7 hónap, 12 arcplasztika, 123 óra terápia: ez egy bántalmazó kapcsolat ára

A bántalmazó kapcsolatok sok esetben nem hirtelen törnek rá az áldozatra, hanem fokozatosan, alig érzékelhetően alakítják át a mindennapjait. A kívülről gondoskodásnak tűnő figyelem lassan válik kontrollá, a gyengédség helyét apró, majd egyre súlyosabb határsértések veszik át. Az érintettek gyakran hosszú ideig nem tudják megfogalmazni, mi történik velük – vagy ha érzik is a feszültséget, nem tudják pontosan megnevezni az elnyomás természetét. H. Ivett története egy ilyen kapcsolat belső dinamikáját mutatja meg – úgy, ahogyan azt ő maga élte meg.

Történetét, évekkel a bántalmazó kapcsolat befejeződése után, teljes elszigeteltségből mesélte. Sem tartózkodási helye, sem elérhetősége nem ismert, leveleit postán maradó címre küldi. Most először engedett abba a lelki térbe, ahol mindez történt. „A lelkem legmélyén sejtettem, hogy valami nincs rendben a kapcsolatunkban, de nem tudtam, vagy nem akartam felébredni. Tűrtem. Magamban folyton ismételgettem, hogy ez a normális. Végül is szeret engem... mit akarok mást még?”

Introvertált, de nem fél megmutatni – Salamon Kittivel beszélgettünk

Kötődés vagy menekülés?

Ivett egy nehéz családi háttérből indult, ahol a szeretet fogalma már gyerekkorban torzulhatott. Apja alkoholizmusa, anyja befelé fordulása és passzív jelenléte nem adott biztonságos mintát arra, hogyan lehet és kellene működnie egy kiegyensúlyozott kapcsolódásnak.

Így amikor H. Zoltán megjelent az életében, azonnal érzelmi kapaszkodót jelentett számára. „Apám egész életemben a boroskancsót emelgette, anyám pedig csendben ült munka után a konyha sötét zugában. Nem sokáig gondolkoztam azon, hogy összeköltözzem Zoltánnal. Inkább ő erőltette, de én örültem, hogy végre valaki szeret, és kiszabadulhatok ebből a környezetből.”

Egy vidéki kisvárosba költöztek, közösen vettek egy lakást hitelre, és egy menhelyről hazavitt cicával próbálták megteremteni a családi élet illúzióját. A gondoskodás látszólagos formái – közös háziállat, közös jövőtervek – azonban nem tudták elfedni azokat az első jeleket, amelyek egy fokozatosan épülő bántalmazó rendszer kezdetét jelezték. „Visszagondolva nem is értem, hogyan engedtem ezt meg magamnak. Ő mondta meg, mit vegyek fel munkába, mikor induljak, mikor jöjjek haza. Azt hittem, ez azért van, mert törődik velem. Munka után mindig elém jött, érdeklődött, kivel beszéltem, mit csináltam.

Akkor még nem tűnt fel, hogy ez nem normális.

A szeretet illúziója – amikor a gondoskodás kontrollt takar

A kontroll először gondoskodásnak tűnik – különösen annak, akinek nincs referenciája arra, mi számít egészséges viselkedésnek egy kapcsolatban. Az izoláció finom, szinte észrevétlenül kialakuló mintázatait a külvilág sokszor nem látja, az áldozat pedig nehezen ismeri fel. A kívülről érkező kérdések, féltékenységbe csomagolt vádak idővel parancsokká alakulnak. Egy szombat esti munka után történt az első, nyíltan agresszív jelenet.

„Este nyolckor végeztem. Már messziről láttam, hogy másmilyen. Az arca vad volt. – Ki volt az, akivel 15:46-kor beszéltél? – kérdezte. Álltam, nem is értettem. – Kire gondolsz? – kérdeztem vissza. – A húspultnál egy melegítős fickóval beszéltél. Ő ki? – mondta dühösen. – Együtt nőttünk fel a lakótelepen – válaszoltam. Erre azt mondta: – Ne beszélj vele többé. És én megfogadtam. A szemfedő működött rajtam.”

Zoe Saldaña alázattal uralja Hollywoodot, pedig ő a világ 2. legjobban fizetett színésznője

Ez az epizód jól mutatja azt a pszichológiai játszmát, ahol az áldozat lassan, de biztosan belesimul az elvárásokba, miközben egyre kevesebbet vállal fel saját igényeiből, határaiból. A folyamat nem állt meg: a kontroll kiszorította a döntési szabadság minden formáját. „Ne hordj szoknyát. Ne sminkelj. Ne menj fodrászhoz” – sorolta Ivett, hogyan alakult át fokozatosan a viselkedése. „Azt hittem, így tetszem neki. Akkor még nem láttam, hogy már nincs is saját akaratom.”