előfizetésem
Hírlevél
Néha elég, ha egyszerűen csak jelen vagy az életedben
Életünknek filmszerűnek kell lennie, látványosnak, különlegesnek, tele nagy pillanatokkal - ezt sugallja a közösségi média és a mai világ trendjei. De mi van akkor, ha nem te vagy a saját életed főszereplője? Ha nincs epikus montázs, nincs drámai fordulat, csak a hétköznapok ismétlődése? A „main character energy” új szintekre tört – de mi történik, ha az élet nem egy film, és mégis értékes?
Gondolj arra, hogy egy tökéletesen megkomponált jelenetben vagy. A nap aranyszínű fénnyel borítja a várost, a háttérben egy filmbe illő dallam csendül fel, mintha egy láthatatlan rendező tökéletes időzítéssel indította volna el a zenét. A szél éppen csak annyira fújja meg a hajad, hogy az filmszerűen hasson, és te, teljes önbizalommal, egyenesen sétálsz az álmaid felé. Minden mozdulatod jelentőségteljes.
Az utcák életre kelnek körülötted, az emberek csodálattal fordulnak utánad, és te pontosan tudod: ez a te történeted, a te filmed, a te pillanatod. A „main character energy” pontosan ezt jelenti. De meddig van ez rendben? A témában Makai Gábor pszichológussal beszélgettünk.
Reflektorfény nélkül is van élet
Most képzelj el egy másik verziót. Ugyanez a jelenet, csak ezúttal nem te vagy a főszereplő. Te vagy az, aki elhalad a reflektorfényben tündöklő karakter mellett, akinek az arca elmosódik a háttérben. Te vagy az, aki a kávézóban ül, és csak nézi, ahogy mások élik az „izgalmas” életüket. Nincsenek epikus montázsok, nincsenek meghatározó fordulópontok, csak a hétköznapok kiszámíthatósága.
Mi van akkor, ha az életed inkább egy mellékszereplő nézőpontjából zajlik?
Ha nincsenek nagy drámai fordulatok, ha nincs egy jól megírt narratíva, ami biztosítja, hogy minden fájdalom és kudarc végül egy csodás győzelemhez vezet? Ha a te történeted nem úgy épül fel, mint egy Netflix-sorozat látványos íve? A közösségi média tele van emberekkel, akik a saját főszerepüket játsszák – vagy legalábbis úgy tűnik. Láthatod őket tökéletes nyári estéken, drámai naplementék előtt állva, szemükben azzal a különleges csillogással, amitől úgy tűnik, mintha egy rendezett, sorsszerű, epikus film kellős közepén lennének.
Az igazi önismeret ott kezdődik, ahol az ítélkezés véget ér
Látod a nagy vallomásaikat, a sikersztorijaikat, azokat a pillanatokat, amikor minden kerek, minden értelmet nyer, és minden a helyére kerül. És akkor rádöbbensz: az életed nem ilyen. Bár azt mindig elfelejted, de mi van az életük többi részével? A trendek azt üzenik: légy különleges, izgalmas. Legyen történeted, amit mesélni tudsz. Csinálj valami nagyszabásút. És ha ez nem sikerül? Ha nem ébredsz minden nap inspiráló gondolatokkal, ha nem posztolhatsz egy látványos előtte-utána sztorit, ha az életed egyszerűen csak… halad?
Akkor talán nem is vagy elég érdekes? De mi van, ha a valóság ennél sokkal árnyaltabb? Mi van, ha a legértékesebb pillanatok nem azok, amelyek filmszerűek? Mi van, ha a valódi „főszereplőség” nem azon múlik, hogy mások érdekesnek tartanak-e, hanem azon, hogy te magad mennyire tudod értékelni a saját életedet – akár látványos, akár nem?
Amikor az élet nem egy tökéletes forgatókönyv
A filmekben a főszereplők mindig fejlődnek, mindig tanulnak valamit, mindig előrébb jutnak. A valóságban viszont gyakran előfordul, hogy stagnálunk, visszalépünk, vagy éppen elveszünk egy időre. Az élet nem egyetlen nagy sztori, hanem sok apró történet összessége. Ettől még nem vagy kevésbé fontos, vagy kevésbé értékes.
De miért érezzük mégis úgy, hogy ha nem főszereplők vagyunk, akkor üres az életünk? „Az egész életünk egy színdarab. A függöny mögött, szimbolikusan szerepekben létezünk. A kérdés az lehet, hogy vajon önazonos-e az a szerep, amit magamra veszek?” – emelte ki a pszichológus. A szakértő elmondása szerint, sok esetben olyan bőrbe bújunk, ami hatására nyomás nehezedik ránk. Nem az a probléma, hogy valaki főszerepben akar lenni, hanem van, aki ezzel csak kompenzál.
