Dr. Almási Kitti: Ha egy férfi tart a gyerekvállalástól, pedig szereti partnerét, akkor nem látja még benne az anyát
A családalapítás - bármilyen laza szülők is vagyunk - életünk gyökeres megváltozásával jár. Mivel a nőket jobban szorítja az idő, mint a férfiakat, általában előbb is éreznek késztetést a gyerekvállalásra. A kezdeti kíváncsi vágy idővel csillapíthatatlan késztetéssé is dagadhat, ha késik a gyermekáldás. A tomboló hormonok pedig abban is segítenek, hogy a nők lehetőleg ne gondolják teljesen racionálisan végig, mivel is fog járni az anyaság.
Az evolúció arra programozott minket, hogy utódokat hozzunk létre, ráadásul a lehető legéletképesebb utódokat, amihez az arra legalkalmasabb partnerre van szükségünk. Hogy számunkra ki a legalkalmasabb, sok mindentől függ, a biológia pedig néha becsaphat minket, és nem enged ésszel választani, ami talán nem is baj. Erről mesélhetnének azok a párok, akik fantasztikus gyerekeket hoztak össze, aztán elváltak, mert a génjeik passzolásán kívül nem sok mindenben egyeztek. De hát mindent az utódokért, nem?
Génjeik továbbörökítésében tehát mind a férfiak, mind a nők érdekeltek, s bár valóban vannak olyan emberek, akik nem akarnak és végül nem is vállalnak gyereket, ez a jelenség nem feltétlenül gyakoribb a férfiak, mint a nők esetében. Miért tűnik hát úgy, mintha a nők lennének az erőltető, a férfiak pedig a húzódozó fél, ha a családalapításról van szó? Almási Kitti klinikai szakpszichológussal beszélgettünk a férfiak gyermekvállalással kapcsolatos félelmeiről, az okokról és a lehetséges megoldásokról.
Feller Adrienne: „Nem lenne helyes azt mondani, hogy engem nem lehet kimozdítani a nyugalmi állapotból, de tény, hogy mindent megteszek az egyensúlyom érdekében”
Szorít az idő?
Az egyik legnehezebben feloldható konfliktus, ha egy pár két tagja életének nem ugyanabban a szakaszában tart. Ez leggyakrabban akkor fordul elő, amikor egy 35-40 felé járó nő egy fiatalabb férfival él kapcsoltban. Mint felnőtt életünk minden döntésében, itt is a kellő önismeret, és vágyaid, érzéseid őszinte artikulálása a legfontosabb. „Semmiképpen se kezdjük azzal az ismerkedést, hogy udvarlónknak szegezzük a kérdést:
mikor is szeretne gyereket?
A férfiak többsége ilyenkor úgy érzi, csapdába esett, és nagy az esély rá, hogy menekülni fog a kapcsolatból” - hívja fel a figyelmet Almási Kitti, hozzátéve, hogy ez természetesen nem azt jelenti, hogy titkold családalapítási szándékodat, vagy nyomd el vágyaidat, és a terméketlenséget kockáztatva is várj csöndben, míg párod is kész lesz apává válni. „Ha harmincas éveinkben találkozunk valakivel, és tudjuk, hogy mi pár éven belül már gyereket szeretnénk, fontos, hogy óvatosan föltérképezzük, mit várhatunk e téren a másiktól.
Ha komolyra fordul a kapcsolat, beszélgessünk a jövőről, arról, hogy látjuk az életünket tíz év múlva, mik a vágyaink, mit szeretnénk elérni. Ilyenkor ne hallgassuk el azt sem, ha mi, akkorra már, szívünk szerint családban élnénk.” Egy komolyabb kapcsolat idővel arra is lehetőséget ad, hogy elmondd a másiknak: te már készen állnál egy babára és megkérdezd, ő mit érez ezzel kapcsolatban.
Abortuszjogok világszerte
Mindenképpen adj gondolkodási időt, akár egy dátumot is kijelölhettek, amikor újra beszélgettek a dologról, de az is fontos, hogy készen állj a nemleges válasz elfogadására is. Még mindig sokkal jobb időben szakítani valakivel, aki nem ugyanúgy tervezi az életét, mint hamis reményekbe ringatva magunkat várni, míg végül már nem lehet gyereked.
Ezentúl kit babusgatsz?
„A fiatalabb férfi-idősebb nő páros esetében gyakori az is, hogy a férfi élvezi azt a fajta kényeztetést, amit egy érettebb gondolkodású, gondoskodó nőtől kap, és eleinte nincs még kész arra, hogy ezt a gondoskodást megossza egy kisbabával” - fejti ki a pszichológus, aki a praxisában is találkozott már hasonló esettel. A szakember szerint itt is az a kérdés, hogy a férfi mennyire tudja elképzelni magát apaként a közeljövőben.
Lehetséges, hogy ez a konfliktus idővel magától feloldódik, hiszen ha a férfi szeretné megtartani a kapcsolatot, akkor meg fogja érteni partnere vágyait, ahogyan azt is, hogy negyven felé közeledve már nem várhat éveket a családalapítással. Almási Kitti szerint a legfontosabb az őszinte kommunikáció, amihez akár párterapauta segítségét is igénybe vehetjük. Fontos kideríteni ugyanis, hogy valójában mi okozza egy férfi ellenállását a gyermekvállalással kapcsolatban.
Lehetséges ugyanis az is, hogy a szerelem ellenére mégsem tudja még elkötelezni magát egy kapcsolatban, hogy egészen más tervei vannak a jövőre nézve, mint a családalapítás, de azt sem szeretné, ha a kapcsolat emiatt rögtön véget érne. Ilyen esetekben nagyon fontos, hogy tisztában légy azzal, mire számíthatsz, ha benne maradsz a kapcsolatban, és dönts a szerint.
