Egy fizikai betegségnél a lelki oldalt is meg kell vizsgálni, hogy megtörténjen a gyógyulás
Kijelenthetjük, hogy az „ép testben ép lélek” mondás egy nagyon leegyszerűsített képlet, ha a jóllétünkről van szó. Biztos te is észrevetted már, milyen szoros kölcsönhatásban működik a tested és a pszichéd. Hogy a fizikai rosszulléteid mögött szinte mindig húzódik egy lelki feszültség, hogy mennyit számít a gyógyulásban a hozzáállásod és mennyire fontos a megelőzésben a mentális állapotod.
Dr. Petrevszky Nerina amellett, hogy elsajátította a nyugati orvoslást és rezidens háziorvosként dolgozik, emellett alternatív, holisztikus gyógyászattal is foglalkozik. A testet és a lelket egységként kezeli, ami az orvoslásban hiánypótló szemlélet.
Holisztikus szemléletű orvosként a test és a lélek együttes gyógyulásában hiszel. Tegyük ezt egy kicsit tisztába, hogy milyen összefüggésben van a két terület egymással?
A testünk, a lelkünk és a szellemünk egy egységként összhangban működnek. A holos görög szóból ered a holisztikus, aminek a jelentése a teljesség. Egy gyönyörű kifejezés erre az egységre, hiszen a három fő pillérrel válunk teljessé. A test és a lélek szoros összhangban működik együtt, ezért is nagyon fontos a holisztikus szemléletű gyógyítás, hiszen egy embernek nem csak a teste, hanem a lelke is betegszik és ha ott van egy fizikai betegség, akkor a lelki oldalt is meg kell vizsgálni, hogy megtörténjen a gyógyulás.
Mikro és makro szinten mik lehetnek hatással a pszichés állapotunkra úgy, hogy az kihasson a testünkre is?
A mai világban nagyon sok ingernek vagyunk kitéve. A stressz mindennapossá vált, folyamatos készenléti állapotban tartjuk magunkat, ami kifejezetten negatív hatással van a pszichés és fizikai állapotunkra. A munkahelyi, párkapcsolati stressz a mikrokörnyezetben, a kialvatlanság, az evészavarok, mind-mind olyan tényezők, amik kihatnak a lelkünkre és a testünkre egyaránt.
Ha a makrokörnyezetet nézzük, a megfelelési kényszer, a profitorientált társadalom, pandemiás helyzetek, politikai tényezők, háborúk, mind-mind olyan külső globális hatások, amik szintén pszichés terhelést okoznak, amik később, ha állandósulnak és szorongást okoznak, kihatnak a testünkre is.
Hogyan tud a "lelkünk megbetegíteni"?
Több elmélet is létezik, mi szerint egyes érzelmek tárolódnak a szerveinkben. A hagyományos orvoslás több területén, úgy tartják, hogy az izomzatban, a kötőszövetekben is tárolódnak érzelmek. Amikor érkezik egy stressz reakció, akkor megfeszülnek az izmok, és ezt a reakciót elraktározza a testünk, majd amikor újra jön egy hasonló krízis helyzet, ugyanúgy reagál a testünk, ezt nevezik sejt emlékezetnek.
Az egyik tanítóm arra tanított minket, hogy a betegségre tekintsünk úgy mint egy tanulási folyamatra, általa szerzünk sok tapasztalatot és fejlődünk, de a betegség egy válaszható út, hiszen a lélek és a szellemi energiák indítják el a betegségeket.
Ha egy betegség időről-időre kiújul, akkor azt milyen lelki folyamatnak lehet értelmezni?
Amikor egy betegség kialakul, akkor az elsődleges szempont, az okok feltárása testi és lelki szempontból egyaránt. Itt csatolnám vissza a holisztikus szemlélet fontosságát, hiszen az embert környezeti, társadalmi, fizikai, lelki egyensúlyán keresztül vizsgálja. A betegségek pedig az egyensúly megbillenése során jelentkeznek. Ezért nagyon fontos lelki oldalról is kezelni egy betegséget, hiszen ha újra és újra visszaesés van, akkor az egység valamelyik területén nem történt meg a gyógyulás.
Vannak tipikus tünetek, amit lelki eredethez tudunk csatolni?
Ahogy már említettem, ahogy a salakanyagok, úgy az érzelmeink is tudnak raktározódni a szerveinkben. Minden egyes megélt érzelemnek, mély hatása van a fizikai terünkre, így a szerveinkre is. Meg is tudjuk figyelni önmagunkon, hogy bizonyos mély érzelmek fizikai tüneteket is okozhatna, pl.: ha sokat aggódsz, vagy stresszelsz gyomortáji fájdalom jelentkezhet, ha nagy bánat ér, vagy szorongsz akkor a mellkasod területén nyomást, nehézséget érezhetsz, ha nagy a stressz szapora lehet a szívverés, ha valamiről nehéz beszélni, torokfájás, gombóc érzés jelentkezhet a torkodban.
Ezek mind-mind olyan tünetek, amiket érzelmi hatások is okozhatnak. Ezért is fontos egységként kezelni az egyént, mert megtévesztőek lehetnek egyes tünetek és sokszor így ragadnak rá az emberekre a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, vagy altatók, szorongásoldók.
