Miért jár több nő pszichológushoz, mint férfi?
Terápiára járó, a lelki egészségével foglalkozó, a témában gyakran tájékozódó nőként sokak juthatnak arra a következtetésre, hogy „a férfiak nem járnak pszichológushoz". De vajon tényleg így van-e, vagy tévesen érzékeljük, hogy a másik nemet kevésbé érdekli a mentális egészségének ápolása?
Önismereti elakadása mindenkinek van. Traumák, kudarcélmények, rosszul rögzült mintázatok mindannyiunk életét kísérik nemtől függetlenül. Nincs is ezzel gond, hiszen a fejlődéshez és a változáshoz ez az út vezet, ami bár rögös, önismereti munkával jóval egyenesebb, és ha nincs is kikövezve, azért kisebb az esélye, hogy útvesztőben találja magát az ember.
Mondhatni, ma már trendi foglalkozni a lelkivilágunkkal, amit pszichológusok, coachok és önfejlesztő közösségek elő is segítenek. Mégis a közönség nagy része nőnemű. Próbáltam utánajárni annak a ténynek, hogy vajon milyen gát van a férfiakban, ami megakadályozza őket abban, hogy bejelentkezzenek egy pszichológushoz. Kacsur Adrienn szexuálpszichológiai szakpszichológussal vállalkoztunk rá, hogy kibogozzuk a témát.
Van alapja a megérzésemnek, miszerint a pasik kisebb arányban fordulnak szakemberhez?
Az elméletek azt igazolják, hogy igen, a férfiak kevésbé kérnek lelki segítséget a nőkhöz képest. Egy ugyan kis elemszámú, 271 kitöltős angol felmérés szerint a férfiak gondolatai eleve negatívabbak a pszichológushoz járásról. Ez azért is gond, mivel a férfiak is ugyanolyan kitettek a lelki betegségnek, mint a nők. Sőt a befejezett öngyilkosságokat tekintve globálisan több a férfi.
A Mindset Pszichológia Terápiás és Tanácsadó központjában dolgozom, ahol a férfi-női kliensek aránya kb. egyharmad-kétharmad eloszlású. Az én rendelésemben egyébként ez az eltolódás nem jelenik meg. Mióta tanácsadással foglalkozom, fele-fele arányban járnak a férfiak és nők hozzám. Aminek én nagyon örülök, hiszen úgy gondolom sokaknak szüksége lehet életének egy-egy szakaszában a támogatásra.
Fontos, hogy elhangozzon: a nők szerint igenis szexi, ha a férfiak gondozzák a mentális jóllétüket. Akkor mégis mi lehet az oka, hogy kevésbé hajlandóak elkezdeni az önismereti folyamatot?
A fiúknak kisgyermek koruktól kezdve eleve kevesebb lehetőségük van az érzelmeik kifejezésére, mint a lányoknak. Míg egy lánygyermeknek jobban „meg van engedve”, hogy sírjon, addig a fiúkat hamarabb állítják le vagy bagatellizáljak el a fájdalmukat. Gondoljunk csak a „katonadolog” kifejezésre. Ezért is lehet nekik nehezebb egyáltalán elismerni azt, ha gondjuk, nehézségük van. Emellett az agyunk felépítése is másként van „behuzalozva”.
A nők jóval érzékenyebbek az érzelmekre: a felismerésben is kifejezésben is „jobbak”, mint a férfiak. Míg egy nő 10-ből 9-szer felismeri, ha a képen látható személy szomorú, a férfiaknál ez a szám 10-ből 4. A férfiakra jobban jellemző a logikus gondolkodás, szemben az érzelmi alapúval, ezért is lehet jóval idegenebb nekik elmenni egy segítő szakemberhez, ahol bizony sokszor a logika mellett nagyobb arányban inkább az érzésekről van szó.
Mi az, amiért nehéz lehet belekezdeni ebbe a munkába?
