Horrorterápia segíthet legyőzni a félelmeinket és feldolgozni a traumáinkat?
Lehet-e a horrorfilm nézése több egy izgalmas szórakozási formánál? Egyes szakértők szerint határozottan igen, mivel jótékony hatással van nemcsak a mentális, de akár a fizikai egészségünkre is. Kérdés, hogy a “horrorterápia” elsülhet-e fordítva?
Egyesek számára elképzelhetetlennek tűnhet az ötlet, hogy épp a horror műfaj legyen rá terápiás hatással, hiszen az ide tartozó filmek jelenetei nemcsak félelmetesek, de akár undorítóak is lehetnek. Mégis, egyrészt több szakértő szerint pozitív hatás gyakorolhatnak ránk, sőt, a horrorterápia segíthet feloldani a stresszt, a szorongást, másrészt viszont Tarján Ádám klinikai pszichológus és filmterapeuta kételkedik a hatásosságában.
Miért szeretjük a horrort?
Mielőtt ezekbe belemegyünk, egy fontos kérdést kell tisztázni: miért szeretjük a horrort?
Dr. Glenn Walters pszichológus szerint több oka is lehet, az egyik a feszültség, hiszen a producerek és a rendezők a sokk, a vér látványa, és a terror elemeit használják fel a feszültségkeltéshez. Egyes nézők pedig kifejezetten szeretnek izgulni, főleg ha tudják, a produkció cselekményének „jó vége lesz”, mások számára örömet okozhat a tudat is, hogy volt elég bátorságuk végignézni.
Megint mások azért kedvelik a horrort, mert képesek azonosulni egy-egy történettel, legyen az valamilyen, baleset, bűncselekmény vagy akár a haláltól, az ismeretlentől való félelem. Rengetegen szeretik a műfaj azon változatait, amiket irreálisnak tartanak - pl. szellemes-démonos horrorok -, mert azzal a biztos tudattal nézhetik végig az otthonukban: ez nem történhet meg velük.
Az is fontos szempont lehet, hogy az embereket vonzzák a veszélyes vagy fenyegető ingerek, ez pedig egyes szakértők szerint arra az időre vezethető vissza, amikor őseink állandó félelemben éltek. Bár manapság nem találkozunk olyan gyakran valós fenyegetésekkel, mint annak idején, egy horrorfilm megtekintése lehetővé teszi, hogy felébresszük a velünk született “fenyegetésészlelő rendszerünket”, így megnyugodhatunk: működnek a veszélyt felismerő képességeink.
Más kutatók azt feltételezik, hogy a horrorfilmek iránti szeretet főként az ijesztő helyzetet követő fizikai és érzelmi felszabadulásról szól. Ha a néző eléggé beleéli magát, a horrorfilmek beindíthatják öntudatlan „küzdj vagy menekülj” (fight or flight) reakciót, amitől a szíve hevesebben kezd verni, az izmai megfeszülnek, a légzése felgyorsul, a tenyerei pedig izzadni kezdenek. Ilyenkor a szimpatikus idegrendszer (SNS) telepumpálja a testet adrenalinnal és kortizollal, de ezzel egyidejűleg endorfinok is felszabadulnak, amik jó közérzetet keltenek.
Ha azonban az agy úgy érzi, a fenyegetés nem valós, és csak szórakozásból nézzük a Fűrészt, a paraszimpatikus idegrendszer (PNS) lép működésbe. A PNS válasza visszafordítja az SNS által okozott összes fiziológiai változást, lelassítva a pulzusszámot, ellazítja az izmokat, és olyan hormonokat szabadít fel, hogy azoktól megnyugodjunk, és boldogok és biztonságban érezzük magunkat.
A múltat bolygatni kell! Egy Disney-mese is segíthet a transzgenerációs traumáiddal való munkában?
Hogyan segíthet a horrorterápia a mentális jólét javításában?
Számos tanulmány kimutatta, hogy a horrorfilmek megtekintése segíthet a szorongás enyhítésében és a mentális jólét javításában. Erre több magyarázat is létezik:
Egyrészt a horrorfilmek egyfajta kontrollt kínálnak a szorongás felett. Nem új információ, hogy hajlamosak vagyunk a rajtunk kívül álló dolgok - például az időjárás, az infláció, egy esetleges járvány - miatt aggódni. Ezen az ijesztő filmek nézése olyan módon segít, hogy a félelem megengedése majd egy gombnyomással való megszüntetése visszaadja a választás és az irányítás érzését. A horror lehetővé teszi számunkra, hogy biztonságosan felfedezzük a legnagyobb félelmeinket, miközben a végén katarzist élhetünk át.
Másrészt egy ijesztő film minden figyelmünket leköti, mivel az emberi agy úgy működésénél fogva, mindig a legközvetlenebb fenyegetésre összpontosít. Miközben azt figyeljük, mikor csap le a texasi láncfűrészes, eltávolodunk a mindennapi stresszforrásoktól. Ennek eredményeként egy horrorfilm megtekintése erőteljes éberségi gyakorlat lehet, hogy a jelen pillanatban tartsuk a figyelmünket.
