Az emberek úgy gondolják, hogy a halál rossz és semmi pozitív hozadéka nem lehet - szerintem ez nem igaz

2025. január 30.
Egy trauma is hozhat pozitív változásokat az ember életébe
Egy trauma is hozhat pozitív változásokat az ember életébe
Fotó: GLAMOUR/Getty Images

A traumák hatással vannak az életünkre, de nem mindegy, hogy milyen mértékben hagyjuk eluralkodni a fejünkben a káoszt. Vannak emberek, akiket egy traumatikus élmény teljesen összetör lelkileg. De mi van azokkal, akik építkeznek, fejlődnek, tanulnak belőle, és az “elvárthoz” képest gyorsabban túlteszik magukat a nehézségeken?

Ma már neve is van annak a jelenségnek, amikor egy érintett személy életébe a tragédia pozitív változásokat hoz. Ez a poszttraumás növekedés. De vajon mi határozza meg azt, hogy kinél és milyen következményekkel jár egy haláleset? Honnan tudhatjuk, hogyan reagálunk majd arra, ha egy szerettünket elveszítjük, ha többé nem láthatjuk, nem lesz hatással az életünkre?

A halál nem egyenlő valaminek a végével

Sokan gondolják, hogy egyedül is fel tudják dolgozni a történteket, de végül a legtöbben rájövünk arra, hogy ez nem ilyen egyszerű folyamat. Amikor traumáról beszélünk, akkor szinte mindenkinek azonnal a halál jut eszébe. De tényleg csak ez az egy dolog okozhat törést bennünk? Határozottan nem. Az viszont biztos, hogy jóformán a lakosság egésze úgy gondolja, a halál rossz és semmi pozitív hozadéka nem lehet. Egyszerűen csak túl kell élni valahogy, ha elveszítjük egy szerettünket és majd talán idővel könnyebb lesz.

Én azonban más véleményen vagyok. Igaz, tudattalanul történt mindent, nem számítottam arra, hogy megváltozhat a véleményem, átformálódhatnak az érzéseim, egyfajta pozitív változás indulhat el bennem, ami végül hatással lesz az egész további életemre. És nem a rossz értelemben. Amikor halálról beszélek (jelen esetben írok), akkor a nagyszüleim és édesapám jutnak eszembe. Először nagypapám, majd nagymamám, végül egyik szülőm távozott az élők sorából.

glamour plusz ikon Ami nem öl meg, az tényleg megerősít? Mindent a poszttraumás fejlődésről és a rezilienciáról

Ami nem öl meg, az tényleg megerősít? Mindent a poszttraumás fejlődésről és a rezilienciáról

Az első halálesetet nagyon nehezen viseltem, pedig ott még számítottam is rá. A második alig másfél évvel később jött el, ott már kevesebb volt az előjel. Édesapámról nem is beszélve. Mivel rendkívül családpárti vagyok, így nagyon nehezemre esett bárkit is elengedni, még úgy is, hogy már nincs köztünk. Apukám hozta meg az áttörést. A részletekbe nem szeretnék belemenni, de a lényeg az, hogy amikor utoljára láttam, akkor a szemében valami olyat fedeztem fel, ami minden korábbi haragomat megszüntette.

Onnantól fogva képtelen voltam arra, hogy dühös legyek rá, hogy kiabáljak vele, hogy a fejéhez vágjam, hogy miért kellett az italhoz fordulnia, miért nem foglalkozott velünk többet. Vannak azok a bizonyos pillanatok, amikre nem számít az ember, ami meghatározza az életünk további részét.

Hogyan válhat a halál pozitív élménnyé?

Akinek nincs benne tapasztalata, annak nehéz lehet elképzelni, hogy milyen pozitív hatásai lehetnek az eltávozásnak. Sokszor a társas kapcsolatok megerősödésében, az új életcélok kitűzésében, a spirituális elmélyülésben, de akár még a lelki megerősödésben is megmutatkozhat. Amikor elveszítünk valakit, az erősebbé teheti a személyiségünket, átalakíthatja az értékrendszerünket, de akár még új lehetőségekkel is szolgálhat.

Az tény, hogy nehezen érkezünk meg ide, hiszen először át kell menni a gyász mind az öt fázisán: a tagadás, a harag, az alkudozás, a depresszió, és az elfogadás. Utóbbinál jutunk el arra a pontra, hogy tudomásul vesszük, az életünk egyszer és mindenkorra megváltozott. Elkezdünk berendezkedni egy “új normálisra”, de itt meg kell jegyezni, hogy nem arról van szó, többé már nem fáj, csupán annyit jelent, hogy visszatérünk az életünkbe és megtanulunk együtt élni a veszteségünkkel. Nálam a gyász nagyjából egy hónap alatt zajlott le, pedig akkor édesapám még életben volt.

De eddig nem tudtam róla semmit, eddig volt kórházban úgy, hogy nem láthattam, és soha többet nem találkoztam vele. Éreztem, hogy már nem is fog hazajönni, tudtam, hogy ennek itt vége, de nem akartam elhinni. Aztán amikor megtörtént, teltek a hetek, a hónapok, rájöttem, hogy mennyivel könnyebb most. Nem azért, mert már nincs köztünk, hanem azért, mert értem, hogy mit és miért csinált.

