A gasztronómia terápiás ereje - tudatos főzéssel elkerülhető az érzelmi evés csapdája
Manapság egyre többen keresnek olyan tevékenységeket, amelyek segítenek kiszakadni az állandó rohanás és a mindennapi stressz fogságából. Ilyen rekreatív tevékenység a főzés is, ami nemcsak a testet, hanem a lelket is táplálja. Ezzel szemben az érzelmi evés csak átmeneti megnyugvást nyújt, hosszú távon súlyos lelki és fizikai problémákat okozhat. Czecz Fruzsina gasztropszichológus szakértelmére támaszkodva megvizsgáltam a két tevékenység közötti különbségeket és hatásukat a mentális egészsége.
A főzés mint terápiás tevékenység
Kezdetben nem állt hozzám közel a főzés, az utóbbi években azonban megtapasztaltam, hogy egy kreatív, mégis megnyugtató tevékenység, sőt, terápiás hatással bír. (Még úgy is, hogy az ember lánya nem Martha Stuartként zsonglőrködik a konyhában.)
Czecz Fruzsina is egyetért ezzel, meglátása szerint a főzés több szempontból is jó hatással lehet a lelki egészségre. „Egyrészt a bél-agy tengely ismeretében tudjuk, hogy milyen erős összefüggés van az étrend és a mentális egészség között. Ha gazdagon pakolunk a tányérunkra zöldségeket és betartjuk a mediterrán étrend fő irányait, máris sokat tettünk a jó hangulatunkért, az elégedettség és nyugalom érzéséért.”
Tényleg ördögtől való gondolat Michelle Obama elnökjelöltsége az amerikai választásokon?
Amellett, hogy az ételkészítés során lehetőségem van kiélni a kreativitásom egy másik síkon is, fokozottan figyelnem kell arra, hogy a jelenben maradjak és ne kalandozzak el. Ez lehetővé teszi, hogy az elmém elcsendesüljön és pauzáljam a hétköznapi feszültségeket.
A főzés lehetőséget ad az elmélyülésre és a gondolatok kisimítására.
„A forró edények és éles kések között annyira fókuszálni kell, és annyira a jelenben kell maradni, hogy nincs mód máson rágódni” – hangsúlyozza a szakember.
Az érzelmi evés csapdája
Ezzel szemben az érzelmi evés rövid távon ugyan enyhítheti a felgyülemlett feszültségeket, azonban hosszú távon súlyos problémákat okozhat. Magam is megtapasztaltam már, hogy érzelmi evés nem valódi éhségérzet, hanem érzelmi feszültség vagy unalom miatt történik. Úgy éreztem, az, ha eszek még egy kicsit, vagy nasizok egyet, legalább pár percre nem kell tudomást vennem a világról. Sok időbe telt, mire rájöttem, hogy mindez csupán ideiglenes kielégülést nyújt, hosszú távon egyáltalán nem tesznek jót.
Ezt a pszichológus is megerősíti.
„Ez a fajta evés csupán átmenetileg segít. Úgy érezzük, egy pár falatnyi örömben és békében van részünk, vagy, hogy végre történik valami szórakoztató egy unalmas időszakban. Hosszú távon azonban ez egészségügyi problémákhoz, túlsúlyhoz, vércukor-ingadozáshoz vezethet. Főleg azért, mert általában nem zellerszárat ropogtatunk stresszlevezetésként, hanem szénhidrátban gazdag ételeket.”
Azon túl, hogy az érzelmi evés általában nem az egészséges táplálékokról szól, hanem gyorsan felszívódó, cukros vagy zsíros ételekről, e tevékenység legnagyobb veszélye, hogy egy gyakran egy ördögi körbe taszít. „Lelkileg sokat várunk ezektől az étkezésektől, de gyakori, hogy bűntudatot, lelkiismeret-furdalást, vagy akár szégyent érzünk az érzelmi evés után. Ez pedig tovább mélyíti azokat a negatív érzéseket, amik előzőleg is fennálltak” – véli a szakember.
