„A sport megtanít az időt jól beosztani és küzdeni, függetlenül attól, milyen szinten műveljük” - interjú Zacher Gizella asztalitenisz bajnokkal
Tizennégy éves kora óta asztaliteniszezik, lánya születésekor majdnem végleg felhagyott a sporttal. Bár korábban klubjaival is szép eredményeket ért el, szenior versenyzőként írta be magát az asztalitenisz nagykönyvébe: 2018-ban világbajnok Las Vegasban, 2022-ben kétszeres Európa-bajnok Riminiben, 2023-ban pedig mindkét címét megvédte, előbbit Maszkatban, utóbbit Norvégiában. Zacher Gizella nemcsak űzi, oktatja is a játékot.
Sportpályafutása kimagasló egyéni teljesítmény, de egyben bizonyíték is, hogy a sport nem kizárólag az ifjak kiváltsága. Sosem késő egy új sportágat kipróbálni, megszeretni.
Miért pont az asztalitenisz? Gyerekkorodban esetleg – ahogy az sokakkal lenni szokott – szüleid kapacitáltak?
Valahogy így. Kertes házban laktunk Dömsödön, a szüleim vettek egy pingpong-asztalt, hogy játszogassunk. Az általános iskolát is ott végeztem, a járási versenyeket sorra nyertük az iskolai csapattal. Felfigyelt rám egy szakember, aki megkérdezte, hol tanulok tovább. Pesten, az Eötvös József Gimnáziumban meg is keresett, így kerültem el egyesületbe.
Mi a fontosabb az eredményszerzés szempontjából: az abszolút tehetség vagy az, hogy valaki jó versenyzőtípus legyen? Nálad melyik az erősebb?
Az edzők tehetségesnek, jó mozgásúnak tartottak, fiatalon mégsem voltam annyira eredményes egyéniben, mint később. A Fradival és a Statisztikával csapatként nyertünk bajnokságokat, és azok a sikerek mindig feldobtak, de az igazán jó szerepléseim még várattak magukra. Viszont mindig is higgadt versenyző voltam, akire a csapatom számíthatott.
A mindfulness nem egy furcsa „hókuszpókusz”, hanem egy stratégia a mindennapok megélésére
Ugyan az asztalitenisz nem csapatsport, de vannak páros versenyek. Szeretsz párost játszani?
Nagyon is. Magos Jutkával, aki sajnos már nincs közöttünk, megnyertem a Magyar Bajnokságot, és vegyes párosban is voltak elsőségeim. Mivel balkezes vagyok, jó vagyok páros játékosnak. A balkezességnek az előnye, hogy a mellettem álló jobbkezes jobbra megy, én balra, és így nem kerülgetjük egymást, a játék gördülékenyebb.
Amikor a lányod megszületett, jó pár évre visszavonultál a sporttól.
Legalább nyolc év eltelt, hogy visszatértem, de csak, mert a lányom egyik ismerősének volt egy iskolai egyesülete és elhívtak. Bár akkoriban elegem volt a pingpongozásból, lementem, aztán ott ragadtam.
A veteránok közt világ- és Európa-bajnoki címvédő vagy. Hogyan lett belőled bajnok?
Amikor először részt vettem veteránversenyen, nem gondoltam, hogy folytatni fogom a versenyzői pályámat. Szétnéztem a mezőnyben: két-háromezren voltak, negyvenéves kortól kilencven évesig (legutóbb, Rómában hatezren voltunk!), láttam, hol vagyok a mezőnyben és megjött a kedvem. A veteránversenyek korosztályosok, nem fordulhat elő, csak öt év korkülönbség az egymás ellen küzdőknél. Én az elmúlt tíz évben egész mostanáig a hetvenes korosztályban indultam. Mielőtt világbajnok lettem volna,
sok olyan vereséget szenvedtem, ami hajszál híján győzelem is lehetett volna, és ez fellelkesített, hogy tovább küzdjek.
Edzőhöz jártam, de igazából csak azért, hogy visszaadogassa a labdát. Egy idő után magamtól is tisztán láttam, mit kell tenni a győzelemért, amit 2018-ban, a Las Vegas-ban megrendezett világbajnokságon sikerült is hoznom.
Kik a példaképeid?
