Az extrovertált emberek rejtett erősségei

Határozott gesztusok, erőteljes mimika, dinamikus testbeszéd: ezek mind egy extrovertált ember jellemzői, az egyik leghíresebb médiaszemélyiség, Oprah Winfrey ezeknek a tulajdonságainak is köszönheti sikeres karrierjét
Határozott gesztusok, erőteljes mimika, dinamikus testbeszéd: ezek mind egy extrovertált ember jellemzői, az egyik leghíresebb médiaszemélyiség, Oprah Winfrey ezeknek a tulajdonságainak is köszönheti sikeres karrierjét
Fotó: Variety/Getty Images

Jól tudjuk, milyen előnyökkel jár, ha valaki képes befelé figyelni, ahogyan azt is, hogy csendben születnek a legjobb gondolatok. Ne feledkezzünk meg azonban azokról sem, akik folyamatosan mozgásban vannak, mindenhol ott vannak, és mindig a társaság középpontjában állnak. Néha úgy tűnik, hogy miattuk nem jutnak szóhoz mások, pedig a nyitott személyiségeknek is megvan a maguk szerepe. Íme, az extrovertáltak erősségei.

Az extrovertáltak nem riadnak vissza az új helyzetektől; minden újat lehetőségként látnak, és ugyanezzel a lelkes nyitottsággal kezelik az ismeretlen embereket is. Pillanatok alatt megtalálják a közös hangot mindenkivel, még akkor is, ha látszólag semmi közös nincs bennük. Többek között ezért is olyan sikeresek az extrovertált emberek, ha megfelelően használják jellemvonásaikat.

A kapcsolatteremtés mesterei

Az extrovertáltak természetes módon építenek kapcsolatokat, legyen szó kollégákról, ügyfelekről vagy vezetőkről. „Az extrovertáltak egyik legnagyobb erőssége, hogy könnyedén alakítanak ki új kapcsolatokat. Ők azok, akik gyorsan megtalálják a közös hangot másokkal, és szívesen kommunikálnak, ez a képesség pedig egy munkahelyen rendkívül hasznos” – magyarázza Halgas Ági, life és karrier coach. Hozzáteszi, hogy az extrovertáltak sikere abban rejlik, hogy kihasználják ezt a kapcsolatteremtő képességüket.

glamour plusz ikon Kerülni vagy szembenézni? A hatékony problémamegoldás első lépései a munkahelyen

Kerülni vagy szembenézni? A hatékony problémamegoldás első lépései a munkahelyen

Míg egy introvertáltnak több időre van szüksége a kapcsolatok kialakításához, az extrovertáltak számára a kapcsolatteremtés az egyik legtermészetesebb dolog. Képesek gyorsan megerősíteni új ismeretségeiket, ami jól jön azokban a munkakörökben, amelyek az együttműködésekre épülnek. Ráadásul nemcsak kapcsolatokat építenek, de a csapatmunkában is kiemelkedők.

Az extrovertáltak rendkívül jól teljesítenek a közösségi munkavégzésben, miközben képesek motiválni a csapat többi tagját is. Ha megfigyeljük, láthatjuk, hogy a nagyobb projekteknél is ők azok, akik összetartják a csapatot azzal, hogy új energiát hoznak a munkahelyi környezetbe.”

Alkalmazkodásból jeles

Nem meglepő, hogy ez a társas dinamika sokszor vezető szerepbe helyezi az extrovertáltakat, hiszen remek érzékük van ahhoz, hogy inspirálják a csapatot. Nem félnek kiállni és felszólalni mások előtt, miközben szívesen kezdeményeznek.

Éppen ezért az extrovertáltak olyan környezetben teljesítenek a legjobban, ahol közvetlen kapcsolatban vannak másokkal, legyen szó rendszeres megbeszélésekről vagy gyakori brainstorming ülésekről.