Az szerintem nőkre és férfiakra is egyaránt igaz, hogy nehéz belekezdeni az önismereti munkába. Mindenki tisztában van vele, hogy pszichológushoz nem jókedvünkből megyünk, hanem hogy valamilyen elakadást, nehézséget feloldjunk, megdolgozzunk magunkban. Azért megyünk, hogy változzunk, ami szinte mindig megterhelő, legyen szó akár a pozitív fejlődésről.
Szerintem nagy általánosságban az mondható el egy önismereti munkáról, hogy az eleje nehezebb, hiszen felszínre kerülnek a nehézségek, szembenézünk velük, igaz már nem egyedül, hanem egy segítő szakemberrel együtt. A bizalom idővel – jó esetben – kiépül a felek között, ám akár már ezzel is lehetnek nehézségei az egyénnek, aki segítőhöz fordul.
Az önismereti munkában nem lineárisan növekszik a jóllét, lehetnek nehezebb időszakok a folyamat során, de az összességében elmondható, hogy idővel az alap érzelmi állapot javul. Tehát várhatóan már kevésbé lesz megterhelő egy-egy nehézséggel szembenézni, mint a munka elején.
Igaz, amit a pasik állítanak, hogy nekik kevésbé van szükségük segítségre?
Szerintem léteznek olyan férfiak, akiknek valóban nincs vagy kevésbé van szükségük lelki támogatásra és vannak azok a férfiak, akik nem vallják be sem magunknak, sem másoknak, hogy igenis szükségük lenne önismereti munkára. Az, hogy kiben mikor érik meg a gondolat, nagyon változó, erőltetni nem lehet és nem is szabad, hogy valaki elmenjen pszichológushoz. Csak nagyon szélsőséges esetben, például ha ön- vagy közveszélyes valaki, akkor szükségszerű szaksegítséget kérni.
A férfiakra jellemzőbb az a működésmód, hogy egyedül küzdenek meg magukban a nehézségeikkel, míg egy nő hamarabb alakít ki társas támogatást egy barátnővel, vagy családtaggal akár. Ettől függetlenül mindkét nemnek szüksége lehet támogatásra, ettől nem leszünk sem kevesebbek, sem gyengébbek, mint mások. És persze az is fontos, hogy időről-időre egyedül is, úgymond önmagunk segítségével tudjunk megküzdeni helyzetekkel.
Vannak tipikus női és férfi témakörök tapasztalatod szerint?
Ahogy az evolúciós pszichológia irányzata is leírja, én is látok mintázatokat. Míg a férfiak inkább teljesítménnyel, munkahelyi kérdésekkel kapcsolatban jönnek el a rendelőbe, addig a nők inkább a személyközi kapcsolatok javítása vagy érzelmek jobb kezelése miatt. Ez persze nem azt jelenti, hogy a témakörök ne vándorolnának oda-vissza. Szerintem az mindig jól jöhet, ha valaki szeretne jobb személyközi kapcsolatokat kiépíteni, szeretné felgöngyölíteni a gyermekkorát, megnézni, hogy az élete addig tapasztalatai hogyan hatottak rá és ami még fontosabb, hogy hogyan szeretné élni a további életét.
Szexuálpszichológus is vagyok, így nem meglepő módon ezzel kapcsolatban is gyakran felkeresnek. A férfiaknál a merevedési problémák, orgazmussal kapcsolatok kérdések (túl korai vagy túl késői) a leggyakoribbak. Nőknél pedig az orgazmus nehezítettsége és a fájdalmas szex, ami gyakran felmerül. Mindkét nemnél tapasztalom a pár keresési és találási nehézségeket.
Miért lenne fontos mindenki számára az önismeret?
Korábban én is úgy gondoltam, hogy mindenkinek kell és jó, ha jár pszichológushoz az életének legalább egy részében. Ma már kicsit árnyaltabban és pozitívabban látom ezt, nem feltétlenül szükséges mindenkinek pszichológushoz járnia. Sőt én úgy látom, hogy a társadalmunk változóban van – a pszichológusok miatt is – és egyre több tudatosabb szülő lesz, ami segítheti a gyermekek megfelelő fejlődését, így reméljük, hogy a jövőben kevésbé lesz szükség pszichológusokra.
