Életünk minden fontos szakaszában feltesszük magunknak a kérdés, hogy kik is vagyunk mi valójában?
Erik Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete szerint személyiségünk egész életünkön át alakul, közben pedig újra és újra különböző életfeladatokat kell megoldanunk – ha jól sikerül, egy magasabb szintre léphetünk tovább.
A német-amerikai pszichoanalitikus Freud követője volt, de megújította annak személyiségfejlődésről alkotott elképzeléseit, kidolgozva így a pszichológia máig egyik legelismertebb és legnagyobb hatású elméletét. Erikson a személyiség kialakulását egész életen át tartó folyamatnak tekintette, amelyben különböző szakaszokon esünk át, kríziseket oldunk meg, és ideális esetben folyamatosan fejlődünk.
Ebben az értelmezésében a krízis nem feltétlenül egy negatív életesemény, hanem valami olyasmi, ami konfliktust hordoz magában, feladattal látja el az egyént, aki helyes megoldás estén egy újabb életszakaszba léphet. Ha adekvátan oldjuk meg a kríziseket, akkor nemcsak véghez viszünk egy életfeladatot, de nyerünk valamit általa, amit tovább tudunk vinni a következő szakaszba is.
Mik azok a digitális határok, és hogyan húzzuk meg őket egy párkapcsolatban?
Erikson ezt nevezi epigenetikus elvnek, mely szerint minden konfliktus helyes megoldása felhasználható a következő krízis megoldásához is, illetve minden egyes konfliktusban megjelenhet a korábbi szakaszok nem megfelelő megoldásából adódó problematika is; egyben pedig minden életszakaszban újra és újra felmerülhetnek a korábbi krízisek feladatai is.
Ki vagyok én?
Erikson modelljének értelmében életünk fő célja identitásunk megtalálása - amely a környezettel kölcsönhatásban fejlődik. A csecsemőkortól halálunkig tartó szakaszok egymásra épülnek, ha sikerül megoldanunk a felmerülő konfliktusokat, akkor fejlettebben léphetünk a következő szintre, és rengeteg erőforrást kaphatunk a következő krízis megoldásához is. Ha azonban nem megfelelően oldjuk meg, az később visszaüt, nehezíti az újabb krízisek megoldását.