Mit gondolsz magáról a gyógyulás folyamatáról? Mit tehetünk meg magunkért például egy komoly betegség során mentális támogatásként?
A gyógyulás egy nagyon összetett folyamat, abban a pillanatban kezdődik, amikor észleljük, hogy valami nincsen rendben és elindulunk a változás útján. Én minden konzultáció, vagy rendelés során kihangsúlyozom, hogy szükség van a pszichés vezetésre. A mai világban egy jó pszichoterapeuta, családállítás, pszichológus vagy kineziológus, kinek melyik a testhezállóbb, már nagy lépés a gyógyulás, vagy a betegség alvó állapotban tartásának útján.
Fontos kihangsúlyoznom mennyire fontos a hit és az elköteleződés! Amit magunkért tehetünk tehát, mindenképp vonjuk be a családot, legyenek körülöttünk a szeretteink és legyen mindenképp külső segítségünk!
Hogy látod, a kollégák mennyire nyitottak erre a vegyes szemléletre? Muszáj megkérdeznem azt is, hogy mint háziorvos, milyennek látod az egészségügy helyzetét? Miben lenne szükség a legfontosabb változtatásra?
Szerencsére egyre több fiatal kollégám mutat érdeklődést a hagyományos orvoslások, a holisztikus gyógyítás iránt, de meglepő módon vannak idősebb kollégáim is, akik idősebb korukban kezdtek el foglalkozni és nyitottabbnak lenni a gyógyításban. Ez sajnos a kisebb hányada az orvosoknak, hiszen a nagyon nyugati, tüneti kezelésen alapuló gyógyítás az, ami a mai napig is a vezető.
Remélem hamarosan ez változni fog, hiszen azt látom az emberek sajnos elvesztették a hitüket az orvosokban, egészségügyi dolgozókban, az emberek éheznek a változásra. Többen keresnek fel alternatív orvosi rendelőket, természetgyógyászokat, keleti gyógyítókat. Szükség van az orvostársadalomnak a nyitásra, mert ha nem történik meg egy nagyon negatív irányba fog haladni a gyógyítás.
Jelenleg a sok kutatás, a sok eredmény, a sok új gyógymód rendkívül jól megférne együtt, ahogy az már egyébként több európai országban is megfér a hagyományos orvoslással. Svédországban például fül akupunktúrával kezelnek pszichiátriai klinikán, nem csodálatos Megmondom őszintén én is így tudom elképzelni a jövőt. Eleve ezt a szemléletet vallom, hogy meg kell találni az arany középutat a gyógyításban is.
Van egy szint ameddig az alternatív gyógymódok fantasztikusan működnek, de meg kell tanulni hol van a határ amikor már csak kiegészítő kezelésként jön szóba és szükség van gyógyszeres, vagy műtéti kezelésre. Szerintem ez abszolút bele passzolna a 21. századi orvoslásba.
Vajon a magyarok fizikális vagy mentális állapota a rosszabb?
Hát ez nagyon nehéz kérdés. Nem tudnám eldönteni, sajnos egyik vonja maga után a másikat. A rendelőben nagyon vegyesen jönnek a betegek mindenféle panasszal. Vannak napok amikor több az olyan panasz, ami mentális háttérre utal, de vannak olyan napok amikor teljesen egyértelmű, hogy fizikális ok van a háttérben.
A stressz tényleg halálos?
Ez a kérdés elég ijesztően hangzik, de ha jobban bele ássuk magunkat a molekuláris-biológiai folyamatokba, akkor végül is a válasz igen. A stressz rendkívül káros a szervezetre főleg, ha az krónikussá válik. Olyan biokémiai változásokat okoz sejtszinten, ami hosszútávon súlyos betegségeket okoz. Maga a stressz egyébként szükséges és normális válaszreakció, hiszen így tudott fennmaradni az emberiség.
Biztosan sokan hallottak már a „harcolj és menekülj” válaszról, ez a központi idegrendszer mellékvesén át küldött válaszreakciója, ami fiziológiás. Amikor a stresszor megszűnik, a központi idegrendszer utasítást küld, hogy a szervezet térjen vissza a normális működéshez. Itt jön a fordulópont, amikor egy stresszor állandósul, akkor a válasz nem szűnik meg, hanem folyamatosan készenlétben tartja a szervezetet. A stressz hatással van az egész szervezetre, a hormonokra, immunrendszerre a keringésre, így alakulhatnak ki általa krónikus betegségek, de akár vezethet szív-, vagy agyinfarktushoz, ami akár halálos kimenetelű is lehet.
Milyen általános jólléti tanácsokat adnál "házifeladatnak"?
Mindenképpen kihangsúlyoznám az alvás, a vízfogyasztás, a mozgás és a megfelelő táplálkozás fontosságát. Ezek olyan alapvető hétköznapi dolgok, amikre annyira fontos lenne nagyobb hangsúlyt fektetni. Mind nagyon fontosak a megfelelő testi és pszichés működéshez! Amire még nagyobb hangsúlyt lehetne fektetni a terápia, a meditáció és a relaxáció! Nagyon jó lenne, ha minden ember boldogan, kiegyensúlyozott, szeretettel teli, harmonikus életet élne! Annyival szebb lenne a világ!