Ideális esetben mindkét fél megtalálja a saját szerepét a gyereknevelésben - beszélgetés Kiss Kinga szakpszichológussal
Tudjuk, hogy egy baba születésével minden megváltozik az életünkben, azonban azt már nem könnyű szétszálazni, hogy ez a minden pontosan mit is jelent, és hogyan kerülhető el, hogy ne csak saját egykori identitásunkhoz találjunk vissza idővel, hanem párkapcsolatunkat is megőrizzük.
Az első baba érkezésével felborul az addigi családi rendszer, és egy új egyensúlyt kell kialakítani. Kiss Kinga gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológussal beszélgettünk arról, hogyan maradhat jó egy kapcsolat a gyerek születése után is.
Megváltozott szerepek
Egy gyerek születésével az addigi diádikus, azaz két ember által alkotott viszony triáddá, azaz három ember által alkotott viszonnyá válik. Ez tehát magát a rendszert is alapvetően megváltoztatja, kibillenti egyensúlyából. Emellett mindkét félnek a szülői szerepbe is bele kell tanulnia, és, legalábbis részlegesen, egy új identitást kialakítania. Mindezek a hatalmas változások még adott esetben a kapcsolat korábbi kríziseivel, az eredeti családból hozott negatív mintákkal, vagy káros hiedelmekkel is terheltek.
Az sem mindegy, hogy mekkora a társas támogatottságunk friss szülőként, hogy mennyire tudtunk készülni a gyerek születésére, és még egy sor egyéni és kapcsolaton belüli tényező is szerepet játszik abban, hogyan éljük meg a változásokat, miként illeszkedünk bele az új helyzetbe és hogyan őrizzük meg párkapcsolatunk, házasságunk épségét ebben a krízisben.
Mert az első és legfontosabb annak belátása, hogy egy gyerek születése a legnagyobb boldogság közepette is krízis, amely adott esetben addig nem használt megküzdési stratégiát igényel részünkről.
„Azt figyeltem meg, hogy míg arról egyre több szó esik, hogyan támogassa egy apa a terhesség és a szülés során, sőt, még a gyermekágy alatt is a nőt, úgy ahhoz képest jóval kevesebb fogódzót találnak a férfiak ahhoz, hogyan helyezkedjenek bele az apaszerepbe később, amikor már jóval több feladatot tudnak végezni a csecsemő körül. Pedig apává válni is radikális változás, fontos lenne, hogy ennek a folyamatáról is szó essen” – mondja Kiss Kinga.
A szakpszichológus szerint nem jó, ha egy apa mellékszereplő, ha egyfajta „betanított” fürdető vagy játszótereztető munkásként van jelen a gyereke életének első éveiben (és persze később sem), és nem teljes értékű szülőként. Ideális esetben mindkét fél megtalálja a saját szerepét a gyereknevelésben, kialakítja a saját egyéni, mély kapcsolódását a babához, és a lehetőségekhez képest a párjával egyenlő arányban veszi ki részét a feladatokból.
„Gyakori, hogyha az apák valamiben kudarcot vallanak, akkor a feladatot visszadelegálják az anyának, mert sokszor mindkét nemben él a hiedelem, hogy egy nőnek tudnia kell bizonyos dolgokat a gyerekkel kapcsolatban, míg a férfinak elég megpróbálni, és ha nem megy, akkor majd a nő megoldja. A skandináv módszer, amely „rákényszeríti” a férfit arra, hogy egyedül is helyt álljon már a korai csecsemőgondozásban, nagyon pozitív hatással lehet a párkapcsolatra, házasságra is” – vélekedik a pszichológus.
Nő a vízben: Hogy jutottunk el az életveszélyes szirénektől a villával fésülködő hebehurgya Arielig?
Szerinte az is nagyon sokat segítene, ha már az elejétől fogva nem egy rigid „munkamegosztásban” gondolkodnának a párok, hanem mindkét félnek lenne változatos helyzetekben saját élménye a gyerekével.
Sok mindent újra kell tanulni
Nemcsak a szülői szerepet kell elsajátítani, hanem a két félnek az egymáshoz való kapcsolódást is újra kell tanulnia, és adott esetben erőfeszítések árán is megőrizni a kettejük közötti összhangot, intimitást. Ez a legritkább esetben jön természetesen, és sokszor azon buknak el kapcsolatok, ha a pár tagjai nem tesznek ezért erőfeszítést.
