Valóban a szüleinktől örökölt minták határozzák meg a súlyunkat? - beszélgetés dr. Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológussal
Ha fel kellene sorolni napjaink leggyakoribb mentális problémáit, nagy valószínűséggel dobogón végeznének az egészséges testképhez kapcsolódó önértékelési problémák, és a különböző étkezési zavarok.
A testünkhöz való viszonyunk nagyon sokrétű, és ennek csak néhány aspektusát ismerjük. A téma egyik legprofibb szakértőjét, az evési zavarok és az életmódváltás pszichológiája mellett elkötelezett dr. Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológust, neuroterapeutát kérdeztük.
A legtöbb testkép-probléma a gyermekkora vezethető vissza
A testképünk, önmagunkról alkotott első benyomásunk már egészen pici korban kialakul. „Néhány hónapos kortól elkezdjük megtapasztalni milyen testi képességeink vannak. Csecsemőként, majd gyermekkorban a közvetlen környezetünkön is múlik, mennyire tudjuk az erősségeinket vagy a korlátainkat megismerni" - kezd bele a magyarázatba a szakember.
„Gyakran látom, hogy három-négy éves gyerekeket a gyaloglás helyett inkább babakocsiban járatnak. Ez lehet praktikus a szülőknek, viszont kevésbé jó választás a gyermeknek, aki nem tudja megtapasztalni a testi képességeit, felmérni a határait, ezáltal fontos készségtanulási lehetőségektől esik el egy olyan életkori szakaszban, amely a testismeret szempontjából megismételhetetlen élményeket tartogat”- magyarázza a szakértő.
A pszichológus azt is hozzáteszi, hogy a legtöbb felnőttnél, aki valamilyen testképzavar, önértékelési probléma miatt keres fel szakembert, a problémák gyökere a gyerekkorra nyúlik vissza.
A testünk birtoklásának, kontrollálhatóságának, alakíthatóságának, védhetőségének megélése ugyanis nagyon lényeges része az egészséges testi-érzelmi fejlődésnek. A testbirtoklás azt jelenti, hogy az életkorunknak megfelelő mértékében dönthetünk a testünkről, például milyen ruhát és frizurát viselünk, mit sportolunk, kik és miért érinthetnek meg bennünket.
A szülő javasolhat kereteket, azonban fontos, hogy bizalmat szavazzunk a gyermeknek is, teret kapjon a saját ízlése, igényei, szükségletei és megadjuk neki ezekben a döntési lehetőséget. A szülők sok esetben feleslegesen és értelmetlen módon beleszólnak olyan dolgokba, amivel korlátozzák a gyermek szabadságát.
Ha nem segítjük a gyermek belső kontrolljának kialakulását, ha mindig mások mondják meg, mi lenne a legjobb számára és nem hagynak neki beleszólást abba, milyennek láthatja őt a külvilág, az nem jó irányba viheti a testképükkel, önértékeléssel kapcsolatos fejlődésüket.
Minden gyermeknek meg kellene kapnia azt a szabadságot, hogy az életkorának megfelelő mértékben alakíthassa a külsejét, kifejlődhessenek benne az öngondoskodás és az önelfogadás gyökerei.
A doktornő gyakran tapasztalja pácienseinél, hogy a testképpel kapcsolatos problémák egészen kora gyermekkorra vezethetők vissza. Kisiskolás korban a testi ügyességről szóló, a szülőktől, a nagyszülőktől, a kortársaktól, a pedagógusoktól érkező visszacsatolásnak is óriási szerepe van a reális testkép kialakulásában és az önértékelésben.
Mérő Vera: A túlsúly ne rejtegetnivaló legyen, hanem valami, amiről elfogulatlanul beszélünk
Mit látsz a tükörben?
Egy a közelmúltban végzett, hazai felmérés keretében arra voltak kíváncsiak, hogy a megkérdezettek mennyire jól ismerik a biológiai szükségleteiket: tisztában vannak-e azzal, hogy mennyi energiát tartalmaz a táplálék, amit elfogyasztanak és mit gondolnak arról, hogy a testüknek mennyi energiára van szüksége?
A megkérdezettek nyolcvan százaléka kapásból rávágta, hogy természetesen tudja a választ a fenti kérdésekre, a gyakorlati feladatok viszont nem ezt támasztották alá, csupán huszonnyolc százalék ismerte valójában a teste biológiai szükségleteit. Ez mit jelent pontosan? A legtöbbünk azt hiszi, ismeri a táplálkozási alapelveket és a testi szükségleteit, azonban amikor előttünk van az étel, mégsem sikerül alkalmazni ezt a tudást.