Létezik egy magyar fehérneműmárka, aminél nem a divat, hanem a kényelem, az egészség és a fenntarthatóság az első
Fiatal, bohó - és gyereket akar?
Magadra ismertél? Sok nő már húszas évei elején elég érettnek érzi magát arra, hogy anya legyen, a gyerek iránti vágy nincs előre beprogramozva harmincéves korunkra. Ha pedig van hol laknod, van mit enned, és egy stabil kapcsolattal is rendelkezel, miért ne vághatnál bele? Gyakran számolni kell azonban azzal is, hogy szintén húszas éveit taposó párod még nem érzi magát késznek az apaságra. Mit tehetsz ilyenkor?
Almási Kitti ismét felhívja a figyelmet arra, hogy fontos a másik valódi érzéseit, szándékait megismerni. Itt is előfordulhat ugyanis, hogy bár boldog kapcsolatban éltek, partnerednek más elképzelései vannak a jövőről, az is lehet, hogy nem biztos még abban, veled szeretné leélni az életét. Érdemes beszélgetni ezekről a dolgokról, meghallgatni egymás érveit, majd kideríteni, mennyiben egyeznek és mennyiben különböznek a jövőről alkotott elképzeléseitek.
Semmiképpen se zsarold érzelmileg a partneredet, ne kezdj el módszeresen tönkre tenni egy jól működő kapcsolatot, csak azért, hogy most azonnal megkapd, amit szeretnél! Ha a gyerekvállalás témája szóba kerül, a férfiakban egyből fölmerül a kérdés, hogy vajon mennyire állnak készen a családfenntartó szerepére. Emellett pedig, akárhogy is nézzük, jogos kérdés az is, hogy ezután mi lesz a szabadidővel, a sörözésekkel, a szórakozással, hobbival?
Nem lehet azért hibáztatni valakit, mert nem húszas éveiben még nem érzi magát késznek a felelős családapa szerepére. Ha elkötelezett kapcsolatban éltek, nagyon fontos, hogy türelmes légy, fogadd el azt is, ha párod még várna egy kicsit a gyerekvállalással, hiszen te is akkor jársz jól, ha mindketten őszinte lelkesedéssel várjátok a születendő babát! Ha mindkettőtök hosszú távú terveiben szerepel a családalapítás, akkor idővel egy nevezőn lesztek.
„Mind az egészség és a szépség megőrzése szempontjából a háton alvás a legideálisabb” - beszélgetés dr. Simon Márta neurológussal
„Praxisomban és saját ismeretségi körömben is azt tapasztaltam, hogy ha egy férfi szeretne gyereket, de még várna vele egy kicsit, nagy hatással lehet rá az, ha a barátai, ismerősei körében egyre gyakoribbá válik a gyermekáldás. Ilyen esetekben ugyanis egyre természetesebbé válik az, hogy az embernek családja lesz, nem beszélve arról, hogy így a programok is megváltoznak, ha a baráti körben már egyre többen babáznak, elmaradnak a hajnalig tartó sörözések, és a családi programok kerülnek előtérbe” - figyelmeztet a pszichológus arra, hogy olykor egy kis türelem milyen hamar meghozhatja a gyümölcsét.
Te vajon teljesen készen állsz?
Nem spórolhatod meg azt sem, hogy föltedd magadnak a kérdést: vajon tényleg minden vágyad az, hogy családot alapíts? Hiszen, ahogyan egy férfit ösztönözni tud az, ha látja, hogy a környezetében egyre több baba születik, a nőknél is gyakori, hogy a barátnők gyermekeivel való törődés nyomán születik meg bennük a vágy a saját babára. Ez azonban nem minden esetben jelenti azt, hogy valóban készen állsz az anyasággal járó terhekre.
Egy férfi számára éppúgy fontos, hogy gyermekei számára ideális anyát találjon partnerében, mint fordítva.
Ha egy férfi húzódozik még a gyerekvállalástól, pedig szereti partnerét, akkor az is előfordulhat, hogy nem látja még benne az anyát.” Ezt nem kell sértésnek venni, és nem is arról van szó, hogy csak akkor vagy kész egy babára, ha éjjel-nappal a konyhában sürögsz-forogsz, vagy körülugrálod a partnered, de ha az is nehezedre esik, hogy egy növényt pár napnál tovább életben tarts, és az egész életed egy káosz, akkor nem biztos, hogy valóban eljött az ideje az anyává válásnak.
Termékenységtudat első kézből - hormonmentesen
Ha elöntenek a hormonok, elképzelhető, hogy te nem látod már tisztán ezeket a dolgokat, míg párod érzi, hogy még várnotok kell. Végezetül pedig nagyon fontos megértened, hogy senkire sem erőltethetsz rá semmit. Ha egy jól működő, boldog család alapítása a célod, akkor azt olyan férfival tedd, aki éppen úgy akarja mindezt, mint te.
Öt hétköznapi jel, hogy vélhetően remek apa lesz
- A lehető legtöbb helyzetben képes higgadt maradni, vele még egy tomboló hurrikán közepette is úgy éreznéd, minden rendben lesz.
- Szereti az állatokat, és van vagy volt is sajátja, akiről ő maga gondoskodott.
- Akkor is odaadóan és szemrebbenés nélkül ápolgat, amikor életed legdurvább gyomorrontásával küzdesz éppen.
- A programváltozásokra olyan könnyedén reagál, mintha neki mindegy lenne, hogy aznap este az operába vagy gokartozni mentek.
- Nem esik pánikba egy síró baba mellett sem, és általában bármilyen korú gyerekkel jól elbeszélget.