A horrorterápia - bár kevesen gondolnának erre - remek kalóriaégető módszer és immunerősítő trükk is lehet. Egy horrorfilm nézése felpörgeti a pulzusszámot és az adrenalint, ami válaszul kalóriát éget el. Egy tanulmány kimutatta: a résztvevők akár 200 kalóriát is elégettek azzal, hogy A ragyogást nézték, míg egy másik kutatás azt állapította meg, hogy megtekintésük után a résztvevő vérében magasabb volt a betegségek ellen küzdő fehérvérsejtek szintje.
Mi több, az ijesztő produkciók expozíciós terápiaként is szolgálhatnak. Ez egy olyan pszichoterápiás módszer, amikor az egyént többször is kiteszik a félelme, a szorongása tárgyának. Például, ha egy arachnofóbiával küzdő rendszeresen néz pókos horrorfilmeket, elképzelhető, hogy egy idő után feloldhatja a fóbiáját, mert a látottak elősegíthetik az egészséges megküzdési stratégiát.
Leela R. Magavi pszichiáter nagy rajongója a műfajnak, megtapasztalta annak katartikus hatásait és azt mondta: ezeket „fel lehetne használni a fóbiákkal és a traumák különféle formáival küzdő egyének érzéketlenné tételére.”
Akár ronthat is a helyzeten
Utóbbira azonban jelenleg nincs tudományos bizonyíték és ezt Tarján Ádám klinikai szakpszichológus és filmterapeuta is hangsúlyozza:
„Bár mostanság divat, de én nem hiszek a rémisztő horrorfilmek terápiás felhasználásában. Terápiás szerepük pusztán annyi lehet, hogy segítenek a nézők figyelmét elterelni saját problémáikról, negatív érzéseiktől, tehát tüneti jellegű kezelésként használhatóak.
A horrorterápia hívei azt szokták felhozni, hogy a horrorfilmek által keltett érzelmi stressz immunizálhatja a nézőt és könnyebbé teheti a későbbi stresszfeldolgozást a valódi életben is. Arra azonban semmilyen bizonyíték nincs, hogyha meg is jelenik valamiféle habituáció (~ hozzászokás) a stresszkeltő ingerekkel kapcsolatban, az generalizálódik (~áttevődik) a való világ eseményeire is” - magyarázza a szakértő.
„Maga a filmterápia nagyon jó eszköz lehet a szorongások, fóbiák és traumák leküzdésében, azonban úgy gondolom horrorfilmeket használni erre célra egyáltalán nem megfelelő. A viselkedésterápia alapelvei szerint egy félelemkeltő ingerhez kapcsolódó heves érzelmi választ kétféle módon tudunk hatásosan csökkenteni.
Az egyik a szisztematikus deszenzitizálásnevű technika, ennek során tervezetten először nagyon kis „dózisban” mutatjuk be a félelemkeltő ingert, és megvárjuk amíg a kliens ehhez hozzászokik, majd apránként növeljük az ingert. Például, a pókfóbiás beteg először távolról megtekinti egy pók képét a rendelőben. Ha már nyugodt tud maradni ebben a helyzetben, megmutatjuk neki közelebbről is az állat képét. A megnyugvását követően pedig távolról megnéz egy terráriumban lévő pókot, és ez így folytatódik tovább. Az eljárás nagyon jól bevált fóbiák kezelésében.
A szakértő szerint a másik lehetőség az ingerelárasztás, amikor a félelmetes ingerrel hosszabb ideig, a való életben találkozik a kliens, úgy, hogy nincs lehetősége kilépni félelmetes szituációból. “Ezt csak indokolt esetben (pl. gyors eredményt kell elérni) szokták alkalmazni, mert érthető okokból a kliensek sokkal rosszabbul viselik ezt a fajta beavatkozást.
A horrorfilmek már csak műfaji sajátosságaiknál fogva is, túlhangsúlyozzák a félelmetes, szorongáskeltő vagy traumatikus ingereket, így nehezen beilleszhetőek egy deszenzitizálásos terápiás tervbe. Ingerelárasztásra való használatuk azért problémás mert a bennük megjelenített események igen messze vannak a hitelestől, így az esetleg fellépő szorongáscsökkenés valószínűleg nem tud megjelenni a való világ körülményei között.”
Fontos: a horrorfilmek nem mindenkinek valók
Ha valaki egyszerűen nem bírja a horrorfilmeket, az is teljesen rendben van! Rengeteg olyan ember van, akikben magasabb szintű empátiájuk miatt az ijesztő filmek nézése túl intenzív vagy kényelmetlen érzést kelthet, és számukra nem is ajánlott a megtekintésük. Ezért aztán nekik kifejezetten nem javasolt belekezdeni egy “horrorterápiába”.