„Az evési-és testsúlyproblémák hátterében általában egyéni, családi és kulturális okok összessége húzódik meg, amelyek gyermekkorból indulva egymással összekapcsolódva jelentkeznek az életünk egy pontján bizonyos testi tünetek formájában (például súlytöbblet, kóros soványság, falásrohamok).
Kifejezetten az evésre, a konfliktuskezelésre vonatkozó családi minták és az emberi kapcsolatok is nagyban meghatározzák az evés- és testképzavarokat, kulturális szempontból pedig a külsőre vonatkozó társadalmi elvárások, rossz fogyasztási szokások, és az önérvényesítés hiánya állhat a háttérben.”
Dr. Lukács Liza szerint az evészavarokban érintett emberekre fokozottan jellemző a megfelelési kényszer, a tökéletességre törekvés, a negatív érzelmi spirál, az önértékelésük pedig döntően attól függ, hogy éppen mennyire vannak megelégedve a külső megjelenésükkel.
A két leggyakoribb evészavar az anorexia és a bulimia. Sok esetben egy ártatlannak tűnő fogyókúrával indulnak, azonban ha a háttérben már ott sorakoznak a gyermekkorból kiinduló hajlamosító tényezők, akkor idővel súlyos, pszichológiai vagy pszichiátriai kezelést igénylő betegség is kialakulhat. A fenti két evészavarhoz köthető betegséget fontos kiegészíteni egy harmadikkal is.
A falásrohamokkal kísért úgynevezett falászavart mindössze tíz éve tartják számon önálló evészavar-típusként, amely hozzávetőlegesen az elhízással élő emberek 20-25 százalékát érinti.
Mi indítja el?
A tapasztalatok szerint az anorexia leggyakoribb kiváltó tényezői a drasztikus fogyókúrák, a szexuális bántalmazás és a kortárs csúfolás, kiközösítés, megszégyenítés. A bulimiát párkapcsolati problémák, a szülőktől való elszakadás, vetélés vagy egy megszakított terhesség is belobbanthatja, míg falászavarban érintetteknél kapcsolati konfliktusok, a leválás képtelensége, az önérvényesítés nehézségei figyelhetők meg.
Néhány éve megnőtt az úgynevezett atípusos evészavarral küzdők száma. Ez enyhébb kórforma, azonban ugyanúgy válhat krónikussá és célirányos kezelés nélkül akár évtizedekig is fennállhat. A kiváltó okok ismerete nem minden esetben elég, hiszen számos fenntartó tényező húzódhat a háttérben, ami a legtöbbször észrevétlenül van jelen a páciens életében és megakadályozza, hogy elinduljon a gyógyulás útján.
A visszaesések hátterében is a fenntartó tényezők állnak, ezért nagyon fontos hogy mind szakemberként, mind érintettként komplexen közelítsük meg az evészavarokat: nem csak a kiváltó, de a hajlamosító és fenntartó tényezőkre is kellő figyelmet fordítsunk a kezelés során.
A legtöbb érintett egy diétától vagy a rendszeres sportolástól várja a gyógyulást, hogy másként viszonyuljon a testéhez, az evéshez és jól érezze magát a bőrében, azonban a pszichológiai háttér megismerése, a hiányzó készségek gyakorlása és az esetleges traumatikus hatások érzelmi átdolgozása nélkül teljes tünetmentesség nem várható az evészavarok esetén.
Az internet és a közösségi média kritikátlan használata elősegítheti, hogy a külsőnkről torz kép alakuljon ki bennünk. A filterek alkalmazása, a túlzott tökéletesség, a valóság elferdítése szorongást, félelmet, önértékelési problémát erősíthet fel. A támogató társas környezet, a probléma felismerése és a mihamarabbi segítségkérés elengedhetetlen a gyógyuláshoz.
Ahogyan dr. Lukács Liza legújabb, az evési és testsúlyproblémákról szóló könyvében fogalmaz: „Egy sok összetevős rejtvényről van szó, egy titkos térképről önmagunkhoz.”
Gyakran generációk hosszú sora őrzi és adja tovább tudatosan vagy tudattalanul az egyes elemeket, amelyek képesek összekapcsolódni egymással és belobbantani vagy fenntartani a problémát.
„Ha ezt a térképet, a mi egyedi történetünket felderítjük, akkor többé nem egyendiétákban, egy kaptafára gyártott életmódprogramokban, porokban és pirulákban keressük majd a megoldást, mert érteni fogjuk azokat a személyes szükségleteinket és hiányainkat, amelyek miatt akkor is eszünk, amikor az adott ételre vagy mennyiségre a testünknek nincs szüksége. Ha pedig értjük, akkor a valódi problémára kereshetünk valódi megoldást.”