35 éves vagyok és nem tudom, akarok-e gyereket?

Hol vagyok én?

Mert a mai, modern világban a nők egyre több lehetőséget kapnak a szakmai életben, és erős védőháló meglétével a karrierépítés mellett is képesek gyermeket vállalni. Többen úgy érzik, nem állnak készen arra, hogy letegyék a lantot egy kis időre, vagy akár tartósan. Tartanak továbbá tartanak attól, hogy hogyan tudnak visszatérni a munkaerőpiacra.

Gyerekkoromban, amikor találkoztam egy 30-as emberrel, akinek akkorra „mindene megvolt”, mindig azt gondoltam, hogy de jó lenne már felnőttnek lenni. Nekem is lenne gyerekem, lakásom, autóm, kutyám, hitelem, megtakarításom és élném az életem csendben, nyugalomban, valahol egy szép környéken. Nem így lett.

Vagy legalábbis a 35. életévem felé robogva, az önismereti utam közepén járva más került nálam fókuszba.A vállalkozással, önfejlesztéssel töltött idő húzódik el, vagy tényleg nem akarom/tudom/merem feladni azt, aki most vagyok azért az emberért, akit elképzeltem gyerekként? Nekem kell többet tennem azért, hogy családom legyen?

Ez az, amit valójában szeretnénk, vagy ez az, amit láttunk és látunk magunk körül? Így pusztán evolúciós mintára adaptálunk, adaptálódunk? Önző vagyok, hogy ezeket gondolom?

Hol van ő?

A rögtönzött vizsgálódásaim során az is egyértelművé vált, hogy többek szerint gyereket vállalni még ijesztőbb, ha az ember egyedül van. Ha valaki még nem találta meg azt a partnert, akivel úgy érzi, családot alapíthat, vagy ha a jelenlegi kapcsolatában bizonytalan, természetes, hogy nehezen kötelezni el magát egy olyan felelősség mellett, mint a gyereknevelés. Továbbá, ha a pár egyik tagja nem érzi magát késznek a gyerekvállalásra, az tovább bonyolíthatja a helyzetet.

Ugyanakkor, aki nőként érzi a vágyat arra, hogy anya legyen, lehet szülő anélkül is, hogy párja van. Beszélhetnek neki túlnépesedésről, karrierfeladásról, anyagi bizonytalanságról, a szabadsága feláldozásáról és bármiről, bátran és tudatosan fogja mondani: gyereket szeretnék. Lehet Single Mother by Choice (SMC) is, aki mesterséges megtermékenyítés mellett dönt úgy, hogy vállalja: kezdetben egyedülálló szülő lesz.

Én egy hagyományos családmodellben nőttem fel, de körülöttem élnek mozaikcsaládok, szivárványcsaládok is. Nem félek attól, hogy egyedülálló szülő leszek, ha úgy alakul, mégis azt érzem, a védőháló mellett szükségünk lenne egy lelki társra. Eddig egyedül építgettem magam, de vannak dolgok, amikhez úgy érzem, nem lennék elég csak én. Aztán az élet lehet, hogy azt fogja elém tárni, hogy de, elég vagyok. Vagy azt, hogy nem – ezt úgy és akkor valószínűleg el is fogom hinni neki.

A pénz is tényező

Ne kerülgessük tovább a forró kását: a gyerekvállalásban az adott ország gazdasági körülményei és az egyéni egzisztenciális helyzet is komoly tényezők. Az ismerőseim, barátaim elmondása alapján a gyermeknevelés költségei kiugróan magasak lettek, emiatt bennem is felmerül a kérdés: anyagilag készen állok-e, valaha is készen fogok-e állni arra, hogy gyereket vállaljak ilyen költségterhek mellett?

És tudom, hogy egy gyerek mellett már nem veheti meg az ember magának azt, amiket korábban, és nem csinálhat úgy és azt, ahogy és amit szeretne, de nem lesz-e ez negatív hatással rám és így a gyermekemre is? Túlél-e a vállalkozásom még egy csapást a KATA szigorítás után? Van-e, lesz-e kiút ebből a bizonytalanságból?

Az anyagi biztonságnak való folyamatos kitettség, a lakhatási kérdések vagy az országban tapasztalható visszásságok (hogy csak az egyre súlyosbodó egészségügyi és oktatási helyzetet említsem) mind olyan tényezők, amelyek megnehezítik a döntésemet. El lehet költözni az országból, lehet többféle munkát vállalni, lehet takarékoskodni és lehet hitelt is felvenni – kérdés, hogy kell-e, képes lennék-e mindezekre.

Csak szabadon

Életem mérföldkövei közé tartozik, amikor önálló életbe kezdtem a szülői fészekből kirepülve, amikor megalapítottam a vállalkozásomat és amikor először utaztam a tengerentúlra. Ha meg akarnám találni a közös nevezőt e három életesemény között, akkor talán a szabadság keresése, elérése lenne az. A házi közvéleménykutatásom is alátámasztja: sokan vannak, akik egyszerűen élvezik a gyermektelen életstílus szabadságát.

A szabadidő kreatív eltöltése, az utazás, a különféle hobbitevékenységek, a személyes tér megléte mind olyan dolgok, amelyeket egyesek nem szeretnének feladni. A gyermekvállalás jelentős életmódbeli változásokkal jár, és nem mindenki érzi úgy, hogy készen áll erre az áldozatra. Azzal mondjuk nem értek egyet, hogy okvetlenül el kellene engednünk mindent, ami a gyerekvállalás előtt az életünk része volt.

Valószínűleg jelentős átszervezéseket kellene eszközölni, ehhez pedig rugalmasság, alkalmazkodóképesség, lelkierő kell, amire nem képes mindenki, pláne segítség nélkül. Lehet, hogy hiába gondolkozom egyre többet azon, hogy vajon jó anya lennék-e, a menthetetlen szabadságvágyam aláássa mindezt? Vajon hogyan fogom megélni a gyerek mellett az úgynevezett énidőt? Hogyan fog változni a testem és hogyan fogom fogadni ezeket a változásokat?

A szűk környezetünk és a társadalom a mai napig elvárja, hogy egy nő egy bizonyos életkorban gyermeket vállaljon. Mindegy, hogy épp nincs abban az életszakaszban, vagy hogy nem biztos magában és abban, hogy ebben a „álcsaládbarát” országban és ezen az egyébként is nyomás alatt lévő bolygón élve ez a legjobb választás. Összességében azt gondolom, hogy bárki, bárhol is tart az életben, a legfontosabb, hogy saját maga hozza meg a gyerekvállalással kapcsolatos döntést.

Van még dolgom

A magam részéről úgy érzem, meg kell ismernem jobban magamat, továbbá fejlődnöm kell még érzelmileg és mentálisan ahhoz, hogy felelős döntést hozhassak – még akkor is, ha nem kapok választ minden fenti kérdésemre egyből és ha lassan „kifutok az időből”. Hiába vagyok gondoskodó, figyelmes, empatikus ember, sokszor még mindig magamat helyezem előtérbe.

És hát kevés dolgot tudok biztosra a téma kapcsán, de azt igen, hogy ha úgy döntök, gyereket vállalok, szeretném, ha egy önmagával tisztában lévő, a lehetőségekhez mérten boldog és felelősségtudatos anyukája lenne a gyerekemnek.