Döntés kérdése – Megcsalom-e a párom, ha másra gondolok?
Csak egy kávé. Egy beszélgetés. Egy összenézés. Mikor álljunk meg, mikortól hazudunk magunknak és mikortól csaljuk meg a másikat?
Van egy barátnőm, gyakran kezdem ezzel a félmondattal a cikkeimet, mert ha párkapcsolati-női gondokról van szó, sajnos az embernek mindig van egy olyan barátnője, aki eszébe jut a témáról. Egyszer, bevallom, kerültem olyan helyzetbe, hogy egy számomra intim témáról saját magam ugrottam be, és kísértésbe estem, hogy a cikkem egy barátnőmről szóljon, aztán győzött az etika, és bevállaltam, azóta nem félek leírni, mi történik velem.
Mert mindez velünk is történik: mindannyian elbizonytalanodunk, szenvedünk, hisztizünk néha, és igen, mindannyian hozunk rossz döntéseket, és már közhelynek érzem azt is leírni, mégis muszáj az Insta-tökéletesség korában, hogy azért, mert nem vagyunk tökéletesek. És nem vagyunk robotok.
A hűtlenség fájdalma
Azért ez a hosszú bevezető, mert ismét magamhoz kell nyúlnom - bocsánat, nem bírtam ki a szóvicc nélkül - , amikor a megcsalás témáját boncolgatom. Nincs nagy coming outom: nem csalom a férjemet. De volt, hogy megcsaltam valakit régen, és volt, hogy „nem teljesen” csaltam meg valakit, a közmegegyezés szerinti fogalom és a hűség közti vékony kötélen légtornázva. És volt, hogy engem csaltak meg. Szinte mindannyian jártunk ebben a cipőben.
Borzalmasan fájdalmas érzés. Az, ha átvernek, mindig nagyon fájdalmas. Megrendül a bizalmunk, legközelebb óvatosabbak leszünk, rosszabb esetben akkora trauma, hogy már nehezen engedjük közel azt is, aki meg sem csalna talán minket.
Koncz Zsuzsa szakpszichológus: Az is döntés, ha nem döntünk
Most nemcsak a hűtlenségről beszélünk, hanem arról, hogy vajon egy másik iránti titkos vágyakozás mennyire közelíti meg a kategóriát, illetve mikor kerülünk akár veszélyesen közel magához a tetthez. Aki látta a Tágra zárt szemek című zseniális Kubrick-filmet, tudja, miről beszélek.
Aki nem, annak nagyon ajánlom ezt a gondolatébresztő mozit, ami egy férfi és egy házasság válságát mutatja meg, Tom Cruise és Nicole Kidman jutalomjátékával, ami egyben az utolsó közös munkájuk volt. A sztárházaspár ezután a film után vált el. Talán a tűzzel játszottak?
Megcsalom, ha mással álmodom?
A filmben lavinaszerűen indulnak el az események, majd sodorják magukkal szereplőket. Egy flört egy partin, majd féltékenység, játszmák, előkerült titkok. „Bárcsak tudnátok, ti, férfiak” - mondja Nicole Kidman karaktere egy veszekedés során, amikor férje azt állítja, mindig megbízott benne, nem féltékenykedett rá, mert biztos volt a felesége hűségében, pusztán azért, mert a felesége. Azt tényleg csak mi tudjuk, milyen titkokat, gondolatokat őrzünk. Egyáltalán: tehetünk róla, ha megtetszik valaki? Hát hogy tehetnénk!
Engem rettentően érdekelnek az emberek, fiatalabb koromban gyakran kevertem össze a puszta lelkes érdeklődést a szerelemmel. Most akkor hibás vagyok az érzelmeim miatt? Hát hogy lennék?!
Megcsaljuk-e a párunkat, ha mással álmodunk? Ha mással szeretkezünk álmunkban? Ha másra gondolunk gyakran, és sokkal gyakrabban, mint a társunkra, és sokkal romantikusabban?
Túlértékelt a romantika és alul értékelt a tartós házasság - vagy fordítva?
Akkor még hűséges vagyok, ha flörtölök? Ha felmegyek egy idegenhez? Ha csókolózom vele? Hol kezdődik a megcsalás? Ilyen és hasonló kérdések merülhetnek fel végtelen sorban, ha belebonyolódunk a problematikába.
Döntések sora
Azt gondolom, a hűtlenség egy hosszú skála konkrét, tettben kifejezhető végpontja. Lehet, hogy nem vagyok hűtlen, ha másra gondolok, másra vágyom, de talán elindultam az úton. Melynek mindegyik állomásánál egy újabb és újabb döntést hozok – jó esetben, ha gondolkodom, mert megér annyit az aktuális párkapcsolatom, hogy mérlegre tegyem a helyzetet.
Egy fiatal, haladó szellemű pap tartotta a jegyesoktatásunkat annak idején, aki szigorúan meghúzta a határt. Sosem fogom elfelejteni, hogy azt fejtegette, ha megtetszik valaki a munkahelyemen, nem biztos, hogy jó döntés beülni vele egy kávéra. Mert akkor azt már egy következő követi. És egészen biztos, hogy ha a másik is vonzódik hozzánk, nem úgy ülünk le kávézni, mint két semleges barát, hanem mint egy férfi és egy nő. Elgondolkodtam,
hogyan esne, ha a férjem kávézni menne egy nővel, akiről tudom, hogy vonzódnak egymáshoz?
