A csúf igazság: a randiappoknak nem érdeke, hogy párt találj
A társkeresők a szerelmet hirdetik és ígérik, de legyünk realisták: ez is csak egy ugyanolyan biznisz, mint a többi. Nyereségesnek kell lenni, nem jótékonynak és nem veszik a szívükre, ha mégsem találod meg az életed párját. Sőt. Legyünk nyersek! A tulajok csak pénzt akarnak, sok feliratkozót, sok vásárlót, sok app-in költést és néhány sikersztorit, jó véleményt is, de végső soron… azt, hogy ne találj párt. Ezt a csúf igazság.
Szupercuki az a jelenet, mikor az Imádlak utálni című filmben Sydney Sweeney és Glen Powell karaktere egy kávézóban összeismerkedik – de azért valljuk be, ez azért igen ritkán fordul elő. Régebben, úgy tíz évvel ezelőtt, még teljesen hétköznapinak számított, de már inkább csak egy ideálisnak vélt, egy vágyott ismerkedési módszer látható a filmben. Manapság már az egyedülállók 70%-a online ismerkedik, a legtöbben társkeresőkön, mert az a leghatékonyabb. Persze, kinek mi: valakinek bejönnek a randiappok, valakinek nem.
Vannak olyan sikertörténetek, hogy két találatból nagy szerelem, külföldi utazások, házasság és gyerekek születnek, de olyan is van, hogy még a 150. találat sem vezet egy randiig sem. Mindenkinek más a helyzete, a jelleme, a lehetősége és a személyisége, ezért abba most inkább nem mennénk bele, mennyire sikeresen is lehet az ilyen helyeken párt találni, de egy biztos.
Senki nem akar társkeresőn lenni, mégis mindenki ott van. Hogy is van ez?
Aki regisztrál, az egy elvarázsolt világ rabja lesz és ha rövid időn nem talál párt, akkor sanszos, hogy hetekre, hónapokra, sőt, néha évekre is a párkereső appok foglyává válik. Mert szinte lehetetlen belőlük kiszállni, még akkor is, ha illető igazából nem is akarja őket használni és szívesebben ismerkedne élőben. Ez azonban nem mindig és nem is mindenkinek megy olyan egyszerűen, mivel online ismerkedéssel ugyanis nem lehet felvenni a versenyt. Hogy miért?
Azért, mert ezek az appok képesek megteremteni azt, amire a való világ sokszor képtelen: megadják a lehetőséget és az esélyt olyan emberek megismerésére is, akikkel normál esetben, egy random hétköznap során talán soha nem találkoznál. Erre épít az egész társkeresősdi. Úgy alkotják meg őket, hogy azt érzed, színesebb tőlük az életed, több embert tudsz velük megismerni, sok esetben pedig egyáltalán nem is számít a hely, az idő és a távolság sem. Végtelen lehetőségeket kínálnak ezek az appok, kinyitják a világ ajtaját, érthető, hogy egy idő után senki sem akarja bezárni őket.
Így lesz az online vásárlásból szenvedélybetegség
A randiappok célja ugyanis az, hogy a felhasználók még véletlenül se akarjanak kijelentkezni vagy bezárni az alkalmazást. Ennek érdekében értesítéseket küldenek, ha matched van, ha valaki lájkolt, ha valaki üzenetet küldött, de akkor is, ha valaki csak megnézte a profilod. Szinte minden egyes momentumodat végig követi az app, attól kezdve, hogy felregisztráltál és beütötted a neved a profilodba.
Szorgosan jegyzetel arról, mit szeretsz és mit nem, mit keresel és mitől ráz ki a hideg: úgy alkalmazkodik az igényeidhez, hogy azt észre sem veszed. Csak azt, hogy jó rajta lenni. Hogy a használata közben úgy elrepül az a fél óra, hogy észre sem veszed. Ha esetleg pedig még a találatok is jók, az már csak a hab a tortán. A kínálat meg egyenesen szuper!
Ugyan, miért is ne akarnál rajta lenni éjt nappallá téve, ha ennyi szuper egyedülálló van a környéken, aki ráadásul mind rajta van az appon? Hát azért, mert ez is része a nagy beetetésnek.
A randiappok maguk okozzák a függőséget, nehéz belőlük kiszállni
Fontos ugyanis, hogy tudd: a randiappok nem akarják, hogy kiszállj. Akkor sem, ha véletlenül szerelembe esnél. Akármilyen nehéz is ezt elhinni, de végső soron nekik nem érdekük, hogy párt találj – különben miből is élnének meg? Miből keresnének annyi pénzt, ha mindenki megtalálná rajta az élete párját? Nem lennének szinglik! Épp ezért, az appok egy halom olyan beetetési technikát, algoritmust és botot alkalmaznak, melyek rá tudják venni a felhasználót a maradásra.
Az egyik ilyen dolog a dopamin-tuningolás, amit igazából megteremteniük sem kell, mert a felhasználók saját maguknak csinálják, és teszik magukat függővé. „Mint minden viselkedés, a randiappok túlzott használata is függővé tehet minket. Ha valaki megbánt, csak felmegyek ide és elterelem a figyelmemet. Jó esetben még kedvesek is velem, ezért nem kell foglalkoznom a valódi problémáimmal, gondolja sok ember” – mondja Knapek Éva pszichológus szakértő.
