„Az elengedés nem egzakt dolog, hanem egy folyamat” - beszélgetés Péterfi Judittal
Életünk sikerek és kudarcok sorozata. Utóbbit képesek vagyunk hosszan, fájón megélni, legyen szó párkapcsolati, munkahelyi vagy személyiségbeli problémákról. Péterfi Judit riporter-műsorvezető életének hullámvölgyei inspirálták idén megjelent Engedd el! című könyvének megírását, amelyben az elengedés témáját kutatja olyan ismert személyiségek segítségével, akik hatással vannak a társadalomra és formálják a közízlést.
A legtöbben a megfelelés súlyos terhét cipeljük. Más-más arcunkat mutatjuk szüleinknek, barátainknak, szerelmeinknek, munkatársainknak.
Álarcosbál a világ
„Az egész világ álarcosbált tart. Mind maszkok mögé bújunk, így takarva el valódi énünket. Egész életemben rettegtem, hogyha leveszem a „megfelelés álarcát”, akkor elég jó, szerethető, művelt, intelligens lesz-e, akit meglátnak. Perfekcionista vagyok, mindig a maximumra törekedtem, az önértékelésem mégsem volt a helyén, kevésnek éreztem magam” - mondta Péterfi Judit.
Kiemelte, hogy nagy erő és munka önmagunkat felvállalni, őszintén belenézni a tükörbe, amit kevesen tesznek meg. Egyrészt akár kudarcként élhetjük meg, másrészt lehetőséget adunk másoknak, hogy bántsanak, de a szabadságot csak ez hozhatja el. Mire elérkezünk eddig a pontig, már valószínűleg nagy utat jártunk be. Érezni fogjuk, hogy kinek adjunk a véleményére, kritikájára, és már nem mindenkié fog megérinteni.
Az ikigai nyomában: a boldogság japán titka
„A sebezhetőségem felvállalása hozta meg a valódi erőmet. Nem gyengeség felvállalni, ha épp negatívan látod a dolgokat, hibázol, vagy nem vagy épp top formában. Felszabadító, ha elmondod, hogy félsz, izgulsz, vagy nem tudsz valamit, de nem mindegy, kinek, mikor, hol nyílsz meg. A lényeg, hogy magadnak merj mindig őszintén vallani, mert a felismerés az elengedéshez vezető út első lépése.”
Határok és védvonal
Péterfi Judit észrevette, hogy az élet tanító jelleggel folyamatosan olyan embereket sodort mellé, akik nem kezelték egyenrangú félként, bántották, megalázták és verbálisan abuzálták.
„Minél inkább meg akartam felelni, annál inkább elbuktam. A megfelelési kényszer mindig is megvolt bennem. Eleinte a szüleim, majd a tanáraim, később a partnereim, kollégáim felé. A terápiámnak és az írásnak köszönhetően elkezdtem átlépni a saját védvonalamat, és azt mondtam, eddig és ne tovább. Nagyon nehéz, de meg kell húzni a határokat, hogy kinek engedsz beleszólást az életedbe.”
Kiemelte, hogy sokat segíthet a felismerésben, majd a feloldásban, végül az elengedésben, ha elkezded megérteni saját magad, és hogy miért pont az ilyen emberek szeretetét, elismerését kergeted. Véleménye szerint mindenki képes eljutni arra a szintre, ahol a felé irányuló sértések, megjegyzések hatástalanok, miközben a minket sértegetőt sem ítéljük el. Csupán tudomásul vesszük, hogy ő még nem tart ott, ahol mi, még nem békélt meg önmagával.
„Mindenben kerestem a hibáimat, a felelősségemet. Sokan, akik ezt tudták rólam, visszaéltek ezzel, de mire végeztem az Engedd el-terápiámmal, a könyvemmel, már megszerettem a gyengeségeimet. Ez az erő pedig tényleg meghozta a valódi önbecsülésem és önbizalmam, így ezek az emberek már nem hatottak rám.
A könyvön keresztül kiváló szakemberek segítettek megérteni önmagam, elfogadni, hogy nem kell tökéletesnek lennem, mert olyan nincs. Nem vagyok szupernova.
És annyira jól érzem magam mióta nem akarok tökéletes lenni, csak valódi. Valódi vagyok, a magam sebezhetőségével, bugyutaságával, bohémságával, nemtudásával.”
Az elfogadás folyamata
A riporter-műsorvezető úgy fogalmazott, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor felhangosítod a belső hangod, kiszűrve az okoskodó, rosszakaró, külső zajokat. Az elengedés nem egzakt dolog, hanem egy folyamat, amelynek nagyon sok fajtája van, és nincsen rá konkrét recept, de elérhetők bizonyos fogódzkodók. Judit könyvében széles spektrumon mutatja be az elengedést, így nem csak pszichológusokat, pszichiátereket kérdez, hanem spirituális és vallási szemszögből is megközelíti a témát.