Baromi rosszul esne. És félnék. Nem féltékeny lennék, félnék. Hogy mi lesz ezután. És ha én ülnék le kávézni egy nekem tetsző férfival, azt hiszem, akkor is félnék. Mert a szerelem sokszor mindent felül tud írni, és lehet építő, és lehet pusztító is. Házasságokat, családokat forgat fel.
A monogámia, mint felelősség
Kőkemény dolog ez a monogámia, én is megtapasztaltam, de ha már ezt választottuk, akkor nem tisztább, ha tartjuk magunkat hozzá? Sosem felejtem el, hogy a pap ezt mondta a jelenlévőknek: ő azt javasolja, ne igyuk meg azt az első közös kávét a nekünk tetsző kollégával, mert a kísértés onnantól egyre nagyobb lesz. Vajon egy pszichológus-párterapeuta is így gondolja? Erről beszélgettünk Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző családterapeuta, család-pszichoterapeuta, párterapeuta és klinikai szakpszichológussal.
„Örülök, hogy te is a jegyesoktatást említetted, mert ez pont egy olyan kérdés, melyben a keresztényi etika és a hétköznapi gondolkodás, illetve a párterápiás gyakorlat különböző nézőpontokból indít” – mondja a szakember.
„A Bibliában az áll, hogy paráználkodik az ő lelkében – azaz a gondolatbűn lehetőségét a keresztény etika ismeri -, aki felebarátja feleségét megkívánja – nyilván ez a férjére is érvényes -, az már paráználkodik az ő lelkében, vagyis ez már bűnnek számít a keresztény etikában. Ez azért sokak fejében ott van. Ezzel szemben áll a hétköznapi gondolkodásnak ez a mondása:
Hűséget esküdtünk, nem vakságot.
Tehát az elköteleződés arról szól, hogy én hű leszek a másikhoz, számíthat rám, kitartok mellette – de nem arra, hogy nem nézem meg Brad Pitt fenekét a filmben, vagy nem csodálkozom rá a dús keblű kolléganőre, amikor éppen kipakolja, amivel a természet megáldotta. A párterápiában pedig azt szoktuk mondani, hogy nem az érzelmeinkért vagyunk felelősek, hanem azért, hogy mit kezdünk velük.
Tehát nem azért vagyok felelős, hogy megtetszik valaki, vagy hogy rokonszenves lesz, vagy esetleg vágyat érzek, vagy felnézek rá. És az is lehet, hogy közben a sok évre visszatekintő házasságomban ez már ritkábban történik meg, mert a sok nehézség megterhelte a kapcsolatunkat. Találkozom valakivel, aki rokonszenves, megtetszik, vagy érzek valamiféle bizsergést. Ez életszagú, gyakori, és egyébként a legjobb házasságokban is előfordul, hogy időről időre megtetszik egy külső személy, és férfiakkal és nőkkel is előfordul.”
Akkor hogyan lépjünk közbe a saját érzéseinkbe?
„Azért már felelős vagyok, hogy ezzel az érzéssel mit kezdek” – magyarázza a pszichológus. „Hogy engedem, hogy megéljem, vagy megállítom a keletkező érzésnél. Tehát rácsodálkozom: jaj, de jó, hogy megtetszett ez a Sanyi, vagy megtetszett a Brigi. Mert olyan rokonszenves, figyel rám, humora van, elismerést kapok tőle, vagy elismerő pillantást, amit odahaza már nem kapok, és töltekezni tudok ebből.
Azért vagyok felelős, hogy ezt megélem-e, utánamegyek-e ennek az érzésnek, kapcsolatba kerülök-e ezzel a személlyel – érzelmi, vagy szexuális kapcsolatba. Lélektani értelemben felelős vagyok az eredeti páromért, és a másik személyért is. Hiszen ha megtetszik nekem Sanyi és elkezdek vele flörtölni – lásd:
»nézd, Sanyikám, házasságban élek, nem lesz ebből semmi, de azért egy kicsit kacérkodjunk, de azért szeress belém, de úgysem lesz ebből semmi«- érte is felelős vagyok, mert nem rángathatok bele senkit egy olyan érzelemhullámba, amiről tudom, hogy nincs szándékom vele bármit is kezdeni. Tehát játszmázni nem érdemes. Terapeutaként nem tekintem bűnnek még azt sem, ha elkötelezett kapcsolatban beleszeretünk valakibe. Ez előfordul.
Felelősségnek kell tekinteni: észlelem magamon, rácsodálkozom, de tudok úgy egy értékalapú döntést hozni, hogy oké, ez milyen szép, de nem élem meg és nem megyek utána. Nem kezdek kapcsolatba, nem fekszem le vele. És ha mégis elmegyek vele kávézni, az elején deklarálom, hogy
ez egy kávé.
És vissza is érkeztünk a döntéshez mint kulcsszóhoz: felelősen döntünk. Még egy kávéról is.