Korábban a család különböző generációi mindig számíthattak egymásra, manapság már nem élünk együtt, ami szinte ellehetetleníti az aktív gondoskodást
A népesség elöregedése egy olyan körülmény, amely minden korosztályt alkalmazkodásra kényszerít. A nyugdíjazás utáni aktivitás és az egészségmegtartás csökkenése hatalmas terhet ró a fiatalabb generációra. A legfőbb probléma azonban az, hogy akik gondoskodhatnának az idősebbekről, azok vagy nincsenek az országban, vagy messzire költöztek a szüleiktől, nagyszüleiktől.
De vajon miért nem foglalkozunk már velük? Mi változott az utóbbi évtizedekben, ami miatt az idősebbek már javarészt egyedül élnek és egyedül kell magukról gondoskodniuk? A válasz egyértelmű: változnak az idők, változnak az igények. A fiatalok nagyvárosokba költöznek, külföldre mennek, a nyugdíjas szülők és nagyszülők pedig egyedül maradnak egy hatalmas vidéki házban.
2050-re az idősödő korosztály a lakosság 35 százalékát teszi ki
Míg a Föld népességének 10 százalékát teszik ki az idős emberek, addig ez a szám az Európai Unió 15 tagállamában már meghaladta a 20 százalékot. A kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy 2050-re - tehát alig 25 év múlva - az európai népesség 35 százaléka már a 60 felettiekből áll majd. Az arány a közép- és kelet-európai országokban egyelőre alacsonyabb, de valószínűsíthető, hogy a számuk ott is rohamosan emelkedni fog. Éppen ezért az államoknak nagy hangsúlyt kell fektetni erre a kérdésre.
Ahhoz, hogy fenntartsuk a stabil államháztartást és a növekedést, elő kell venni olyan kérdéseket, mint az öregedés gazdasági következményeinek kezelése, munkaerő-állományhoz való alkalmazkodás, az optimális nyugdíjrendszer kidolgozása, valamint biztosítani szükséges a magas színvonalú egészségügyi ellátást. Mindez azonban közel sem elég, ha nem gondoskodunk ezekről az emberekből.
Az Unió egészében a 20-59 évesek aránya 55-56 százalék, tehát minden második személy ide tartozik. Az idősödő generációba a 60 felettiek tartoznak, akik nyugdíj előtt állnak, esetleg már nyugdíjba is vonultak.
Kötelező rokontartás
Pár évvel ezelőtt megalkottak egy törvényt, amely kötelezheti a fiatalokat arra, hogy anyagilag támogassák a rászoruló szülőket és rokonokat. A jogot viszont közel sem ilyen egyszerű érvényesíteni. Az elöregedő társadalom trendje miatt a nyugdíjasok száma látványosan emelkedik, ezzel együtt jelentősen csökkent az aktív korú munkavállalók aránya, azé a rétegé, amely kitermelhetné a nyugellátások összegét.
A probléma megoldására az állam egy olyan megoldást alkalmazott, amely kötelezi a fiatalokat a „szülőtartásra™. A jogszabály kimondja, hogy a nagykorú gyermeket peres eljárással kötelezhetik arra, hogy amennyiben a szülője vagy rokona anyagilag rászorul, tartásdíjat fizessen számára. Ennek hatására az idősek eltartása valamelyest áthárul a családtagokra. Egy jól működő családban természetesen fel sem merülhet a kérdés, hogy a gyermek ne legyen a szülő támasza.
A hospice ellátás nem a halálról szól, hanem az utolsó, méltóságteljes hónapokról
Korábban ez normálisnak számított, az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változások azonban lehetetlenné tették ezen tendencia folytatását. Míg korábban a család különböző generációi mindig számíthattak egymásra, addig manapság már nem élünk együtt, legtöbbször több száz kilométerre lakunk egymástól, ami szinte ellehetetleníti az aktív gondoskodást.
A jogszabályok kötelességként szabják meg a családtagok egymásról való gondoskodását, bár ez inkább az anyagi részére vonatkozik.
