Káros elképzelés, hogy a gyerekszülés után a nő egyetlen szerepe az anyaság
Az emberiség történetében viszonylag újkeletű jelenség, hogy az elsődleges gondozó - aki általában az anya - gyakran szinte teljesen egyedül kénytelen megbirkózni a gyerekneveléssel járó terhekkel. Pedig segítség nélkül rettenetesen nehéz.
Kislányom hét hónapos korában csak velem tudott aludni, ezért a napi háromszori altatás közben egyedül céltalan internetezgetésre volt lehetőségem, fél kézzel tartva a mobilomat, ezért elkezdtem különböző baba-mama fórumokat olvasgatni. Rengetegszer futottam bele egy-egy kimerült anyának a kétségbeesett segélykérésébe. Ez egyfelől arra volt jó, hogy megnyugodjak, nem én vagyok az egyetlen lúzer, aki arra szoktatta a babáját, hogy kizárólag szoptatás közben tudjon aludni, másfelől megdöbbentett, hány nő van, aki teljesen természetesnek veszi, hogy a gyereknevelés oroszlánrésze rá hárul.
Ráadásul azzal a közkeletű hiedelemmel ellentétben, miszerint egy anya maga sem akarhat mást, minthogy a nap huszonnégy órájában a babájával legyen, a legtöbb poszt és kommentfolyam valami mást sugallt. Úgy tűnt, hogy egy nagyon rossz alvó vagy hasfájós baba rengeteg stresszt is okoz az anyáknak.
De még egy angyalian jó baba mellől is elvágyódik néha az ember felnőtt életet élni.
Persze ezt így kimondani is szentségtörés, a Facebook csoportok bizalmi légkörében is csak szégyenkezve merik az anyukák bevallani, hogy lassan elfogy az erejük, amikor már a tizedik éjszakát csinálják úgy végig, hogy a kisbabájuk órákat sír ébren. Többször előforduló kérdés a „hogyan gyűjtötök erőt?”. Döbbenten olvastam a hozzászólásokat, amelyik egyike sem tartalmazta azt az egyszerű kérdést, hogy: „figyelj, nem tudsz segítséget kérni? Mondjuk, a kisbaba apukájától?”.
Nem hiszem, hogy minden hozzászóló véletlenül pont egyedülálló anya lett volna, mégis, mintha természetes lenne, hogy apát nem kelthetjük fel éjjel, hiszen apa korán kel, apa dolgozik. Ez pedig egy nagyon káros elképzelés, mert azt sugallja, hogy a gyerekszülés után a nő egyetlen szerepe az anyaság, másfelől pedig nem tekinti a férfit teljes jogú szülőnek. Arról nem is beszélve, hogy még akkor is nagyon nehéz segítség nélkül nevelni egy gyereket, ha mindkét szülő aktívan kiveszi a részét belőle.
Kell egy terv
Egy első babáját váró nőnek sokféle terve lehet: szülési, szoptatási, nevelési. Ezzel szemben a nők csupán nagyon kis hányadának van előzetes terve azzal kapcsolatban, hogyan fésüli össze egész addigi életét azzal, hogy neki mostantól gyereke van. „Fontos, hogy egy nőnek legyen egy többé-kevésbé határozott elképzelése azzal kapcsolatban, hogy a szülés után milyen egyéb minőségeiben akar részt venni az életben. Ez nyilván függ a személyiségétől és a lehetőségeitől is.
Érdemes alaposan végigondolni például, hogy mikor akar visszamenni dolgozni, ő akar-e otthon maradni a babával, és azt is fel kell térképezni, milyen segítségre számíthat. Sajnos ez nem mindig egyszerű, mert a bébiszitter sokak számára luxus, és a nagyszülők sem mindig tudnak ott lenni. Azt se felejtsük el, hogy egy nagyszülőnek is meg kell érnie a feladatra, különösen, ha az első unokáról van szó.” - mondja Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus.
Nem árt tehát, ha előre felkészülünk arra, hogy egyedül nem megy, és ez nem gyengeség. Még abban a ritka esetben, amikor mindkét szülő ugyanolyan mértékben tud részt venni a gyereknevelésben, is szükség van arra, hogy az apa és az anya kettesben is szervezzenek programokat. „Ezek legyenek előre meghatározott, fix napok, mert ha spontán módon akarunk dönteni, mondván, hogy "majd elmegyünk, ha ráérünk", annak az a vége, hogy sosem lesz rá idő, energia, kedv.
Ha viszont van a héten egy este, amikor le van szervezve a nagymama vagy a bébiszitter, akkor el kell menni és ki kell kapcsolódni legalább néhány órára. Ez pedig akkor is föltölt, ha először legszívesebben aludtunk volna helyette” - tanácsolja a szakértő.
Nem vagy önző!
Akinek vannak gyerekei, az pontosan tudja, hogy felnevelni őket kemény, napi huszonnégy órás munka, nem ritkán ebéd-és kávészünet nélkül.
