„Úgy érzik, nem elég értékesek, nem elég jók” - apasebek a Bridgertonban a pszichológus szemével

Egyre több szakértő és podcast foglalkozik a szülő, pontosabban az apa-, illetve anyasebekkel és ez nem véletlen. Már Freud is azt vallotta hogy a gyermek élete első öt évében olyan fejlődési szakaszokon megy át, amik hatással vannak személyisége alakulására, és ebben igen nagy szerepük van a szülőknek, illetve a hiányuknak. Hiszen a gyerekek alapvető igénye, hogy biztonságban érezzék magukat, ezt pedig az őket nevelő felnőttektől kapják meg elsőként.

De mi történik akkor, ha az apa nem volt jelen a gyermek életében, mert érzelmileg vagy fizikailag távol maradt? Milyen hatással van rá, ha az apja fizikálisan vagy verbálisan bántalmazta? Egyes embereknél nagy a valószínűsége annak, hogy létrejön az apaseb, ugyanis ezen “forgatókönyvek” bármelyike okozhat traumát. „A szülősebek (anyaseb és apaseb) szinte mindig valamilyen elhanyagoló vagy bántalmazó szülői magatartásból gyökereznek.

Azt mondhatjuk, hogy a feltétel nélküli szeretet és elfogadás érzésének megtapasztalását az anyához köthetjük, míg a védelmező, a stabilitást és útmutatást nyújtó szülői minőség az apához társítható (jellemzően a nyugati kultúrában). Egy korábbi cikkemben említettem, hogy a fentiek alapján tehát egyértelmű, ha ezek a megtapasztalások hiányoznak vagy sérülnek gyermekkorban, akkor az anyában és az apában való csalódottság érzése eltérő mintázatot mutathat, ahogyan az is, hogy milyen hatást gyakorolnak ránk és hogyan befolyásolják a felnőttkori kapcsolódásainkat” - mondja Dr. Truzsi Alexandra pszichológus.

A szakértő elmagyarázza, hogy az apaseb egyik legjellemzőbb tünete, mind a férfiak, mind pedig a nők esetében, hogy úgy érzik, nem elég értékesek, nem elég jók, és mások - nők esetében leginkább más férfiak - jóváhagyását kell keresniük. Az apasebbel rendelkező nők tehát olyan partnerekkel találhatják magukat (pár)kapcsolatban, akik érzelmileg elérhetetlenek, különösen akkor, ha az apjuk gyermekkorukban nem volt jelen, vagy nem volt eleget otthon ahhoz, hogy biztonságos kötődést alakítson ki velük.

Az apasebbel rendelkező férfiak gyermekként a leggyakrabban egy lekicsinylő, megalázó apa mellett nevelkedtek, aki dominanciát akart vagy gyakorolt felettük. Ebben az esetben felnőtt férfiként jellemző az apának való bizonyítás (akár egy egész életen át), melynek tudatalatti célja az, hogy az apja szeretetére érdemes emberré váljon. Egyes apasebbel rendelkező felnőttek tehát azért válnak túlteljesítővé, mert a bennük elő belső gyermek úgy érezheti, hogy „apának látnia kell, hogy értékes vagyok”.

A traumatizált Simon

Szakértőnk kielemezte, hogyan mutatkozik meg az apaseb a Bridgertonban három karakter életében. Mindannyian emlékszünk a Bridgerton első évadából Hastings hercegére, aki egy szempillantás alatt meghódította a nők szívét. Ám a jóképű, magabiztos, erőt sugárzó férfi mögött valójában egy sérült gyermek bújt meg. Simon esetében tudjuk, hogy az apja egy nagyon rideg, kegyetlen férfi volt, akinek csak az számított, hogy legyen egy örököse, aki tovább viszi a Hastings nevet.

Simon édesanyja meghalt szülés közben, így az anyai szerepet Lady Danbury töltötte be a fiú életében. Simon apja teljesen elhidegült a fiától, a megfélemlített és elhanyagolt herceg dadogni kezdett és a családfő élete nagy részében úgy tett, mintha a fia nem létezne. Éppen ezért az apja halálos ágyán Hastings hercege megfogadta, hogy véget vet a Hastings-vonalnak azzal, hogy sosem házasodik meg és nem alapít családot.

Ekkor érkezett meg az életébe Daphne Bridgerton, aki valósággal kikényszerítette a hercegből a házasságot és a családalapítást, ami mindent összevetve végül jól sült el. A szakértő szerint “a traumatikus neveltetés nagy hatással lehet felnőttkorban is a kapcsolatainkra, hiszen az elutasítás megrendítő fájdalmán és egy apa szeretetének és elismerésének feltételességén, valamint a merev elképzeléseken keresztül láthatjuk, hogy ez a trauma Simont arra késztette, hogy bármilyen módon, de átvegye a kontrollt a saját élete felett.