Azért csinálja az adott személy, hogy a külvilágból tudjon táplálkozni, azért tuszkolja bele magát ebbe a szerepbe, hogy megélhesse azt, hogy az emberek szeretik. Sokan görcsösen hajkurásszák a főszerepeket, csak rivaldafényben érzik jól magukat.
Miért lehet a gardróbod a legjobb pszichológusod? – Mengyán Eszter önazonos workshopján jártunk
Te vagy a saját történeted írója
Lehet, hogy az életed nem mindig olyan, mint egy film. Lehet, hogy nincs benne állandó zenei aláfestés, nagy fordulatok vagy lélegzetelállító jelenetek. De ettől még ez a te történeted – és ha figyelmesen nézed, rengeteg szépséget találhatsz benne. Az élet nem egy szerkesztett film – tele van csendes, bizonytalan pillanatokkal is. A főszereplők sem mindig reflektorfényben vannak, és a legjobb történetek gyakran a hétköznapi, mégis mélyen jelentőségteljes pillanatokból állnak.
Nem kell, hogy mindig főszereplőnek érezd magad. Elég, ha éled a saját életed – olyannak, amilyen. Mert ez az igazi „main character energy”: nem az, hogy minden pillanat különleges, hanem az, hogy elfogadod magad, úgy, ahogy vagy. Néha elönt minket az érzés, hogy nem vagyunk elég különlegesek, nem vagyunk elég izgalmasak mások szemében. De vajon honnan ered ez a gondolat? A hírfolyamokat görgetve úgy tűnhet, mintha mindenki más élete egy soha véget nem érő kalandfilm lenne.
A világ azt sugallja, hogy csak akkor vagy értékes, ha kiemelkedsz a tömegből. Ha nincs nagy történeted, ha nem érsz el látványos sikereket, akkor mintha láthatatlanná vállnál. Ez a nyomás könnyen elhiteti velünk, hogy nem vagyunk elég érdekesek – pedig az értékünk nem a nagy pillanatokban rejlik, hanem abban, akik vagyunk.
„Sokak az életünk árán is fenn akarják tartani a főszerepet, ha nem a főszerepben vannak, akkor kevésnek érzik magukat. Az embernek tudnia kell sokszor nemet mondani, csendet mondani. Erre ezek az emberek nem képesek, ha mégis, akkor megjelenik egy depresszív állapot. Egy fajta kritikátlanság - egyre inkább nagyobb szerepet kell kapjanak, egyre nagyobb, kiélezettebb a verseny, hogy ki kap tapsot, elismerést. Sok esetben az ember nem tud már mivel előrukkolni, de muszáj megmutatni, hogy több, mint a másik” – fejtette ki a szakértő.
Talán a belső hang az, ami a leginkább megkérdőjelez. Talán nem is a világ, hanem a saját gondolataink a legnagyobb kritikusaink. A kételyek halkan, de kitartóan suttognak: „Ha nem érzem magam különlegesnek, akkor biztos nem is vagyok az…” De vajon igaz ez? Lehet, hogy az érdekesség nem a látványos pillanatokban, hanem a személyiség mélységében rejlik? Ha megtörténik az önelfogadás, ha megtudjuk, hogy kik vagyunk, merre tartunk, mi az értékünk akkor fogunk tudunk értéket közvetíteni és szolgáltatni a szakértő elmondása szerint.
Felfelé zuhantam és így lett a bukás életem legjobb döntése
„Ha nem vagyunk kibékülve saját magunkkal, megéljük azt, hogy nem találjuk a helyünket, felismerjük, hogy nem tudunk elengedni. Ilyenkor meg kell, hogy álljunk picit. Próbáljuk megérteni a szerepünket, nézzünk a dinamika mögé, hogy mi is a hajtóereje” – tette hozzá Makai Gábor. Érdekesnek lenni nem azt jelenti, hogy folyamatosan lenyűgözünk másokat. Az igazi érdekesség abból fakad, ha önmagunk vagyunk – akkor is, ha épp csendesebb fejezetet élünk.
Hogyan találhatod meg a saját történeted értelmét?
- Kezdj el apró pillanatokra figyelni. Nem kell minden napnak grandiózusnak lennie. Egy jó beszélgetés, egy séta, egy nevetés – ezek is részei egy értékes életnek.
- Hagyd abba az összehasonlítást! Más emberek története nem a tiéd. Ami nekik működik, nem biztos, hogy neked is fog.
- Engedd meg magadnak, hogy néha csak „mellékszereplő” legyél. Nem kell mindig a középpontban lenned. Néha az is elég, ha egyszerűen csak jelen vagy az életedben.