Ahhoz pedig, hogy lelkileg és fizikálisan egészségesek maradjunk, a munka mellett szükség van a pihenésre, a feltöltődésre. Nem önző tehát az az anya, aki úgy érzi, hogy kell az énidő. Amint megértjük és megértetjük a partnerünkkel is, hogy a gyerekkel otthon maradó fél éppolyan munkát végez, mint a másik, máris könnyebb lesz kompromisszumos megoldást találni arra, hogyan kapcsolódjon ki mindenki legalább hetente néhány órára.
Egy nehezen elalvó vagy a fogzás miatt folyton ébredő babánál pedig az éjszakákat is nyugodtan föl lehet osztani. Miért is kellene alapból mindig annak ébrednie, aki az elsődleges gondozó? Ahogy Szél Dávid is hangsúlyozta, az elsődleges gondozónak is éppúgy vannak egyéb minőségei is az életében amellett, hogy anya vagy apa lett. Nyilvánvalóan ezek részlegesen módosulnak a szülővé válás által, de nem kell őket teljes mértékben feladni. Az önismeret és az előre tervezés itt is kulcsfontosságú.
Még a gyermekvárás időszakában érdemes lenne beszélgetni más szülőkkel, és végiggondolni, számunkra mi lesz a legnehezebb a kezdeti időszakban: az izoláció, a bezártság, az egyedül töltött idő hiánya? Ezek mind egyénfüggőek, és gondos tervezéssel megoldható, hogy legalább részben találkozzanak a gyerek és a szülő szükségletei. „A gondozónak kell a kisbaba szükségleteit kielégítenie, és nem fordítva, ehhez pedig szükség van egy kiegyensúlyozott személyiségre és nevelési stílusra.
Elképesztően normatív társadalomban élünk, a gyerekneveléssel kapcsolatban pedig különösen sokan szereti megmondani, hogy mi az ideális, ugyanakkor a gyerek és a szülő közt akkor jön létre összhang, ha a szülő hiteles a szerepében. Tehát mindenkinek ezt a szerepet kellene megtalálnia, és nem külső elvárásoknak megfelelnie” - mondja Szél.
Nem fog kötődni?
Semmilyen kutatás nem támasztja alá azt, hogy az egészséges érzelmi fejlődés érdekében az elsődleges gondozónak mindig a gyerekkel kell lennie. Attól, hogy a szülők néha vagy akár rendszeresen megosztják mással is a gyereknevelés terheit, még nem fog sérülni a kisbabájukkal való kötődés. "A kötődő nevelés nem függ össze a pszichológiai értelemben vett kötődéssel, ami az elsődleges gondozó és a gyermek kapcsolatát minőségileg jellemzi. A biztonságos kötődés azon múlik, hogy a gondozó mennyire tud azonnali és adekvát választ adni a kisbaba szükségleteire.
Sajnos attól, hogy valaki éjjel-nappal hordoz, szoptat és a babával alszik, még nem garantált a biztonságos kötődés, mint ahogy ennek a fordítottja sem igaz: attól még lehet harmonikus a viszony anya és gyermeke között, hogy a babát tápszerrel táplálják és babakocsiban sétáltatják. Az is elavult nézet, hogy a bölcsőde rossz. Kutatások bizonyítják, hogy semmilyen káros hatása nincs a bölcsődének, ha a kisgyerek otthon szerető és kiegyensúlyozott légkörben nevelkedik."
Ha valaki csak kötelességtudatból, szorongva próbálja betartani a kötődő nevelés alapvetéseit, de ez számára nem élvezetes, sőt rengeteget stresszel jár, akkor ez akár ronthat is a kisbabájával való kapcsolat minőségén. Ha tehát azt érezzek szülőként, hogy fogy a türelmünk, ingerültek és kiégettek vagyunk, akkor nem csak magunknak, hanem a gyerekünknek is jót teszünk azzal, ha másra bízzuk és hagyunk időt magunknak arra, hogy pihentebben és nyugodtabban folytathassuk a gondozását.
Sajnos előfordulhat az is, hogy egyedül neveljük a gyerekünket és a nagyszülők, rokonok sem elérhetőek, a bébiszitter pedig túl nagy kiadás lenne. Ilyenkor még az is nyomasztja a szülőt, hogy ki "kellene" kapcsolódnia, fel "kellene" töltődnie. Jó vicc, de mégis hogyan? Ha nincs segítség, akkor is túl kell élni.
Eljárni baba-mama klubokba, olyan barátokkal körülvenni magunkat, akik értik a problémáinkat: akár az online közösségekhez is fordulhatunk. Ha pedig akad barát vagy ismerős, legyen az akár a megbízható szomszédasszony, aki legalább alkalmanként egy-egy órára tud vigyázni a babára, ne szégyelljük megkérni. Ahogy az sem elvetemült ötlet, hogy gyerekes barátnőinkkel osztozunk néha, és a sajátunk mellett a másik babájára is vigyázunk egy-egy órát, hogy aztán másnap ő viszonozza a segítséget.