Az egészségtudatos életmód segít átvészelni az életközepi válságot, csak pár egyszerű szabályt kell betartani
A krízis nem csak nehézséget, de lehetőséget is jelent. Alkalmat arra, hogy átgondoljuk, mit tehetnénk azért, hogy jobb legyen. Érdemes az életközepi válságot is ekképp értelmezni. Az Erik Erikson által megalkotott pszichoszociális fejlődéselméletben személyiségünk fejlődésének hetedik szakaszában az alkotóképesség versus stagnálás konfliktusát éljük meg.
Erikson szerint ebben a szakaszban ideális esetben termékenyek vagyunk, kiteljesedünk választott szakmánkban, vagy képesek vagyunk új eredményekért küzdeni, emellett ha gyerekeink vannak, akkor a szülői szerepünkben is, és pontosan meg tudjuk határozni céljainkat, illetve azt, hogy mit tettünk le eddig az asztalra.
Az elmélet szerint probléma akkor van, ha valaki nem halad semerre, és élete egyfajta stagnáló állapotba kerül: nem képes új célokért küzdeni, új értékeket létrehozni, vagy úgy érzi, sehova sem jutott eddigi életében, és ezen nem tud változtatni. Itt tehát a válság egy normatív krízist jelöl, azaz az életkorral és az életszakasszal természetes módon együtt járó nehézségek, vagy inkább feladatok összességét, amelyek megoldása pozitív változásokat hozhat az életünkbe.
Még mindig tabu a pszichológushoz járás, pedig komoly következménye lehet, ha nem kérsz időben segítséget
Biológiailag is meghatározott
Míg az eriksoni modell széles körben elfogadott, addig arról már sok vita zajlott, hogy a köznyelvben életközepi válságnak nevezett jelenség létezik-e. Vagyis az, hogy negyven-hatvan éves korunk között problémásabbá válik az életünk, mint korábban, vagy mint hatvan éves korunk felett.
Az elképzelés, és maga a kifejezés az 1965-ből ered, amikor egy Elliott Jaques nevű pszichoanalitikus megfogalmazta, hogy ebben az életszakaszban hirtelen tisztába kerülünk korlátainkkal, szűkülő életlehetőségeinkkel és a halál elkerülhetetlenségének tudatával is. Szerinte ezek összessége okozza a válságot.
Egy friss kutatás, amelyet tavaly publikáltak, és amely több mint ötszázezer fejlett országban élő ember adatait elemezte, arra jutott, hogy függetlenül attól, mennyit kerestek a mintában részt vevők, vagy gyerekeket neveltek-e, ötven éves koruk környékén megemelkedett a körükben a rossz alvásmintázat, a depresszió, a koncentrációs problémák, a kínzó fejfájás, az extrém munkával kapcsolatos stressz, az alkoholizmus és az öngyilkossági ráta.
A kutatók konkrét okokat nem találtak a háttérben, habár rengeteg tényező befolyásolhatja mindezeket a jelenségeket, illetve azok egymással is összefüggnek (mint például az alváshiány és a koncentrációs problémák). Nyilván rögtön gondolhatunk a fent már felvázolt eriksoni szakaszra, és arra, hogy akik ezt nem megfelelően oldják meg, azok veszélyeztetettebbek lehetnek például a depresszióra, alkoholizmusra vagy az öngyilkosságra.
Az okok nagyon sokrétűek
Nagyon érdekes, hogy egy 2012-ben végzett kutatás csimpánzok és orángutánok esetében is megfigyelt egy humán életközepi válságnak megfeleltethető elégedettség-csökkenést. A kutatásban az emberszabásúak általános életkedvét, szocializációs szokásait figyelték meg, illetve azt, hogyan és mennyit esznek és játszanak. Úgy tűnik, késő húszas, harmincas éveikben az orángutánok és a csimpánzok is átmennek egy rosszabb lelkiállapottal jellemezhető időszakon.
Ez tehát arra utal, hogy az életközepi válságnak biológiai meghatározottsága is lehet. Az okok tehát nagyon sokrétűek, és néhányat laikusként is könnyen azonosíthatunk. Középkorúként rengeteg változással kell szembenéznünk, melyek közül a legmarkánsabb talán fizikai állapotunk gyorsabb-lassabb romlása. Kisebb-nagyobb betegségek, teljesítménycsökkenés,
nők esetében a változókor jelei mutatkoznak, amelyek mind arra figyelmeztetnek, hogy öregszünk.