Persze emellett az élet más részeken tartogat kihívásokat (média használat, háborúk, járványok), szóval nehéz megmondani, hogy mi lesz és nem is szeretném túláltalánosítani ezt a kérdést. Amit kiemelnék, hogy nem feltétlenül „kell”, hogy valamilyen nagy gond legyen az életünkben. Akkor is elmehetünk pszichológushoz, ha kíváncsiak vagyunk, hogy az milyen, valamint, ha szeretnénk esetleg egy külső visszajelzést önmagunkról, az életünkről.
Önismeretbe járni azért jó, mert a pszichológus csak értünk van ott, csak velünk foglalkozik, ami egy szuper érzés lehet.
Miért alakult ki az emberekben, hogy ciki pszichológushoz fordulni? Különösen úgy, hogy óriási úttörők vannak a szakmában, akik férfiak voltak...
Manapság már kevesebb a férfi pszichológus, mint a női, már csak a fentebb említett okok miatt is. Sok híres nő is volt és van is a szakmában, csak mintha régebben kevesebb hírnevet kaptak volna. Sigmund Freud lánya, Anna Freud is úttörő elméleteket írt le az elhárító mechanizmusok terén. A kötődéselmélet atyja John Bolwby, de három nő volt az, aki kutatta az ő elméleteit és kísérlettel is alátámasztotta azt: Mary Ainsworth, Judith Solomon és Mary Main.
Valamint a szexuálpszichológiában is sok elmélet nőtől vagy vegyes szakemberekből álló csapattól származik. A pszichológushoz járás megítélése hazánkban szerintem már változóban van, persze vannak még régiók és emberek, ahol azt gondolják, hogy ez ciki, de azért mindenhol fel-felbukkan az igény is erre. Az önsegítő könyveknek is nagy szerepe van ebben szerintem. Ha pszichológushoz nem is megy el valaki, egy könyvet nagyobb kedvvel és bátorsággal vesz a kezébe.
Emellett az önsegítő videós tartalmak iránti kereslet is azt mutatja, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítanak az emberek önmaguk jobb megismerésére.
Mivel tudnád motiválni a szkeptikusokat?
Ahogy korábban is mondtam, senkinek sem kötelező pszichológushoz járni, de érdemes lehet elgondolkodni, hogy ha nagyon nagy az ellenállás bennünk, akkor az vajon miért van. Sajnos én is tapasztaltam már, hogy valaki csalódott a szakellátásban, mert saját maga vagy valamelyik rokona nem tudott kijönni egy megterhelő helyzetből, például a függőségből vagy depresszív állapotból. Nagyon büszke vagyok azokra, akik ettől függetlenül „el mernek” jönni (újra) tanácsadásba.
Mindig tudatosítjuk, hogy ez a helyzet más, mint amilyen benyomásokat eddig szerzett a pszichológiáról. Gyönyörű látni a fejlődést és külön öröm, amikor valaki saját magától fogalmazza meg, hogy mennyivel jobban érzi magát a bőrében és a világban attól, hogy eljött tanácsadásba és megbirkózott a nehézségeivel, esetleg más szemszögből tud azokra rátekinteni.
A tanácsadás nem tündérmese: nem látványos, hatalmas változásokat várunk, hanem sok apró erőfeszítést, ami egyszer csak összeadódik, és ezáltal jön létre tartós és mély alakulás. Az, hogy valaki elmegy egy szakemberhez saját magáért, az már önmagában rettentő sokat jelent.
Ha igen a válaszod az alábbi kérdésekre, érdemes elgondolkozni az önismereti munkán:
- Sokszor érzed magad feszültnek?
- Kilátástalannak érzed a helyzeted?
- Úgy érzed nem ért meg senki?
- Gyakran lehangolt vagy?
- Próbálkoztál sokat, de nem érzed magad jobban?