Kétségbeesetten vágyunk a boldogságra, miközben csendben szétaprózódnak a párkapcsolataink
Bár azt mondják, csak a változás örök, nehéz elhinni, hogy az emberiség egyik legfőbb tartópillére, az Ádám Évától származtatott párkapcsolat is változáson megy keresztül. Pedig nagyon is így van: az életre szóló monogámia helyett egyre inkább hiszünk az úgynevezett életszakasz-partnerségekben, e jelenség pedig számos, égető kérdést vet fel. Mi lesz velünk, ha a boldogságkeresés miatt mozaikokra bomlanak a párkapcsolataink? Dr. Tóth Réka párkapcsolati mediátorral beszélgettünk a kérdésről.
„Sok fiatal párnál már jellemzően az esküvő előtt megjelenik az a gondolat, miszerint »maximum elválunk«, ha nem jön össze,” – kezdi Dr. Tóth Réka a beszélgetést, és nehezen tudunk nem egyetérteni vele. Az amerikai Forbes adatai szerint 2022-ben több, mint 673 ezer válás történt az Egyesült Államokban, hazánkban pedig, ha nem is nő, de évek óta nagyjából ugyanazon az értéken stagnál a válások száma. (A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2021-ben 18.092, 2022-ben 17.695, 2023-ban pedig 16.791 válás történt hazánkban.) Ezzel együtt változik a monogámia kifejezés jelentése is: míg régen egy életre szóló elköteleződést jelölt, addig most több, egymást követő (5-7-10-15 évnyi) párkapcsolatot értünk alatta. Az életre szóló „igen” tehát több, kicsi igenné zsugorodott össze a boldogságkeresés zászlaja alatt. De vajon jó ez nekünk hosszú távon?
Okok és igazságok
Tény, hogy az Éljünk 100 évig: A kék zónák titkai című Netflix-sorozat iránti érdeklődés egyértelműen azt mutatja, mindannyian hosszú, boldog életet szeretnénk élni. Ebben nincs is hiba: jelenleg 73,4 év a születéskor várható élettartam. Kitolódó életkorunk azonban erőteljes gondolkodásra késztethet minket arról, vajon végig ugyanazon személy mellett szeretnénk leélni az életünket?
Az összképet csak tetézi, hogy a 21. századra teljesen átalakultak a női és férfi szerepek és elvárások, ezzel együtt a párkapcsolatok dinamikája is nagy változáson ment keresztül. „A 20. században jóval kevesebb elvárás volt a házasság irányába, mint most, a 21. században. Ma egyszerre várjuk el, hogy a másik felünk meghitt érzelmeket tápláljon irántunk, de legyen szenvedélyes, maga a kapcsolat izgalmas. Szinte követeljük, hogy a párunk legyen a legjobb barátunk, hogy támogasson minket és felelősséget vállaljon értünk, a kapcsolatért, adott esetben a közös gyermekért. A növekvő elvárások azonban növekvő számú csalódást szülnek” – magyarázza Dr. Tóth Réka.
A szakértő egyúttal aláhúzza: az sem segíti elő a házasságok helyzetét, hogy napjainkban „könnyebb” elválni, mint eddig bármikor, hiszen létezik már egy jól kialakult rendszer a vitás ügyek elrendezésére. Abban a tekintetben is egyszerűbb a helyzet, hogy könnyebben függetlenedhetünk a másiktól, hiszen a házaspárok (épp a szakítás kilátása miatt) gyakran külön kasszán is működtetik az életüket.
Robert J. Sternberg 1998-ban megalkotta a szerelem háromszögelméletét. Az interakciós modell lényege, hogy a szerelem érzése alapvetően három összetevőből áll, ezek az intimitás, a szenvedély és az elköteleződés. Míg az intimitás az érzelmi, a szenvedély egy motivációs összetevő, addig az elköteleződés egy kognitív elem. Ezzel pedig el is érkeztünk a lényeghez. Dr. Tóth Réka szerint ugyanis az életszakasz partnerség legfontosabb kérdése, vajon mit diktál a saját értékrendünk az elköteleződést illetően? Csak rövid ideig, vagy élethosszig vesszük komolyan?