Dr. Truzsi Alexandra hozzáteszi azt is, hogy Simonnak "ugyanakkor az a vágya, hogy irányítsa a sorsát, ellentmond az érzelmeinek, ami feszültséget és konfliktust okoz a kapcsolataiban. Aktívan elfojtja az érzéseit, hogy fenntartsa az önmagának tett ígéretét. Daphne a házasság és a gyermekvállalás hagyományos útját szeretné járni, míg Simon szabad agglegény akar maradni. Mégis, ahogy ez egyre világosabbá válik, az egymás iránti vonzalmuk csak erősödik, ahogy a reményük is, hogy megváltoztathatják a másik véleményét.

Az erőltetett családalapítás az alapproblémát tekintve nem tud teljes mértékben segíteni egy gyermekkorában traumát átélt férfin, sőt sok esetben egy gyermek fogja a legnagyobb tükröket tartani a szülő(k) számára. Érdemes mind az anyasebbel, mind az apasebbel terapeuta segítségével dolgozni, mely során lehetővé válik a traumatizált belső gyermekkel való kapcsolódás és gyógyulás. Az önismereti munka segít abban is, hogy ne adjunk át tudattalanul ismétlődő destruktív családi mintázatokat és mélyen elfojtott traumákat a következő generáció számára.”

Anthony, a parentifikált gyermek

A második évad központi karaktere volt Anthony Bridgerton, akinek édesapja tragikus módon 38 évesen meghalt. Ennek következtében hirtelen a legidősebb Bridgerton-fiú nyakába szakadt a felelősség, hogy elsőszülött fiúként neki kell betöltenie a családfő szerepét. Másrészről mivel látta, mennyire megviselte édesanyját szeretett férje halála, úgy döntött, hogy ő nem akar szerelemből házasodni.

Anthony tehát arra tette fel az életét, hogy lemondva a saját vágyairól maximálisan betöltse a vikomt szerepét, és gondoskodjon a családjáról. A pszichológus úgy véli, „amikor egy szülő (ebben az esetben az édesapa) eltávozik, a család legidősebb testvére (Anthony) „feljebb léphet” és nagyobb felelősséget vállalhat, mint a család többi tagja, mert úgy érzi tudattalanul, hogy ezt várják el tőle. Ez azt is jelentheti, hogy fiatalon szülői szerepbe helyezkedik (parentifikált gyermek lesz), még akkor is, ha ő is gyászol.

A parentifikációs traumából való gyógyulás hosszú és nehéz folyamat lehet, de a megfelelő támogatással és erőforrásokkal lehetséges. Egy terapeuta segíthet feldolgozni a szülői szerepvállalással járó érzelmi fájdalmat és traumát és segíthet olyan megküzdési stratégiák kialakításában, amelyekkel megbirkózhat a parentifikáció hosszú távú hatásaival.”

A testvér helyett édesanya Kate Sharma

Kate, Edwina, valamint Mary Sharma Indiából érkeztek haza Londonba, hogy férjet találjanak Edwinának. Kate édesanyja fiatalon meghalt, ezért apja újranősült - elvette Mary-t - ebből a frigyből született aztán Edwina, és így lettek négyen egy család. Viszont a lányok apja is idejekorán meghalt, és onnantól kezdve valamelyest Kate vette át a szülő szerepét és háttérbe szorította a saját igényeit azért, hogy biztosíthassa húgának az ígéretes jövőt.

„Anthony-hoz hasonlóan a heves, bátor és intelligens Kate szintén egy parentifikált gyermek volt, akinek vállalnia kellett a testvérnevelés felelősségét.” - mondta a pszichológus.“Kate feláldozza saját kívánságait és igényeit a húga kedvéért, miközben megtagadja magától a szeretetet és gondoskodást, amelyre ő is annyira vágyik. Vad függetlenségét a szeretetre való érdemtelenség érzése elleni védekezési mechanizmusként ápolja.

Megfogadja magának, bármit megtesz azért, hogy a húga számára jó életet biztosítson, még ha ez a saját kárára is megy, hiszen úgy dönt, hogy megöli az érzéseit, vágyait és szükségleteit. A szülői traumából való gyógyuláshoz elengedhetetlen a fizikai és érzelmi szükségletek kielégítése. A határok felállítása fontos része a szülői traumából való gyógyulásnak. Nehéz lehet érvényesíteni az igényeinket és szükségleteinket azok után, hogy évekig másokról gondoskodtunk, de a határok kijelölése elengedhetetlen a mentális és érzelmi jólétünkhöz.”