Egy extrovertált számára minden új kapcsolat egy lehetőség is, ennek köszönhetően sokkal könnyebben alkalmazkodnak a változó körülményekhez is, és szinte biztos, hogy azonnal megtalálják a hangot az új kollégákkal. Azért is jó, ha vannak extrovertált személyiségek egy munkahelyen, mert így mindig lesznek olyanok, akik szívesen fogadják az új kollégákat.

A kommunikáció mesterei

Míg az introvertáltak a csendes gondolkodásban és a megfontolt döntéshozatalban jeleskednek, az extrovertáltaknak hangosan kell gondolkodniuk ahhoz, hogy nagy ötleteik legyenek, amelyeket aztán meg is osztanak másokkal. „Az extrovertáltak kiváló kommunikációs készségekkel rendelkeznek, és nem esik nehezükre, hogy elmondják ötleteiket másoknak.

Emellett képesek magabiztosan kiállni a véleményük mellett, és nem riadnak vissza a kritikától sem.

Mondja Halgas Ági, aki szerint egy extrovertált sikeresebben vezethet munkahelyi megbeszéléseket, mint egy megfontolt, de visszahúzódó introvertált.

Híres extrovertáltak

Ha ismert és sikeres extrovertáltakat keresünk, nem kell messzire mennünk. Az extrovertált személyiségek közé tartozik például Oprah Winfrey, akit a világ kiváló műsorvezetőként ismer, köszönhetően páratlan kapcsolatteremtő képességeinek. Oprah elképesztő energiájával és karizmájával képes volt meghódítani több millió ember szívét, miközben saját vállalkozásait is sikerre vitte.

Oprah WInfrey minden porcikájából árad az extrovertáltság
Fotó: Steve Granitz/Getty Images

Ugyanígy Sir Richard Branson, a brit milliárdos, aki híresen szereti a kihívásokat, és mindig nyitott az új ötletekre. Extrovertált személyiségének köszönhetően sikeres globális márkát épített, amely még az ükunokái jövőjét is biztosítja.

Nem minden arany, ami fénylik

Az extrovertáltak jellemzői láttán azonnal felcsillan a szemünk: de jó lenne ilyen könnyedén fontos kapcsolatokat építeni, bátran hangoztatni a véleményünket, vagy magabiztosan kiállni önmagunk mellett. Az extrovertáltak élete azonban nem fenékig tejfel; ahhoz, hogy valóban sikeresek legyenek a munkájukban, meg kell találniuk az arany középutat.

Sir Richard Branson, a Virgin cégcsoport alapítója, kőkemény üzletember hírében áll
Fotó: Roberto Finizio/Getty Images

Az extrovertáltak számára a kulcs a kapcsolatok építésében és a csapatmunkában rejlik, viszont ennek érdekében fontos, hogy olyan munkakörnyezetben dolgozzanak, ahol kihasználhatják kapcsolatteremtő készségeiket.

Első és legfontosabb az önismeret

A life és karrier coach szerint csak akkor használhatjuk ki a személyiségünkben rejlő lehetőségeket, ha előbb felismerjük, hogy melyik táborhoz tartozunk. „A siker érdekében az első lépés az, hogy tisztában legyünk azzal, milyen személyiségtípusok vagyunk, és hogyan működünk a legjobban. Az introvertáltak számára ez azt jelenti, hogy elismerik, mire van szükségük ahhoz, hogy feltöltődjenek, és ez alapján építik fel a munkahelyi stratégiáikat. Ugyanígy az extrovertáltak esetében.”

glamour plusz ikon A nepo petek felemelkedése - ilyen az, amikor egy házi kedvencből világsztár lesz

A nepo petek felemelkedése - ilyen az, amikor egy házi kedvencből világsztár lesz

A siker tehát a tudatosságon múlik: ha valaki tudja, hogy önmagából vagy inkább másokból töltekezik, akkor könnyebben találja meg azt a munkahelyi ritmust, amelyben igazán kiteljesedhet.