„A gyereket fél-egyéves kora körül már nyugodtan másra lehet bízni, és a pár tagjai tölthetnek minőségi időt kettesben. Persze az is szerencsés, ha ilyenkor nem a gyerekről beszélgetnek, de igazából a lényeg az, hogy az összecsiszolódás, kettőnél többtagú családdá válás átmeneti időszaka után törekedjenek arra, hogy ne csak az anya-apaszerepre korlátozódjon kettejük életének közös metszete, hiszen egy pár tagjai egymás szellemi, lelki, testi társai is” – magyarázza a szakértő.
A szakpszichológus szerint ennek rengeteg praktikus vonzata van, melyek lényege, hogy aktívan és tudatosan kell törekedni arra, hogy ne csak a szülői identitás maradjon meg. Nagyszülők, bébiszitter, „pótnagymama”, összefogás más szülőkkel lehet a megoldás. Később a közös nyaralás más családokkal is nagy segítséget jelent.
A szakember ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy már a gyerek születésekor célra vezető, ha nem úgy tekintünk a történtekre, mint a közös élet lecserélődésére, hanem annak gazdagodására. Ez azt jelenti, hogy ahol lehet, próbáljuk a gyereket – természetesen életkori igényeket és karakterbeli sajátosságokat is figyelembe véve – integrálni addigi életünkbe.
„Próbáljanak figyelni arra a pár tagjai, hogy a gyerek előtti életükből mi menthető át a mostaniba. Igyekezzenek a régi identitásunkat az újjal összehozni,
ne vagy-vagyban, hanem is-is-ben gondolkozni.
Akár az is lehet egy út, ha bizonyos, korábban egyéni szabadidős tevékenységek családi programokká avanzsálódnak.”
Felborult egyensúly
Egy baba érkezésével tehát az addigi egyensúly felbomlik, átalakul a rendszer, aminek rengeteg kellemes és kevésbé pozitív hozadéka is lehet. A szülőpár megfigyelheti egymást az új szerepben, ami a másikról való tudást elmélyíti, gazdagíthatja.
„A kisbaba körüli teendők egy új munkamegosztást igényelnek. Ilyenkor előfordulhat, hogy olyan személyiségjegyek vagy viselkedések, amelyek korábban nem voltak lényegesek, most hirtelen zavaróvá válhatnak, de természetesen kellemes meglepetés is érheti a pár tagjait egymással kapcsolatban” – mondja Kiss Kinga, hozzátéve, hogy ha a kapcsolatban a gyerek születése az első olyan esemény, amikor az egyik fél átmenetileg kiszolgáltatottabb, az jobban megrázhatja a rendszert, nagyobb fokú alkalmazkodást igényelhet.
A kisgyerek természetes fejlődési krízisei – dackorszak, kamaszkor stb. – is megterhelhetik a rendszert, tehát itt nem arról van szó, hogy a család bővülésekor, egyszer kell csak megtalálni egy új egyensúlyt, hanem folyamatosan alkalmazkodni, és újabb és újabb akadályokat megugrani. Ehhez hozzátartozik, segítő vagy gátló tényezőként, hogy a tágabb környezet hogyan viszonyul a családhoz.
A szakpszichológus szerint itt is nagyon fontos a pár tagjai közti folyamatos, őszinte és tiszteleten, megértésen alapuló kommunikáció. Világosan ki kell tudniuk fejezni az igényeiket, és fontos az is, hogy értékeljék a másik erőfeszítéseit.
„Az is előfordul persze, hogy a pár tagjai elfejlődnek egymás mellett, hiába beszélik meg az igényeiket, az új szerepeket és a megváltozott élethelyzetet teljesen másképp élik meg, és ez a legnagyobb igyekezetük ellenére is eltávolítja őket egymástól.
Itt ismét hangsúlyoznám azt a fontos teendőt, hogy egy kapcsolatot ápolni kell, különösen krízisek idején nem várhatjuk el, hogy maguktól működjenek a dolgok” – mondja a pszichológus, aki szerint egyébként gyakran sokkal több problémát tud okozni a kapcsolatban az az időszak, amikor az addig a gyerekkel otthon maradó fél visszatér a munkába.
„Jellemzően addigra kialakul egy tipikus munkamegosztás, és ha a pár nem reagál idővel arra, hogy az addig adott esetben a gyerek vagy a háztartás körüli munkák nagyobb része még mindig az egyik félre terhelődik – ebbe beleértve az érzelmi házimunkát is -, miközben ő is újra dolgozik, akkor az nagy terhet ró ismét az egész rendszerre” – zárja a beszélgetést Kiss Kinga, de még hozzáfűzi, hogy ilyenkor tehát ismét át kell beszélni, ki mit vállal, hogyan kerül újra egyensúlyba a család.