A pszichológus szerint ez a karácsonyi béke titka minden családban
Hamarosan itt van a legnagyobb ünnepünk, amit mindannyian szeretnénk nyugalomban, de legalábbis jó hangulatban tölteni. A ritkán látott családtagokkal azonban nem mindig felhőtlen a viszony, s nem egy esetben lesz kellemetlen karácsonyesténk indulatos megjegyzések, szerencsétlen helyzetek miatt.
Kádár Annamária pszichológus- családterapeutát kérdeztük a témában, hiszen kétgyermekes anyukaként ő is jól ismeri ezeket.
Szeretünk közösségben ünnepelni. Szókimondó rokonaink vagy egyes kényes helyzetek azonban gyorsan kirobbanthatnak egy karácsonyi családi belháborút. Hogyan próbáljunk szót érteni azokkal, akikkel egyszer egy évben muszáj?
Onnan indulnék ki, hogy a párok életében az első nagyobb konfliktushelyzet – az esküvő után - a közös karácsony, mert két hagyományrendszerből kell összegyúrniuk egyet. Ugyan apró dolgokról van ilyenkor szó, mint pl. hogy jobbról vagy balról göngyöljük-e fel a töltött káposztát, illetve hogy az ajándékok átadása előtt csengessük-e vagy sem, de valójában a látogatások, ünneplések rendjét ki kell maguknak alakítaniuk.
Ezt a kis ütközetet muszáj megvívni a közös élet elején, mert ahogy Böszörményi-Nagy Iván családterapeuta mondja:
kétféle lojalitás él a családban.
Az egyik, a vertikális lojalitás azt jelenti, hogy legelső és egyik legfontosabb elköteleződésünk a szüleink irányában alakul ki, hiszen nekik köszönhetjük az életünket. Ez magában foglalja elköteleződésünket a kapott családi értékek, valamint a látott családi hagyományok mellett. Amikor elköteleződünk az új család felé, azt nevezzük horizontális lojalitásnak.
Együtt lenni karácsonykor néha pont olyan nehéz, mint amennyire jó
Ez utóbbinak kellene immár elsőrendűvé válnia és az új családnak saját elvárásai szerint alakítani az új, közös életet. Ezt a döntést persze a férj és a feleség családjának is el kell fogadnia, mert azt látom, hogyha ez a konfliktus kipattan az új pár története elején, akkor tisztázódnak a helyzetek.
A saját ünnepi menetrend, saját rituálék mellett mi számíthat még konfliktusforrásnak?
Számít az is, hogy milyen kép él bennünk a karácsonyról, mert gyakran amolyan idilli insta-fotó szerűségeket látunk magunk előtt, tökéletes ruhában, tökéletesen feldíszített fával, vacsorával. Ám épp ilyenkor jönnek elő a rejtett konfliktusok, és mindig van olyan családtag - az úgynevezett kontroller típus -, aki szereti ezeket kirobbantani.
Ő az, aki a vacsora közepén közli, hogy ez a töltött káposzta úgy rossz ahogy van, és egyébként sem is így szoktuk készíteni… És valóban elég egy kis szikra a robbanáshoz, egyik eseményről eszünkbe jut nyomban másik öt… Családterapeutaként sokszor tapasztalom, hogy elindul egy konfliktus valahonnan, és tíz-húsz, akár harminc éves házasság után is visszanyúlik az esküvőig.
Amolyan triggerpontként jön ez elő, mint például: „Már akkor kevesebb pénzt adtak a te rokonaid, mint az én rokonaim!” és a hasonló sérelmek, konfliktusok kerülnek elő újra. Ezért jó, ha megvan ezeknek az ellensúlya. Tehát, ha vannak átkeretezett történeteink konfliktusokról, amiken már annyit dolgoztunk, hogy nevetni tudunk rajtuk, mert megváltoztattuk, ahogy gondolkodunk róluk. Ebből lesz aztán a teli szájjal nevetéses ünneplés - a Bazi nagy francia lagzi ennek egy nagyon jó filmes példája.
