Magányosabbak vagyunk, mint valaha, mégse merünk felnőttként barátkozni, pedig nagyon sok lehetőségünk van rá

Az első barát, akit felszedtem az általános iskolában valahogy így történt: kinéztem magamnak az udvaron, odaballagtam hozzá és megkérdeztem tőle, lenne-e a legjobb barátnőm. Igent mondott. Most képzeld el, ahogy odalépsz valakihez egy kocsmában felnőtt fejjel és megkérdezed ugyanezt… Kétlem, hogy hasonló sikerrátával működne a dolog.

Baráti kapcsolatainkról hajlamosak vagyunk másképp gondolkozni, mint mondjuk a családról vagy a szerelemről. Az a fajta tudatosság, ami előrelendíti emberi kötelékeinket, cimboráink felé érhető tetten legkevésbé. Másképp zajlik a kapcsolattartás, kerüljük a konfliktusok valódi megoldását nem beszélve azokról a kínos kérdésekről: ha vajon most találkoznék ezzel az emberrel, ugyanúgy szeretnék vele barátkozni, mint az általános iskolában?

Ahogy telik az idő, úgy kopnak ki a régi kapcsolatok, ugyanakkor hiányoznak azok a közegek, ahonnan beérkeznének az új humán impulzusok. Kutatások is alátámasztják, hogy 25 év felett rohamos romlásnak indulnak a barátságok, amit minden bizonnyal befolyásol a munkahelyváltás, a házasságkötés és a gyermekvállalás. Felmerül hát a kérdés, hogyan lehet felnőttként új barátságokat kötni? Milyen régi a legfrissebb barátságod? Olyan emberek vesznek körül, akik őszinte emberi kapcsolatok?