Az az említett pillantás, amit akkor láttam rajta, amikor rátaláltam, mindennek értelmet adott.

glamour plusz ikon A gyászfolyamat néha már a szeretett személy elvesztése előtt elkezdődik

A gyászfolyamat néha már a szeretett személy elvesztése előtt elkezdődik

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy örülök a veszteségnek, csupán azt, hogy sokkal könnyebbnek és elfogadóbbnak érzem magam. Rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy mindez így alakult, hiszen ellenkező esetben egész életemben haragudtam volna rá - ahogy addig tettem -, és mivel nem bocsátottam volna meg neki, így a hátralévő évtizedeimet azzal tölthettem volna, hogy emésztem magam. Tudom, hogy ennek ellenére sem lettem volna képes máshogy viselkedni vele, amíg élt.

Mert bár jóban voltunk, az italozás miatt sokszor volt veszekedés és vita köztünk. Tartottam tőle, hogy majd felemészt a bűntudat, hogyan viselkedtem vele az évek során, de szerencsére nem így történt. Csak egy csendes megbocsátás volt, aminek köszönhetően ő is el tudott menni - mert már nem akart élni -, és én sem halok bele a bánatba.

Poszttraumás stressz vagy pozitív változások?

Egyelőre a tudósok számára sem egyértelmű, hogyan alakulhatott ez így, hogyan történhet meg, hogy valaki összeomlik, míg mások építkeznek a traumák következtében. A szakértők egyetértenek abban, hogy nem az adott személy gyengesége vagy túlzott érzékenysége vezet poszttraumás stresszhez (PTSD). Abban szintén egyezik a véleményük, hogy az egészséges önértékelés és a jó megküzdési stratégiák hozzájárulhatnak a pozitív változásokhoz.

Nem meghatározó tényező azonban a vallásosság, ettől függetlenül a hit lehetőséget adhat az embernek, hogy átértékelje a trauma okozta nehézségeket, helyzetet, belássa, hogy bármi is történt, van értelme az életnek. A szakemberek húsz éve kutatják ezeket az eseteket és számos következtetést levontak ezzel kapcsolatban. A legfontosabb talán az, hogy a nyitottabb, extrovertáltabb emberek hajlamosabbak a PTSD-re, emellett kiderült az is, hogy ez valamivel több nőt érint, mint férfit. Ami a kort illeti, a fiatal felnőttek körében nagyobb a hajlam rá, mint a gyermekeknél vagy az idősebbeknél.

Talán senki számára nem meglepő, hogy egy pár éves még könnyebben átvészel egy ilyen időszakot, hiszen kevesebb az emléke, rugalmasabban kezeli a történteket, elfogadóbb. De igaz ez az idősebb korosztályra is, akik tapasztaltabbak, és már tisztán látják, hogy miből áll az élet. Sőt, ahogy nálam is történt, számos olyan eset ismert, amikor a fejlődés bár nem volt objektíven kimutatható, az érintettek ennek ellenére pozitív változásokat észleltek mind a gondolkodásukban, mind a világ történéseihez való általános viszonyulásokkal kapcsolatban.

glamour plusz ikon Bár apa velünk élt, sosem vett részt a nevelésemben: ilyen felnőtt lettem emiatt

Bár apa velünk élt, sosem vett részt a nevelésemben: ilyen felnőtt lettem emiatt

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a halál jó és remélem, hogy minél előbb megtapasztalhatod. Csupán arról van szó, hogy egy ilyen trauma sosem csak valaminek a végét jelenti. Ahogy mindennek, ennek is megvan a szép oldala, ami hatással lesz az életünk hátralevő részére. Engem teljes mértékben megerősített, már tudom, hogy nincs mindennek vége, ha egy vagy több családtagom is rövid időn belül távozik az élők sorából.

Ezek az évek rettentő nehezen voltak, számos betegséggel és problémával meg is küzdöttem miatta, azonban tisztában vagyok vele, hogy mindezek nélkül ma lennék az, aki. Nem végezném ezt a munkát, nem tudnék másoknak segíteni, nem lenne tapasztalatom, és nem tudnám ezt átadni másoknak. Azóta már számos hozzám közel álló személy életében történt már hasonló és valahol örültem annak, hogy tudnak kihez fordulni, hogy itt vagyok én és elmondhatom nekik, akár naponta is, hogy nehéz lesz, de az élet megy tovább.

Szakember nem vagyok, sok esetben javasoltam már, hogy keressenek fel pszichológust vagy pszichiátert, mert látom, hogy nem mindenki ugyanúgy kezeli ezt. Van, akinél egy év alatt lemegy a gyász mind az öt fázisa, de van olyan ismerősöm, aki 3-4 év alatt sem tudta elengedni a családtagját. Az élethez szorosan kapcsolódik a halál. Aki egyszer megszületik, az meg is fog halni. De nem vehetünk úgy részt a mindennapokban, hogy tudjuk, egyszer úgyis elmegyünk, eltávoznak körülöttünk az emberek, ezért nem tesszük magunkat és másokat boldoggá.

A halál is lehet egy szép dolog, hozhat pozitív változásokat az életünkbe, de ehhez bizonyos esetekben segítségre lesz szükség. A legfontosabb a türelem. Légy türelmes magadhoz, mert már klisésnek hangzik, de az idő tényleg sok mindent megold, a legtöbb dologra gyógyírt jelenthet.