Az applikációk kínálata izgalmak (tehát az új emberek megismerése, egy-egy kellemes beszélgetés gondolata, esetleg egy randevú lehetősége) pedig már önmagában is boldoggá tehetik az embereket, ezáltal illuzórikusan, hamis módon növelhetik az önbecsülést, az önértékelést és magabiztosságot adnak. Ettől pedig egyértelműen nő a dopamin, a boldogsághormon termelése, de nem egy egészséges módon. „Hiszen ez egy mesterségesen létrehozott, függőséget okozó dopaminfröccs. Nincs mögötte olyan erőfeszítés, valós teljesítmény és megküzdés, mint az egészséges dopamintermelésnél!” – mondja Pataki Bea addiktológus gyógyász.
A randiappok tehát olyan random-jutalmazásban részesítik az agyat, ami örömöt, önbecsülést gerjeszt.
Tulajdonképpen pedig ezért kell újra és újra belépni az appba: csak így lehet újra átélni ez az örömöt és fenntartani ezt a magabiztosságot. Nem csoda, hogy egyre több időt töltenek el a felhasználók ezeken a felületeken. „Nagyon nehéz ebből kiszállni. A társkeresőkön jóval kisebb a sérülékenység mértéke és megélése, mint a való életben, ezért a randiappok használata egyfajta instant önbecsülés-emelő technika is egyben. Ha rossz kedvük van az embereknek, csak felmennek ide és egyből jobb passzban lesznek!
Ez azonban hosszútávon nem hatásos módszer, mert csak pillanatnyilag hoz enyhülést. Érdemes ezért addig foglalkozni az önbecsülés-problémákkal, amíg ki nem alakul egy egészségtelen függőség. Jelen esetben a randiapp-függőség” – vallja Knapek Éva pszichológus szakértő. A konklúzió? Mindenki csak boldog akar lenni: szeretetet és társat találni; lehetőleg pedig úgy, hogy minél kevesebbet kelljen sérülni, csalódni és újrakezdeni.
Ezt pedig a legkönnyebben a társkeresőkön lehet megtenni, hiszen ott tisztes távolságban, egy biztos online háló mögött próbálkozhatunk, ahol kevesebb az esély a sérülékenységre, mint a való életben. Ha pedig közben valamilyen pozitív élmény éri az embereket, akkor garantáltan újra akarnak majd próbálkozni! Könnyen rá lehet kattanni a jó érzést keltő dolgokra és innentől kezdve már csak pár lépés az, hogy valaki függő legyen.
Olyan ez, mint a nyerési hullám a kaszinókban, vagy egy százas lájkáramlás egy Instagram fotóra. Persze, hogy újra akarják az emberek! Ha egyszer bejött, miért ne jönne be megint? Hiszen menőség, csak jót hozott az életbe, ez a logika. Ha viszont még egyszer sem hozott szerencsét, akkor meg pláne nem lehet veszíteni. Így gondolkodik a legtöbb ember.
A randiapp-függőket nem olyan nehéz kiszúrni, mint az elsőre gondolnánk
Ettől a dopamin-tuningtól, ettől az izgalomtól zsonganak be annyira a felhasználók, hogy utána még pénzt is kiadnak a programok extrákkal rendelkező verziójára. És mint minden dologból, ebből is kialakulhat egy egészen komoly függőség. „Egy appban is sóvároghat úgy valaki egy kapcsolatra, egy match megtalálására, mint egy alkoholbeteg a szesz után. Az idegrendszerben lévő hatásmechanizmus, az agyi területeken lezajló folyamat, a függőséget okozó állandó erőfeszítés nélküli jutalmazás, a dopamin-stimuláció ugyanis ugyanaz, mint a szerfüggőség esetében.
Ráadásul, míg egy alkoholbetegnél vagy egy drogfüggőnél nyilvánvaló(bb) ez a jelenség, addig a nem szerfüggő szenvedélybetegeknél (pl. randiapp-függőknél) ezek a tünetek sokkal tovább maradnak rejtve, akár még az érintett számára is. Hiszen, csak társat keres, mindenki telefonozik, nem?” – veti fel a lényegi kérdéseket az addiktológus, aki a konkrétan meg is fogalmazta azokat a pontokat, melyek szinte minden alkalommal jelen vannak a társkereső-függőknél.
„Ha valaki azon kapja magát, hogy naponta többször, számtalanszor rá kell, hogy nézzen a különböző felületekre, ezáltal újra és újra megszakítja, hátrasorolja a való életben zajló folyamatokat, kapcsolódásokat, akkor függőségről beszélünk. Akkor is, ha kettő vagy akár több társkereső alkalmazás, randiapp van az érintett telefonján, eszközén, melyeket rendszeresen és kényszerűen ellenőriz, nem bírja ki, hogy ne nézzen rá.
Ha pedig a virtuális megerősítés és válasz (legyen az pozitív vagy negatív) fontosabbá, gyakoribbá válik, mint a hús-vér interakció, már az is egy komoly jele a függőségnek.” – teszi hozzá a szakember, aki szerint már az is intő jel lehet, ha valaki több energiát és időt fektet az online applikációkban való aktivitásra, ismerkedésre, mint a valódi életben lévő kapcsolatainak ápolására.
Mert végtére is, a való világban élünk, nem egy online térben: az online ismerkedés pedig csak addig jó, amíg lehetőséget biztosít az élő találkozók, ismerkedések kialakítására – ha azonban azok kárára megy, akkor könnyen bele lehet bolondulni a dologba. A randiapp függőséget tehát a helyén kell kezelni, mint ugyanolyan szenvedélybetegséggé is átfajulhat, mint bármi más. A legjobb, amit tehetünk ellene, az az, hogy nem esünk túlzásba vele és az interakcióink többségét továbbra is való életben és nem az online terekben valósítjuk meg.