Kulcsprobléma, hogy az ember nem képesek erőszakmentesen kommunikálni
Sokszor nem kommunikálunk jól, amikor az érdekeinket szeretnénk érvényesíteni és észre sem vesszük, hogy ezzel erőszakot teszünk a másikon. Az erőszakmentes, együttműködő kommunikációt tanító különböző tréningek mindezek elkerülésére törekszenek, miközben önismeretre tanítanak.
Jónai Éva Hava volt a Marshall Rosenberg-féle Erőszakmentes-Együttműködő Kommunikáció magyarországi iskolájának megalapítója. A módszer Carl Rogers személyiségközpontú pszichológiájából, illetve abból indult ki, hogy az erőszakmentes konfliktusmegoldás hajlandóságának és képességének hiánya kulcsprobléma napjaink társadalmában.
Az alapító az EMK társtrénereire hagyományozta a közösen kidolgozott módszereket, a Kompátia – Életkerekítő játékokat. Ennek megalkotásában lánya, Redő Júlia, valamint Bende Rita trénerek is részt vettek. Céljuk, hogy minél természetesebb módon, minél több ember számára tegyék hozzáférhetővé az érzelmi intelligencia fejlesztésének, a közösségépítésnek és a konfliktuskezelésnek ezt a módszerét. Az EMK tagjaival óvónőknek, tanároknak és más kollektíváknak tartanak tréningeket intézményi meghívásra, és saját csoportokat vezetnek.
Privát tréning
Kérésemre privát tréninget tartott nekem Bende Rita tréner, ami szintén nem kizárt az EMK gyakorlatában. Akad bőven megoldanivaló konfliktushelyzet a munkámban, a családomban, a párkapcsolatomban is, de direkt egy olyan konfliktust választottam gyakorlatnak, amiről úgy gondoltam, hogy tulajdonképpen elhanyagolható a többihez képest. Kiderült persze, hogy ebben a kis konfliktusban is benne van az összes alapvető problémám, vagyis az ember nem bújhat el maga elől, ha önismeret fejlesztésre adja a fejét.
A csenddel büntetés és a passzív agresszió bizony a nőknél generációról generációra öröklődik, de leküzdhető
A ráhangoló mozgásos gyakorlatok után egyetlen, a közeli múltban történt apró eseménnyel, és az ahhoz kapcsolódó érzéseim, gondolataim felidézésével kezdtük a beszélgetést. Egy átmenetileg befogadott, bajban lévő barát kapcsán idéztem fel, hogy milyen furcsán erős indulatokat váltott ki belőlem egyik megérkezésekor feltett kérdése, hogy „nem hiányoztam?”.
Meglepetésemre nem a másik emberrel való, közel tízéves történetem elmesélésére kért Rita, hanem pontos megfigyeléseket szeretett volna hallani a körülményekről. Hogy mit érzékeltem abból, ami abban a pillanatban körülöttem zajlott, az indulaton kívül milyen gondolatok kapcsoltak be. Ezek a következők voltak: elég gyakran látom, hogy azt szeretné, hogy megünnepeljem az ottlétét minden nap, manipulatívnak, idegesítőnek és érzelmi zsarolásnak gondolom az efféle viselkedését.
Ettől aztán rosszul érzem magam, és azon gondolkodtam, hogy nem én magam vagyok-e manipulatív azzal, ahogy segítek másokon. A tréning első lépése a konkrét helyzet megfigyelése, és a hozzá kapcsolódó gondolataink felsorolása tehát. A következő lépés az érzések beazonosítása volt. Ekkor már egy gyerek, vagy egy maga köré falakat építő felnőtt módjára hárítottam a feladatot.
Ilyen helyzetben jó a Kompátia kártya, amelynek neve minden bizonnyal az empátia, a kompánia, illetve a kooperáció szavakból jött létre. A kártyákon egyszerű rajzok találhatók, amelyek letisztult érzéseket fejeznek ki. Könnyebb volt azokat sorra véve beazonosítani a saját érzéseimet, amelyek ehhez az eseményhez kapcsolódnak. Feszültség, kényelmetlenség, düh, de ugyanakkor kíváncsiság és ellenállás volt bennem, mint utólag megállapíthattam.
Mindezekben ott volt burkoltan a hibáztatás is, hogy valaki valamit csinált velem, és én emiatt kényelmetlenül éreztem magam. Nem szoktuk meg, hogy beszéljünk az érzéseinkről, mivel a szüleink, tanáraink vagy a szomszéd néni reakciója is folyton az volt, hogy ne félj, ne bosszankodj, tehát ne legyenek érzéseid, mert akkor nincs probléma. Fojtsd csak el, mert nem tudunk vele mit kezdeni!
Bízzunk a másik erejében
Az érzések meghatározása után a szükséges erőforrásaink definiálása következett. A szükségleteink azok az általános életminőségek, amik ahhoz kellenek, hogy jól érezzük magunkat. A bizalom, a szeretet, az őszinteség, a figyelem, az empátia: ezek mind olyan általános emberi igények, amelyek Izlandon és Kongóban is ugyanazok. A vendégemmel történt interakcióban – mint kiderült – a választás szabadsága, a biztonság, a saját tér és idő szükségletének csorbulását éltem meg, tehát úgy éreztem, akadályoz engem valamiben, és ennek a kifejezéséhez magamhoz képest sem volt elegendő humorérzékem, türelmem, ezért a tanult ösztönös reakciók alapján reagáltam: elutasítóan, erőszakosan, amivel esetleg megbántottam a másikat.
Az EMK-tréning lépéseinek megfelelően az utolsó feladat a helyzettel kapcsolatban konkrét kérés megfogalmazása volt, ami feloldáshoz vezethet, például egy távolabbi cél kitűzése, a kölcsönösség feltételeinek megbeszélése, valamint egy mindkettőnk számára elfogadható határidő megállapítása a hosszúra húzódott vendégséget illetően. Ehhez persze bíznunk kell a másik erejében is, abban, hogy nem éli meg fájdalomként, és nem veszi elutasításnak a nyílt kommunikációt.
Általában nem kell félni attól, hogy megbántunk valakit, ha nemet mondunk. Lássuk be, hogy ez általában a gondoskodásban élen járó nők problémája. A lelki fájdalmaktól nem kell félteni sem magunkat, sem másokat, hiszen nagyon sok kreatív dolgot szülhet belőle. Ehhez persze az kell, hogy ne csak az önkifejezésben utazzunk az önismeret kapcsán, hanem tudjunk figyelő pozícióban lenni is.
Ha empátiával szeretnénk valaki felé fordulni, akkor meg kell próbálni kapcsolódni az ő szükségleteihez, és megtudni, hogy mivel járulhatunk hozzá a boldogságához.