Ilyen a nyugi „nyami”
Ahhoz, hogy le tudjak állni az érzelmi evéssel, fontos volt, hogy azonosítsam a problémát és önreflexiót gyakoroljak. Czecz Fruzsina szerint az önismeret kulcsfontosságú ebből a szempontból.
Érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy mi mindent jelent az étel?
„Felruháztuk-e olyan jellemzőkkel, amik miatt túl nagy erőt és túl nagy szerepet kapott az életünkben az evés? Van-e valami, amire éhezünk – nem fizikai, hanem pszichés szinten? Hogyan pótolhatnánk ezt nem ehető módon? Mi ehhez az első lépés?”
Fontos volt az is, hogy megtanuljam olvasni a testem jelzéseit, például, hogy mikor vagyok tele, mikor vagyok éhes vagy szomjas, mikor eszem csak unalomból vagy azért, mert egyedül érzem magam. Mindezek felismerése a szakértő szerint is elengedhetetlen. „Sokan beszámolnak róla, hogy sosem várják meg, hogy éhesek legyenek, mindig van a táskájukban, autójukban, asztalukon valami csemege.
Egy kliensem »nyugi-nyaminak« hívta a kesztyűtartóban tárolt chipset és magvakat. Pedig az egyensúlynak fontos része, hogy megismerkedjünk az éhség és telítettség érzésével, és tudjunk ezekkel bánni” – emeli ki Czecz, hozzátéve, hogy az ízeket úgy is lehet élvezni – sőt, úgy érdemes igazán –, hogy annyit és akkor fogyasztunk, amennyire és amikor valóban szükségünk van.
Tudatos főzés
A főzés tehát nemcsak rekreatív tevékenység, de egy lehetőség is arra, hogy elkerüljük az érzelmi evés csapdáját. Azt vettem észre, hogy ha az ételek elkészítése valóban örömet okoz számomra, és nem muszájból történik, illetve, ha képes vagyok 100%-ban jelen lenni egy-egy folyamatban, akkor mindez segít újraértelmezni az étellel való kapcsolatomat, így könnyebb lejönni az érzelmi evésről.
Amikor időt szánok az alapanyagok gondos kiválasztására, az étel precíz elkészítésére, akkor nemcsak mások, de önmagam felé is gesztust teszek, és ez jó érzéssel tölt el.
Aki főz, az táplál és gondoskodik is.
„Legyen szó akár egy egyfős vacsoráról, akár egy nagyobb családi eseményről. Ez az érzés önmagában is erősítheti a fontosság és hasznosság érzését, ami a mentális egészség szempontjából kiemelten fontos. Ezért ragaszkodnak a nagyszülők ahhoz, hogy amíg csak bírják, etessék a családot” – teszi hozzá a pszichológus.
Az ételkészítés és az érzelmi evés két egészen különböző útja annak, ahogyan az emberek az étellel bánnak és ahogyan a stresszt kezelik. Míg az érzelmi evés gyakran csak időszakos elengedést jelent, hosszú távon komoly egészségügyi és lelki problémákhoz vezethet. Ezzel szemben a főzés képes menedékként szolgálni mindennapokban, fizikai és spirituális táplálékot nyújtva annak, aki végzi.
Azáltal, hogy tudatosan odafigyelek arra, hogy mit és hogyan eszem, illetve igyekszem a főzést a rekreációs énidőm részévé tenni, hiszem, hogy pozitívabb kapcsolatot építhetek ki az ennivalóval és a testemmel egyaránt. És a legszebb az egészben az, hogy nem kell konyhatündérnek lenni vagy fancy gourmet menüt összeállítani ahhoz, hogy mindezt elérjem – elég, ha magamnak vagy a környezetemnek örömet okozok azzal, ami az asztalra kerül, vagy épp azzal, ahogyan ennivalóvá nemesednek az alapanyagok a kezeim alatt.