De ha az esküvő témája nem is kerül elő, akkor is sok feladat okozhat feszültséget…
Szerintem a kritikus út a karácsony, ahogy a projektmenedzsmentben mondják, hiszen a december eleve nemcsak a hétköznapi dolgokkal van tele, ideje van a bevásárlásoknak, a felkészülésnek, a karácsonyi szerepekben helytállásnak – ebben az idegileg feszített állapotban a családi vita végén már azt sem tudjuk, hogy hogyan jutottunk el a tányértörésig.
Nyilván nem kellene pattanásig feszíteni a különböző szerepekben való helytállást, mert ha valaki úgy ül oda a karácsonyi asztalhoz, hogy akármelyik mondat utolsó csepp számára a pohárban, akkor már az a kérdés, vajon ő maga mit reagál túl?
Hogy lehet ebben a helyzetben bölcsen fellépni?
Az egyik legfontosabb dolog, hogy a közös alkalom elején ki kell jelenteni: most azért gyűltünk össze, hogy ünnepeljünk, és a vitára okot adó helyzeteket tudatosan kerüljük, nem vesszük elő. A kontroller családtagot pedig a házigazda tudja helyre tenni, azzal, hogy jelzi: ezt az adott vitás ügyet most nem ennél az asztalnál fogjuk megbeszélni!
A pszichológus, azaz Annamária hogyan kezeli ezt? Hogyan ünnepel a családjával?
Bár bennem is volt egy túlzott empátia, sok mindent elviseltem korábban a családi összejövetelek során, nem szóltam, csak gyűjtöttem a feszültséget, meg akartam oldani mindent. Most már olyan családtaggal rég nem ülök össze, aki a direkt konfliktusokkal elrontja a hangulatot.
Otthon bevezettük, hogy karácsony este napján csak négyesben, a szűk családban ünneplünk. Ezzel megadtuk a lehetőséget a közös élményeknek, mert a következő napokon van időnk vendégeket fogadni, látogatni. Hiszen,
ha meghúzzuk a határokat, az egyben védelmet is jelent.
Minden családnak el kell döntenie, mi felel meg neki, hogyan alakítja a maga szokásait. Nincsen egy „tökéletes” módszer.
Mondhatjuk, hogy van jellemzően magyar konfliktuskezelési módszer?
Ha van magyar sajátosság, az a passzív agresszió: látszólag egy ideig szépen viselkedünk egymással, de a vacsoránál előjönnek a többértelmű kérdések, megjegyzések, amikről látensen tudható, melyik kinek van címezve. Ilyenkor aztán reakciótól függően kirobbanhat a vita az adott helyzetben. Hiszen ahhoz, hogy én elkerüljek egy konfliktust, először bele kell állnom - legyen szó egy esküvő vagy egy családi születésnap megszervezéséről.
Az ünnepek idején elutazók, akik kivonják magukat a rohangálásból, idegőrlő felkészülésből, azokat a család egy része valószínűleg ugyancsak kritizálja…
Ha valaki másképp cselekszik, mint a megszokott, az magára vonhatja a családtagok haragját. Elképzelhető, hogy egy nehéz éven van túl egy család, és most inkább utazni akar, nem pedig otthon ünnepelni, de el kell dönteni, hogy ezt hogyan szervezzük meg. Hogyha minden évben elutazom, akkor a gyerekektől nem várhatom el, hogy tovább vigyék az otthoni karácsonyi hagyományokat, mert helyette egy más rítusrendszert kapnak. Vagy ha a gyermekem külföldön él, és elutazom hozzá ünnepelni, az is egy másik élethelyzet.
Nem szabadna elfelejteni, hogy az ünnep belső tartalmát, szépségét bárhol megélhetjük, ez nem függ a külső körülményektől.
Egy televíziós kolléganőm, Zsigmond Izabella kitalálta, hogy az erdélyi életérzés az „oly jó”. Ez a pillanatba való megérkezés érzése, s erre a szemléletre nagyon nagy szükségünk lenne! Hiszen lehet, hogy káosz van az ember körül, nincs se működő égősor, se karácsonyfatalp, de én ettől még leülhetek egy kávéra és érezhetem magam tökéletesen boldognak.
Smink: Schneider Anna
Haj: Kristóf Imola
Modell: Niki - attractive.hu