A hipnoterápia nem varázslat, a kezelés során nem lesz belőled csirke, de segítségével hatalmas változásokat érhetsz el az életedben
Még mindig rengeteg tévhit kering a hipnoterápiával kapcsolatban, pedig az egyik legintenzívebb és leghatásosabb terápiás módszer. Kodela Júlia pszichológus segít a mítoszok felszámolásában, amik megakadályozhatják az embereket abban, hogy a hipnózis segítségével gyógyulhassanak.
Gyerekkoromban szórakoztató dolognak találtam a hipnózist, ahogy a „mágusok” meg a bűvészek egy zsebórát lengetve az alanyok orra előtt ráveszik őket arra, hogy kukorékoljanak vagy majmot utánozzanak. Aztán felnőttként rájöttem, hogy ez egyáltalán nem erről szól és a hipnoterápia segíthet megküzdeni a rossz szokásainkkal, a traumatikus élményeinkkel és valójában gyógyító hatással lehet az ember testére és a lelkére.
Nemrég viszont megnéztem a Tűnj el! című horrorfilmet, amiben a főszereplőt hipnotizálják és elméjébe programozzák, hogy amikor meghallja a kanál koppanását a csészén, egyből transzba esik és a tudtán kívül rettenetes dolgokat művelnek vele. Az ilyen és ehhez hasonló filmek rossz fényt vethetnek az egyébként nagyon is hatásos terápiára. Szakértő segítségével feltérképeztem a valódi hipnoterápiát.
Miben és hogyan segít a hipnoterápia?
Anna Katharina Schaffner klinikai hipnoterapeuta a Pscyhology Today oldalán úgy definiálja, hogy „A hipnoterápia egy hatékony módszer, amely mély fizikai relaxációt és hiperfókuszált figyelmet foglal magában.” A terápia során irányított hipnózist használnak a szakemberek, hogy segítsenek a kliensnek elérni a transzszerű fókuszállapotot, ami nagyjából olyan, mintha teljesen elmerülne egy könyvben, zenében, meditációban vagy akár a saját gondolataiban.
Ebben a transzállapotban sokkal fogékonyabbak leszünk a pozitív szuggesztiókra, amelyek segíthetnek a kívánt változások előmozdításában. A hipnoterápia közvetlenül a tudatalattit igyekszik megszólítani, és azt a változási folyamatban erőteljes szövetségessé tenni. A hipnózis állapotában jobban képesek vagyunk elérni és emlékezni a múltunkra, valamint felidézni a már meglévő készségeinket és tulajdonságainkat, új megoldásokat találni a problémáinkra, és mindezzel együtt beépíteni a kívánt változásokat.
Számos területen lehet alkalmazni a hipnoterápiát, és segítség lehet a szorongással, a stresszel, a pánikrohamokkal, fóbiákkal, szexuális zavarokkal, kommunikációs problémákkal, valamint a rossz szokásokkal, káros szenvedélyekkel és a különböző traumákkal küzdőknek. A hipnoterápiás foglalkozáson pozitív, de szigorúan előre egyeztetett javaslatokat fogadtatnak el a klienssel beszélgetés közben, mivel ebben az állapotban sokkal fogékonyabbak és nyitottabbak a nézőpontjuk, az érzéseik és viselkedésük megváltoztatására.
Mitől függ az, hogy egyeseknél mennyire működik a hipnoterápia?
Kodela Júlia pszichológus és hipnoterapeuta azt mondja, hogy a hipnoterápia hatékonysága több tényezőtől függ, például az illető nyitottságától, bizalmától, illetve a terapeuta szakértelmétől és a célzott problémától. „Ha nem vagy hozzáférhető, mert nem szereted, ha valaki hat rád, akkor vétek pénzt költeni rá, hiszen hipnoterápiába azért megy az ember, hogy valami pozitív változást hozzon a saját életébe, és ezt úgy éri el, hogy engedi a módszert hatni. Röviden, a hipnózis kicsit önhipnózis is egyben.
A terápiában a kliens aktívan részt vesz a folyamatban, és tudatában van a terápiás céloknak. Fontos, hogy a kliens motivált legyen a változásra, mert a hipnózis nem „varázslat,” hanem egy olyan eszköz, amely segít elérni a rejtett erőforrásokat a megoldásokhoz” – magyarázza a szakértő. Júlia azt is elárulta, hogy nem mindenki hipnotizálható, mert a hipnotizálhatóság egyénenként változik.
A hipnózisban azon van a hangsúly, hogy a személy mennyire képes ellazulni és együttműködni, és talán attól is, képes-e saját ellenérzéseit meglátni, őszintén és nyíltan elmondani a terapeutának. Az, hogy valaki mennyire szuggesztibilis, függ a személyiségétől, és a karakterétől.