Az asztaliteniszezők közül nincs példaképem, teniszrajongó vagyok. Roger Federer volt a favoritom, a spontán megoldásai lenyűgözőek, és persze mint sportember is csodálatos. Sokszor eszembe jut a küzdőszelleme: vezet az ellenfél, mindjárt lefújják a meccset, de nem adja fel, az utolsó pillanatig küzd.
Mire tanít a sport?
Megtanít az időt jól beosztani és küzdeni, függetlenül attól, milyen szinten műveljük azt.
Nem is kell feltétlen élsportolónak lenni, csak komolyan és rendszeresen sportolni.
Mi a titka fantasztikus sportkarrierednek?
Elsősorban a genetika, de fontos a szorgalom is. Sokat teszek az egészségemért is, odafigyelek, hogy fitten tartsam magam.
A pingponghoz elengedhetetlenek a jó reflexek – látjuk ezt kívülállóként is az ázsiai játékosoknál, akik uralják a fiatalok mezőnyét.
A labdaérzék fontosabb. Ha valakinek nincs labdaérzéke, az hiába gyakorol, nem lesz eredményes. A lábmunka is elsődleges; a pingpongot úgy kell tanítani, hogy először a lábmunka legyen jó. A hosszú kéz sem ér annyit, mint a ruganyos láb. Ha valaki szívesen elsajátítaná ezt a sportot, nem kell mást tennie, mint először szakember segítségével megtanulja a mozdulatokat és utána sokat játszik másokkal.
Nemcsak űzöd, oktatod is az asztaliteniszt. Kikkel foglalkozol és milyen versenyekre készíted fel a tanítványaidat?
Tíz-tizenkét magántanítványom van, hatvanévestől húszévesig, általában férfiak. Akinek nincs labdaérzéke, azt is meg tudom tanítani játszani, de van egy határa a fejlődésének. A Csillaghegyi Szabadidő- és Sportegyesületben gyerekeket tanítok, nem könnyű velük, túl sok online inger éri őket, a többségük nem veszi komolyan a játékot és inkább csak bohóckodni jön. Próbálok hozzájuk idomulva kevésbé komoly lenni, és aszerint differenciálom őket, ki mennyire akar versenyezni.
Kétszeres világbajnokként, azt gondolnánk, ebben a sportágában mindent elértél.
2023-ban volt Rómában a világbajnokság, azon meg kellett volna védenem az elsőségemet, de nem sikerült, két bronzérmet hoztam csak haza. Csalódott vagyok, mert nem a teljesítményem számított. A vezetőség elrontotta a sorsolást, így lehetetlenné vált számomra az aranyérem megszerzése. Két hetet ültem otthon letargiában emiatt, ami valahol nevetséges, mert így is én nyertem egyedüliként két érmet.
Azért fájt különösen a meghiúsult címvédés, mert utoljára játszottam a korosztályomban, és szerettem volna aranyéremmel zárni, azzal befejezni a pályafutásomat. A 75-79-es korosztályban játszottam, nem biztos, hogy a nyolcvanasban is folytatni szeretném. Azért is örültem volna az aranynak, mert attól az évtől nevezik a címet veterán helyett „world masternek”, ami azért jobban hangzik. A veteránról mindig a vietnámi harcosok jutnak az eszembe, a senior kifejezéssel semmi bajom.
Mivel csinálnál kedvet olvasóinknak az asztaliteniszhez, ha még nem próbálták ki magukat benne?
Ha a fiatalokat vesszük, akik esetleg versenyzők szeretnének lenni, nehéz dolguk van itthon, mert váltás volt az asztalitenisz szövetségben. Új edzők és új stratégiák jöttek, még nem kristályosodott ki az irány. Az idősebbeknek azt üzenném, hogy bármikor érdemes elkezdeni a pingpongot, mert az remekül fejleszti a mozgáskoordinációt és a reflexeket, de az egész gondolkodásra kihat, segít minél tovább egészségesen élni.
Hogyan szoktál kikapcsolódni?
A mozgás mellet a nyelvtanulás is fontos nekem, és bár sosem fogom tudni jól az angolt, mert nem áll rá az agyam, mégis elégedett vagyok, ahogy nyelvtanulás közben pörögnek a fogaskerekek. A versenyzéshez hasonlóan az angol tanulást sem adom fel.
Stylist: Komáromy Csillu
Smink és haj: Leányfalvi Vanda