a mindennapjaimban jelen van. Egy hete volt a férjem katona, mikor összeházasodtunk. Úgyhogy innentől katonafeleség szerepkört kaptam, hétvégi feleség lettem. Péntek estétől vasárnap délutánig tartott a házasságom. Hétköznap esténként általában tudtunk beszélgetni telefonon kisebb időintervallumokat, ha éppen nem kellett tanulnia, vagy valami „csapatépítőn” részt vennie.

Párkapcsolat és intimitás ötven felett: beszéljünk végre az ő kihívásaikról is

A hétvégi találkozásokat másfél évig bírtam. Úgy döntöttem, feladok mindent, költözzünk közelebb Debrecenhez, mindennap hazajárjon és így talán a házasságunk is megmenthető. Nem gondoltam mikor megszületett ez az ötlet, hogy rá négy hétre egyedül maradok egy huzamosabb időre. A költözés jól sikerült, kis falu, jó közösség. Egy hetet élvezhettem a mindennapi feleség szerepét, szinte ki sem pakoltam még a dobozokból. És jött a fekete leves: három hét múlva indulás Koszovóba, külszolgálatra. Ekkor még fel sem fogtam eme mondat súlyát.

Együtt, de mégis egyedül

A férjem becsülete úgy fénylett a szememben, mint gyémánt a homokban. Büszke voltam rá, hogy egy idegen országba utazik, békét fenntartani és életeket megmenteni. Az meg sem fordult a fejemben, hogy hat hónap külön akár végzetes is lehet. Felszállt a repülő, megkezdődött életem azon szakasza, ahol a stressz volt a leghűbb társam. Mivel kinti dolgokról nem igazán faggathattam, ő pedig nem beszélhetett gyakran csak kitaláltam mi történhetett aznap. Így volt az mikor begipszelt kézzel próbálta ecsetelni a focimeccs jól sikerült. Hihető volt, mikor világ életében utálta a focit.

Közben itthon próbáltam a katonafeleség szerepből kitörni. Lassan hozzászoktam, hogy mindenki úgy könyvel el, mint egy becsült katona feleségét. Nem önmagam voltam, hanem egy katona felesége. Nehezen, de beletörődtem. Az idegőrlő időszakban munkát kerestem. Egyedül egy idegen faluban, új munkahely, új emberek. Minden új. Munka után voltam igazán önmagam, aki éjjel rojtosra sírta a kispárnáját. Magányomat próbálták enyhíteni új ismerősök, barátok. Nehezen teltek a hónapok. Szüleimet havonta láttam egy napra.

Molnár Piroska: Nem szabad elfelejteni a mában élni

Virtuális szilveszter

Legemlékezetesebb az év utolsó napja volt. Visszagondolva három napja nem beszéltünk -Koszovói térerő híján vagy ki tudja milyen esemény miatt, nem firtatta ezt egy feleség sem - délután végre kaptam egy SMS-t, hogy este tizenegy után találkozunk. És végre láthattam azt az embert, akivel azt hittem a mindennapim együtt töltöm. Videóhívás vitt át minket az újévbe.

Együtt, de mégis külön.

A hat hónap külszolgálatból hét hónap lett, amikor nem kérdeztem soha semmit, amikor örültem, ha esténként két percig beszéltünk, és tudtam, még él. Nem volt fontos, itthon én mit érzek, mert a férjem volt háborús övezetben. Hét hónap büszkeség, hogy ő az én férjem, hét hónap pokol és magány, hét hónap néma csend.

Miután a férjem hazajött a misszióból örökre megváltozott. És én is. Más lett az értékrendünk. Azóta a családunk és a két gyerekünk miatt tűzoltó szolgálatra váltott, így már hét éve nem katona, mégis néma csend övezi a missziót. Ő nem beszél, én nem kérdezek. Megmaradnak neki az emlékei, nekem pedig a büszkeség, hogy túléltük!

Katonafeleség-kötelékek

Mivel sok szabadidővel rendelkeztem a misszió alatt, kerestem egy Facebook csoportot, ahol több katonafeleséggel is megismerkedtem. Sajnos, sokuknak a missziók nem adtak, hanem elvettek az életükből. Mint például a gyógypedagógus végzettségű Lia, aki ma már csak ex-katonafeleség.

Dr. Bánki György: Valójában túlságosan félünk attól, hogy közel kerüljünk más emberekhez

„Mikor a külszolgálat egyértelművé vált, már várandós voltam, tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, de kellett a pénz. Ez az igazság. Szerintem a katonák - főleg az alacsony beosztásban szolgálók - nem hivatástudatból, vagy karrier céllal vállalják ezt a terhet. Mikor elkezdődött a missziónk, a kisfiunk egy hetes volt. A hormonoktól elborult aggyal, bőgve búcsúztam tőle, elképzelésem sem volt, hogyan fogjuk ezt kibírni.