Az elsődleges tényező, ami miatt valaki szülőtartásra jogosult, az a rászorultság. A nyugdíjak már alig elegendőek arra, hogy ez a generáció eltartsa magát, főleg, ha egyedülálló személyről van szó. Figyelembe kell venni azonban a mentális és fizikai egészségi állapotot, az életkort, a munkaképességet és más tényezőket is, hiszen nemcsak az anyagi helyzettől függ, hogy valaki képes-e gondoskodni magáról.
Nem minden a pénz
A probléma az, hogy hiába áll rendelkezésre kellő mennyiségű pénz, bizonyos esetekben ez már nem elég. 60-65 éves kor felett rohamosan romlik az egészségi állapot, így ezek a személyek nem képesek arra, hogy főzzenek, mossanak, takarítsanak magukra és esetleg a partnerünkre. A magány pedig cseppet sem segít a helyzetükön. Sokkal kevesebbet látogatunk haza, mint korábban, sokszor már az ünnepeket sem töltjük a szülőkkel, nagyszülőkkel, amivel csak az a gond, hogy elidegenedünk tőlük, ők pedig egyedül érzik magukat.
Számos olyan település van ma Magyarországon, ahol rendkívül magas a nyugdíjasok aránya. Itt a legtöbb esetben elszigetelődött emberekkel találjuk szembe magukat, akikhez nem látogatnak haza sem a gyerekek, sem az unokák. Míg korábban megszokott volt, hogy nyaranta és az évközbeni szünetekben a nagyszülők vigyáztak a kicsikre, addig ma már szinte alig van erre példa.
Ennek részben az az oka, hogy távol élünk tőlük, emellett hiába születnek időben a gyerekek, ha a nagyszülők 65 éves korukig dolgoznak, nincs lehetőségük arra, hogy segítsenek a felügyeletben. Emellett sok esetben nem szeretnénk az idősödő, amúgy is nehezen mozduló családtagjainkra hárítani ezt a felelősséget, pedig ők örömmel teljesítenék a “megbízást”. A nagyszülők igenis szeretnek a család többi tagjára főzni, fogadni őket, vendégül látni az unokákat, sütni és beszélgetni.
Nekik már csak a család marad(na). Ők már nem vágynak Föld körüli utazásra, egy új laptopra vagy autóra, de még csak nem is akarják megvásárolni a legújabb telefont. Számukra egy a fontos: a család, az unokák, az együtt töltött minőségi idő ünnepekkor vagy csak egy-egy hétvégi nap alkalmával.
Hogyan segíthetünk az idősödő rokonokon és ismerősökön?
Egy kutatás bebizonyította, hogy 9 és 70 éves korban vagyunk a legboldogabbak. A szakemberek arra jutottak, hogy az idősebb felnőttek már sokkal inkább a jelenre koncentrálnak, mint a jövőre, a pillanatnak élnek, nem ragadnak le a múltban, nem rágódnak és nem gondolkodnak annyit azon, hogy mit és hogyan kellene vagy kellett volna. Szociális értelemben is igyekeznek kímélni magukat, csak olyan emberekkel tartják a kapcsolatot és olyanokkal töltik az idejüket, akiket szeretnek és akikben megbíznak.
Az már egy másik kérdés, hogy egy boldog ember mennyivel egészségesebb és kiegyensúlyozottabb, mint az, aki az ideje nagy részében egyedül van. Ahhoz, hogy megakadályozzuk az elszigetelődésüket, hívjuk fel őket, látogassunk el hozzájuk, beszélgessünk velük. A mai modern technológiával annyi lehetőségünk van támogatni őket.
Tanítsuk meg ezt a generációt is használni a videóhívás funkciót, jelöljünk ki egy időpontot, amikor minden héten megbeszéljük velük az adott időszak történéseit.
Ha pedig tehetjük, akkor havonta, kéthavonta, külföldről félévente, évente lepjük meg őket azzal, hogy elutazunk hozzájuk.
Nyugodtan higgyük el, hogy ők szíves örömest látják vendégül a legközelebbi hozzátartozókat, játszanak egyet az unokákkal, vonják be őket a sütésbe, főzésbe. Addig a szülők is lazíthatnak, kikapcsolódhatnak, így tulajdonképpen mindenki nyer és mindenki boldog.