A kliens végig magánál van, amíg zajlik a hipnoterápia
Bár nyilvánvalóan rengeteg előnye van a hipnoterápiának, amivel szerencsére egyre többen tisztában is vannak, még mindig sokan tartanak attól, hogy a hipnózis ideje alatt a terapeuta átveszi felettük az uralmat és bolondot csinál belőlük. Csakhogy a valóságban el sem jutnak abba a helyzetbe, hogy kiszolgáltatottak legyenek. Kodela Júlia elmesélte, hogyan működik nála a hipnózis. „Én nem lengetek órát, nem is vagyok túl karizmatikus. Nálam a kliens szabadsága a fontos, az erőltetésben nem hiszek.
A hipnózis technikái eltérőek lehetnek, én olyan indukciókat adok, amiben a kliens egy mélyen ellazult „módosult tudatállapotba” kerül, de végig magánál van. Fontos, hogy ezt az állapotot fel is kell oldani, az eredeti tudatállapotot vissza kell állítani a terápiás alkalom végén. Ez hasonló ahhoz, mint amikor annyira belemerülsz egy filmbe, hogy megszűnik a külvilág, de ha valaki szól hozzád, reagálsz. A film hatása benned marad, lehet, hogy komplexebben látod utána a világot, úgy egy terápiás ülés is ilyen lehet, csak a főszereplő Te vagy.
Én egy szöveget mondok el az elején, ami segít önmagadra és a módszerre ráhangolódnod ez sokszor relaxációval párosul. Olyan szuggesztiókat adok, amit előre megbeszélünk és az élményben sem vagy egyedül, hiszen én is ott vagyok veled végig, követem a folyamatot, figyelek rád.” Szóval nemcsak végig magánál van a kliens, de nem kell attól tartania, hogy úgy jár, mint az általam felhozott filmes példában, hogy visszaélnek a helyzetével.
A szakértő kihangsúlyozza, hogy a hipnózis egy irányított, etikus terápiás folyamat, amelynek célja a személy fejlődése és gyógyulása, nem pedig az akaratának megtörése, vagy hogy olyanra vegyék rá, amit nem akar, vagy esetleg negatív következményekkel jár számára. „Abban nekem nincs semmi előnyöm. Egy jó terapeuta tiszteletben tartja a határokat és kizárólag a kliens céljait támogatja, elvégre ezért jönnek hozzánk. Fontos megnézni, kihez mész, valamilyen szakvizsgával rendelkező hipnoterapeuta már egy tudatosabb döntés lehet a szakemberválasztásnál.” – javasolja a pszichológus.
Fontos még, hogy szimpatikus legyen számodra, összhangba tudjatok kerülni, tudj benne bízni, hogy nem csinál veled semmi olyat, ami neked rossz lehet
Néha egy alkalom is elég a változáshoz, de ez ritka
Sokan fordulnak hipnoterapeutához azért, hogy segítsen nekik leszokni a dohányzásról, az alkoholfogyasztásról vagy bármely más káros szenvedélyükről. Persze ilyenkor felmerül a kérdés, ha már hipnózisról beszéltünk, ami képes jelentős változásokat elérni a tudattalattinkban: elég lehet egyetlen alkalom is a gyógyuláshoz vagy vajon több alkalomra van szükség?
Erre Kodela Júlia azt válaszolta: „Vannak, akiknek egyetlen alkalom is elegendő lehet, de ez igen ritka. Inkább olyan esetekben mondanám, ha a nagyon elkötelezettek a cél mellett és már megfelelő előhangoltságuk van a folyamatra, tehát a például leszokáshoz az utolsó lökést adja, akkor sikerülhet. Másoknak több ülésre van szükségük, különösen, ha a dohányzás mögött mélyebb érzelmi vagy szokásbeli minták húzódnak meg, amit egy jó terapeuta több ülésben tud igazán pontosan körbejárni.
Ezért mondanám, hogy a folyamatnak időt kell hagyni, nem szabad türelmetlenül azonnaliságot követelni a problémák megoldásában a terapeutától és saját magunktól sem. Tehát ha épp krízisben vagy, és a dohányzás a megküzdési módszered, akkor nem hiszem, hogy a legbölcsebb elvárni egy üléstől, hogy csodát tegyen. De a leszokás mindig nagyon jövedelmező lesz, később is megéri a belefektetett energiát, még ha több ülésre is el kell menned, ha pedig több oldalról megtámogatod a leszokás folyamatát, akkor a hipnózis egy jó módszer erre.”