Felmelegítve tényleg csak a káposzta jó? Mediátor mondja el, jó ötlet-e újrakezdeni egy szakítás után
Életszakasz partnerség emelkedőben
A szakértő szerint korántsem véletlen, hogy az élethosszig tartó kapcsolatokat 5-7 évnyi életszakasz partnerségre cseréltük. „Egy párkapcsolatnak általában négy fő szakasza van. Az első 2-3 év a szimbiózis időszaka: ekkor sülve-főve együtt vagyunk a másikkal, és ezt örömmel tesszük. Ez a tipikus, rózsaszín köd állapota. 5-7 év után viszont differenciálódás történik a kapcsolatban. Felszáll a bódító, rózsaszín köd és elkezdjük felismerni a köztünk lévő különbségeket. Ebben az időszakban az lenne a legfontosabb, hogy meghúzzuk a saját határainkat, és merjünk konfrontálódni, aztán kibékülni. Ha viszont az érdekek nem összeegyeztethetők, az emberek gyakran inkább tovább állnak, új partnert keresnek” – magyarázza Réka.
Mivel 5-7-10 éves szakaszokban változik egy párkapcsolat (a szimbiózist és a differenciálódást 7-15 évnyi gyakorlás, majd 15-20 év között újraközeledés követi), az gyakran jár együtt normatív krízisekkel. Az emberek – kellő tudás nélkül – gyakran úgy ítélik meg, hogy ha elérkeznek a vitás kérdésekhez, egyenlőséget vonnak a határhúzás szükségessége és aközött, hogy a másik már nem tudja boldoggá tenni őket, vagy ők nem szerelmesek többé. Így termelődnek ki újabb és újabb életszakasz partnerségek.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az életszakasz partnerségek kezdete nagyjából negyven évre tehető: ilyenkor az emberek többsége már túl van egy váláson, adott esetben gyermeke is van, így – egy fájdalmas tapasztalat után, a következő párkapcsolatban – már nehezen enged a saját határaiból és gyorsabban dönt a szakítás mellett. (A statisztikai adatok és a szakértő véleménye szerint egy válás megerősítheti annak a rizikóját, hogy a következő kapcsolat is szakítással végződik.)
Ez azonban újabb és újabb mozaikcsaládokat eredményez.
Dr. Tóth Réka szerint ugyanakkor az is gyakran megesik, hogy két ember a külön családból származó gyermekek összeférhetetlensége miatt „halasztja el” a párkapcsolatát arra az időszakra, amikor már kirepültek a fiókák a fészekből, esetleg csak hétvégi kiruccanások erejéig tartva a kapcsolatot az egyébként neki tetsző személlyel.
Hogy ne csak a negatívumokat említsük: az életszakasz partnerségek magukban hordozzák a gyors alkalmazkodás szükségességét. Az új partner(ek) fejlődésre, határaink újradefiniálására facilitálhatnak minket, ezzel pedig vissza is értünk a kiindulóponthoz, miszerint napjainkban sokkal inkább egyéni szinten keressük a boldogulást, a kiteljesedést, a boldogságot, noha a párkapcsolati boldogsághoz elengedhetetlen, hogy a kapcsolatra is fókuszáljunk.
Hogy ez végső soron mit eredményez, azt egyelőre nehéz lenne megjósolni, a szakértő azonban aláhúzza: „Egyetlen párkapcsolat sem működik úgy, ha valaki folyton arra fókuszál, mit NEM kap meg a másiktól.” Pláne annak tudatában, hogy a boldogság egy senkitől ki nem erőszakolható, megfoghatatlan tünemény, amit egyedül magunkban és néhány múlékony pillanatban találunk meg. Megragadni azonban nem lehet.