A mai nyugati kultúrában az örök fiatalság látszatának fenntartása egyre inkább követelmény, amely az öregedés első jeleivel szembesülő középkorúakat különösen sújtja. Nem csak jól kell kinézniük, de fontos, hogy szakmailag is megvalósítsák magukat, vagy komoly figyelmet szenteljenek identitásuk kiteljesítésére, és/vagy (de inkább és) a gyerekeiket is a legfigyelemreméltóbb módon neveljék mint szuperszülők.
Mindezek megugorhatatlan követelmények, és negyvenes, ötvenes éveinkre valóban összesűrűsödnek az elvárások, megspékelve a már említett testi hanyatlással is. Huszonévesen még nem kell ennyit teljesítenünk az élet minden területén, hatvanévesen már nem kell. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy mit tehetünk azért, hogy ép bőrrel megússzuk a krízist?
Legfontosabb feladataink
Az eriksoni fejlődéselmélet értelmében (erről bővebben egy másik cikkben olvashatsz- A szerk.) a középkor feladatát leginkább „az életbe való beleállásban” határozza meg. Ha úgy érezzük, hasznosak vagyunk, letettünk valamit az asztalra, vagy van még lehetőségünk kitejesedni, és képesek vagyunk a következő generációról gondoskodni (ehhez egyébként nem kell mi magunknak is szülőnek lenni), akkor jól oldottuk meg a konfliktust.
Ezek a kérdések tehát valóban kikerülhetetlenek, fel kell őket tennünk magunknak, és szükség esetén változtatni valamit. Ám az is nagyon lényeges, hogy reálisak legyenek az elvárásaink, és ne a másokról hallott meseszerű történeteket vegyük alapul. Nem kell gyökeres fordulat sem szakmailag, sem a magánéletünkben ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Éppen elég az, hogy megpróbálunk a lehetőségeinkhez mérten a leginkább elégedetté válni azzal kapcsolatban, ahogyan élünk.
Oda kell figyelni a test jelzéseire
Az elméleti kereteken kívül is a legtöbb, amit tehetünk, ha előre felkészülünk a válság eljövetelére. Ahhoz, hogy testileg és lelkileg is a lehető legjobban legyünk középkorúként, nagyon sok eszköz áll a rendelkezésünkre húszas-harmincas éveinkben. Ám természetesen még éltünk közepén sem késtünk le semmiről, sőt. Ha ilyenkor kezdünk el rendszeresen sportolni, remek formában lehetünk idős korunkra.
A sporttal ráadásul levezetjük a munkahelyi, magánéleti stresszt, jobban alszunk tőle, csökkentjük a depresszió kockázatát. Azok a konkrét, ám keveset hangsúlyozott előnyök sem elhanyagolhatók, hogy izmaink megerősítésével, egyensúlyérzékünk fejlesztésével rengeteget tehetünk azért, hogy elkerüljük az idős korban gyakori eleséseket, amelyek adott esetben akár az életünkbe is kerülhetnek.
Nőként pedig a már menopauza környékén fenyegető csontritkulás ellen harcolunk azzal, ha sportolunk.
A helyes étkezés és általában az egészséges életmód kialakítása sem késő még ekkor, ám halogatni már nem lehet. A sok zöldség, gyümölcs, a kellő mennyiségű fehérje fogyasztása, a feldolgozott ételek és a cukor minimalizálása, az alkohol, a dohányzás kerülése alapvetővé kell, hogy váljon. Emellett ilyenkor már oda kell figyelnünk a testünk jelzéseire, el kell járnunk szűrővizsgálatokra, ismernünk és csökkentenünk kell a kockázatokat mind a fizikális, mind a lelki betegségeket tekintve.
Lelki értelemben azt kell leginkább szem előtt tartani, hogy pszichológushoz, mentálhigiénés segítőhöz járni nem szégyen, hanem hasznos. Úgy nagyjából mindenkinek, de akinek van bármilyen tünete – akár csak annyi, mint egy hosszan tartó rossz kedélyállapot -, annak végképp. Mentális egészségünk folyamatos karban tartására ugyanúgy oda kell figyelni, mint fizikális egészségünkre. Nők esetében ez a menopauza környékén kiemelt jelentőségű, hiszen akkor a hormonális változások önmagukban is okozhatnak pszichés tüneteket.
Ez azt is jelenti, hogy felül kell vizsgálni az életünket: milyenek a baráti, családi kapcsolataink? Tudunk-e az érzelmeinkről beszélni, vannak-e olyan emberek, akikre számíthatunk, akik meghallgatnak? Ha nincsenek, hogyan tudnánk elérni, hogy legyenek? Milyen segítőhöz, vagy csoportokba, közösségekbe járhatnánk? Vagyis, a legfontosabb kérdés az: mit tehetnénk önmagunkért?