Introvertált, de nem fél megmutatni – Salamon Kittivel beszélgettünk

Salamon Kitti introvertáltként tabuk nélkül osztja meg a témával kapcsolatos gondolatait, tapasztalatait Instagram-oldalán, egy immár több mint harmincezres közösségben. Az alábbiakban betekintést enged abba, hogy milyen felismerések segítették őt az önelfogadásban, milyen tévhitekkel és kihívásokkal találkozott ezen az úton és hogyan lehet tudatosan építeni egy introvertált személyiséghez illeszkedő, mégis kiegyensúlyozott és önazonos életet.

Mikor, hogyan derült ki számodra, hogy introvertált vagy? Miért tartottad fontosnak, hogy nyíltan beszélj erről, Instagram-oldalt szentelj a témának?

Én mindig is introvertált voltam, már kiskoromban is hamar „kidőltem” a zajos helyeken, és szívesebben játszottam inkább egyedül, minthogy más gyerekekkel nyüzsögjek. Később is voltak ehhez hasonló jelek, a csendes természetem miatt mindig könnyen „elvesztem”, ha nagyobb társaságban voltam és hamar le is merültem a társas interakcióktól, ilyenkor úgy éreztem, muszáj egyedül lennem. Nem tudom pontosan, mikor olvastam először az introvertált személyiségről, de egyértelmű volt, hogy az vagyok – és egyben megnyugtató is volt az érzés, felismerés, hogy nincs velem semmi baj.

Azért tartom fontosnak beszélni erről, mert tudom, hogy sokan hasonlóan éreznek, mint én annak idején, és lelkileg ez nagyon megterhelő tud lenni. Ha viszont kitisztul bennünk a kép, hogy ez nem egy betegség vagy fogyatékosság, hanem egy normális személyiségvonás, aminek amúgy rengeteg előnye, értéke is van, akkor rájövünk, hogy nem defektesek vagyunk, egyszerűen csak másképp működünk, mint az átlag.

Milyen általános tévhitek élnek manapság az introvertáltsággal kapcsolatban? Ezekhez képest mi az „igazság"?

Az emberek nagy része extrovertált – vagy bizonyos mértékig az -, így sok esetben értetlenül állnak, amikor találkoznak egy introvertálttal, akiben nem tudnak „olvasni” a csendes, elvonuló természete miatt. Ezt az űrt a saját feltételezéseikkel töltik ki, például azt gondolják, hogy félénkek vagyunk, akiket ki kell csalogatni a csigaházukból. Akiket bátorítani kell arra, hogy megtegyenek dolgokat, például, hogy beszéljenek, társaságba menjenek. Holott ezt mi nem azért nem csináljuk, mert nem merjük, hanem mert nem akarjuk.

Sokszor megkapjuk azt is, hogy biztos antiszociálisak vagyunk, pedig ez sem igaz, inkább azt mondanám, hogy szelektíven szociális a természetünk. Bármikor, bárhol, bárkivel nem vagyunk nyitottak az interakcióra és megválogatjuk, hogy kikre szentelünk az energiánkból, ami egyfajta önvédelmi mechanizmus is. Az az igazság, hogy sokszor az egyedüllét izgalmasabb, szórakoztatóbb számunkra, mint a másokkal való találkozás.

Amíg valaki csak a felszínt látja, addig azt gondolja, hogy egy introvertált mindig csendes, zárkózott és unalmas. Valójában viszont mi is tudunk felszabadultak lenni, meglepően sokat beszélni és meg tudjuk mutatni az izgalmasabb, színesebb oldalunkat is. Viszont csak azoknak az embereknek, akikkel tényleg komfortosan érezzük magunkat.

Digitális demencia kora: hivatalosan is ellustult az agyunk

Feltételezem, hogy az introvertált személyiséged hatással van arra is, ahogy dolgozol, működsz a munkahelyeden. Mennyire könnyű vagy nehéz számodra helyt állni abban a környezetben?

Igen, nagymértékben hatással van rá. Számomra nagyon fontos, hogy el tudjak mélyülni abban, amit épp csinálok, hogy ne legyen nyüzsgés, zaj körülöttem. Azokon a munkahelyeken viszont, ahol korábban dolgoztam, egy légtérben kellett lenni a többiekkel, amit sokszor frusztrálónak éreztem, mert valami mindig kizökkentett. Azt is tehernek éltem meg, amikor ügyfelekkel kellett felvenni a kapcsolatot, minden beszélgetésre fel kellett készülnöm lelkileg.

A közös reggeliket, ebédeket, kötelező csapatépítőket sem preferáltam, mert sokszor erőltetettnek éreztem, hogy jól kell éreznem magam és felszínes témákról kell csevegnem. Én ezt mindig egy teljesítendő feladatnak éltem meg, ami nagyon le tudta szívni az energiám. Végül a szövegírásban találtam meg önmagam. Teljesen spontán adódott a lehetőség egy marketingügynökségnél, eleinte a főállásom mellett csináltam, aztán egyre inkább azt éreztem, hogy ez az én utam.

Már hét éve vállalkozó vagyok, home office-ban dolgozom, csendben, nyugalomban, és imádom. Jelenleg is csapatban dolgozom, vannak meetingjeink, de csak online, és alkalomadtán vannak csapatépítők, közös ebédek is, de nem kötelező a megjelenés. Korábban nem gondoltam, hogy van ilyen alternatíva, de nagyon hálás vagyok, hogy így is lehet dolgozni. Nekem az a tapasztalatom, hogy a legtöbb helyen nem veszik figyelembe azt, hogy az embernek lehet introvertált természete is. Az az alapfelállás, hogy legyél mindig nyitott, kommunikatív másokkal, örömmel vegyél részt a közös programokban, vedd könnyedén a spontán feladatokat és zajos környezetben is álld meg a helyed.

Ha nem ilyen vagy, akkor furcsává, kívülállóvá válsz. Szerintem nagyon fontos, hogy ne ragadjunk le egy olyan munkahelyen, amit utálunk, mert ez még inkább megnehezíti önmagunk elfogadását. Érdemes keresni a lehetőségeket, alternatívákat, hogy rugalmasan, a saját igényeinknek megfelelően tudjunk dolgozni és merjünk bátran beleállni akár egy vállalkozásba is, ha ez adja meg azt a munkakörnyezetet, amit komfortosnak érzünk.

Madonna, Katy Perry és Rihanna is rajong érte – A Pécsi kesztyű története

Általánosságban hogyan hat az introvertáltság a társas érintkezésekre? Neked vannak ezzel kapcsolatban best practice-eid?

Mivel a személyiségünkből kifolyólag nem nyitunk automatikusan bárki felé és a társas interakciók merítenek, nem pedig töltenek minket, ezért amikor belecsöppenünk egy társaságba, nem mindig könnyű jól érezni magunkat. Azért, hogy megvédjük az energiánkat, hajlamosak vagyunk elkerülni, minimalizálni azokat az interakciókat, amiket nem érzünk komfortosnak. Emiatt viszont gyakran kívülállónak érezzük magunkat, mások pedig nem értik a viselkedésünket. Emiatt vagy magukra veszik ezt, és azt hiszik, ellenük szól, vagy megbélyegeznek minket, hogy magunknak valók vagyunk. Ilyen szempontból sajnos az introvertáltság nagyon nehéz tud lenni.