Feldmár András például azt emelte ki, hogy nem kell mindenkinek megbocsátani, hogy elengedhess, vagy Csernus Imre hangsúlyozta, hogy igenis lehetünk gyengék, sebezhetők, és hibázhatunk, hiszen emberek vagyunk. Azonban mindenki csak magának alakíthatja ki a jól működő stratégiáját, a saját attitűdjének, sémarendszerének, gondolatiságának feltérképezésével. Életünk során számtalan különféle helyzetet, személyt kell elengednünk, különböző módszerekkel.
„Sokadik alkalommal is ugyanolyan nehéz lehet, mint elsőre. Somíta szerint minden elengedés egy kis halál, amitől a legtöbben tartanak. Számomra az egyik nagy felismerés a perfekcionizmustól való megválás volt.
Meg kellett tanulnom, hogy kiszervezhetek munkákat, hiszen nem akarhatok mindent én magam csinálni.
Ha beteg vagyok vagy átestem egy műtéten, már nem érzek kényszert, hogy takarítsak vagy top formában legyek. Rájöttem, hogy az elengedés leginkább elfogadás.”
Melyik a te utad?
Sok keresésbe, kísérletezésbe kerül, mire megtalálod a számodra megfelelő szakembert, technikát. Ha többször kerülsz szembe olyan véleményekkel, hogy Te nem akarod eléggé a változást, nem hiszel elég elszántan vagy veled van a baj, akkor nem jó ajtón kopogtatsz. Péterfi Judit szerint saját belső hangunkra kell figyelnünk, hogy megtudjuk, mire van igényünk, ki az a terapeuta, aki meg tud szólítani.
„A belső munkát nem lehet megúszni. Eleinte azonnali és hatékony megoldásokat akartam, de az elengedés nem így működik. A könyv megírása türelemre tanított. Több éve már, hogy terápiára járok, és sokaktól megkaptam, hogy rosszabbul vagyok, mióta elkezdtem foglalkozni a sebeimmel, miközben ez egy termesztés folyamat. Ahhoz, hogy lelkileg jól legyél, először felszínre kell hozni az elnyomott érzéseket, történéseket.
Daubner Béla fogalmazta meg, hogy a fejlődés szenvedéssel jár.
Nagyon nehéz, mert a poklok poklát járod meg, de ha tudatosítod, hogy ez egyszer véget ér, és a gyógyulás ezzel jár, nem tudsz mást tenni, csak folytatni, hinni és bízni magadban” - mondta Péterfi Judit. Sokan azonban elvesznek az önfejlesztés labirintusában. A terápiák egyesek számára olyan kapaszkodók, amelyek által bár el tudják mondani, hogy dolgoznak magukon, de közben elszigetelődnek a valóságtól, és a folyamat inkább időhúzássá válik, mint tényleges fejlődéssé.
„Egész életedben rakosgatod a puzzle-darabokat. Szép lassan már kezded látni, ahogy összeáll a kép, aztán felfedezed a kis hézagokat. Észreveszed, hogy nem passzol olyan jól egy-egy darab, de az illúzióid mentén próbálod ezeket felruházni jó tulajdonságokkal. Egyszer azonban eljön a felismerés, hogy becsapod magad, nem illeszkednek tökéletesen életed darabjai. Ekkor söpörtem le az asztalról az egészet, majd az alapoktól elkezdtem újra kirakni a képemet, de ez embert próbáló feladat.
Több év gyakorlás után is tanulom az elengedést, de van egy kulcs momentum.
Magam miatt, nem másoknak bizonyítva, mindent megteszek az adott dologért, majd hátralépek kettőt, és azt mondom: nyugodt vagyok, mert én mindent beletettem, és így könnyen engedem, hogy az történjen, aminek történnie kell. Ez segít, hogy ne görcsösen, de elengedjem.”
Két iránymutató
- Péterfi Judit elmondta, hogy bár az elengedésre nem létezik egységes gyógymód, mégis az írás nagyon sokat segített neki. Máté Gábor is a naplóírás pozitív hatását emelte ki, így érdemes lehet a számunkra kényelmes módszerrel, például hangrögzítéssel, írással vagy videókkal megörökíteni a napjainkat, nehézségeinket. Egyrészt kiadod magadból az érzéseidet, másrészt később jobban rálátsz az esetleges problémára, harmadrészt pedig jobban beépül, amit leírsz, rögzítesz.
- Érdemes átgondolni, hogy milyen konfliktushelyzeteket vállalsz fel. Fontos, hogy kiállj önmagadért, de nem érdemes minden csatát megvívni. Judit könyvében megemlíti, hogy baráti, családi és párkapcsolati vitái során ráeszmélt, hogy sokszor olyan témák miatt okoznak fájdalmat egymásnak, amelyek másnap reggelre jelentőségüket vesztik. Így bevezette, hogy mindig felteszi magának a kérdést: Vajon öt év múlva is fontos lesz?