Anya vagyok és vállalkozó szeretnék lenni, mi a teendőm?

tegnap 22:31
Nem ördögtől való, ha egy édesanya nem szeretne visszatérni a korábbi munkahelyére, hanem vállalkozóként próbálná ki magát
Nem ördögtől való, ha egy édesanya nem szeretne visszatérni a korábbi munkahelyére, hanem vállalkozóként próbálná ki magát
Fotó: Nuthawut Somsuk / gettyimages

Sok anya szembesül azzal, hogy a szülési szabadság után gyötrelmes a munkába való visszatérése vagy már a puszta gondolata is, így rengetegen kacérkodnak a gondolattal, hogy vállalkozók lesznek. Vad Ágnes business és life coach árulta el, hogy mik a legfontosabb tudnivalók egy vállalkozó anya számára.

Anyaként többen is tapasztaltak már szorongást, stresszt és bűntudatot, mikor visszamentek a munkahelyére a szülési szabadságot követően, mert rosszul érezték magukat azért, hogy másra bízzák a gyereküket, esetleg bölcsibe adták, és egyáltalán ott motoszkált bennük a gondolat: innentől kezdve kevesebb időt töltenek a csemetéjükkel.

Másokban már a szülési szabadság közben érlelődni kezd a gondolat, hogy nem szeretnének visszatérni a munkahelyre, és inkább a maguk urai lennének, hogy több időt tölthessenek a gyerekükkel. Mindkét esetben felmerül az anyák fejében a vállalkozás gondolata. De mielőtt belevágnának, nem árt néhány nagyon kulcsfontosságú tényezőt átgondolniuk, amire Vad Ágnes business és life coach felhívta a figyelmüket.

Mi szól a fix munkahely mellett és mi ellene?

A szakértő szerint célszerű először alaposan mérlegelnünk az alkalmazotti és a vállalkozói lét előnyeit és hátrányait. Először érdemes megkérdezni a munkahelyet, milyen lehetőségeket tudnak biztosítani miután visszatérünk a szülési szabadságról? Csökkentett munkaidőt esetleg távmunkát? Hiszen ez már ez is segítség lehet, ha nem akarunk rögtön fejest ugrani egy vállalkozásba. Másrészről számolni kell azzal, hogy a munkahely ugyan kötött munkaidővel jár, de cserébe fix fizetést, biztosítást, esetleg egyéb juttatásokat is kapunk.

glamour plusz ikon Álomállás, majd rémálomba illő elbocsátás: egy leendő kismama megrázó története a munkahelyi diszkriminációról

Álomállás, majd rémálomba illő elbocsátás: egy leendő kismama megrázó története a munkahelyi diszkriminációról

Az sem mellékes, hogy mennyire szeretjük a kollégáinkat vagy igényeljük a társaságot, hiszen a vállalkozás anyaként sokszor magányos tevékenység. Ezenfelül szükséges olyan részleteket is fontolóra venni, hogy mennyi idő a bejárás, mibe kerül. Példának okáért, ha egy órát vagy annál is többet töltünk, érhető azt gondoljuk: azt az időt a saját vállalkozásunkra vagy a gyerekünkre is fordíthatnánk.

Természetesen az sem mellékes kérdés, hogy egyáltalán szeretjük, amit csinálunk vagy csak kényszerből végezzük?

Ha minden válasz arra utal, hogy egyáltalán nem kívánkozunk vissza a munkahelyünkre és jobb lenne otthon a gyerkőccel, akkor pedig el kell gondolkodnunk a vállalkozásunk célján.

Meg kell határozni a célokat

Nem árt tisztázni azt is, hogy vállalkozó és vállalkozó között is van különbség. A BGE Budapest LAB által végzett kutatásából kiderült, hogy vannak úgynevezett megélhetési vállalkozók, akik azért lettek vállalkozók, mert abba a helyzetbe kerültek és nem volt más választásuk. „A megélhetési vállalkozó a vállalkozással oldja meg a pénzügyi stabilitását és gondoskodik a családfenntartásáról. Ugyanakkor ott vannak a klasszikus vállalkozók, akiknél a növekedés a cél, mert az igényeik túlmutatnak a családfenntartáson, a pénzügyi stabilitás megteremtésén és többre vágynak.

Ilyen tekintetben nincs jó vagy rossz vállalkozás, egyszerűen azt kell tudatosítani, hogy milyen céllal vállalkozunk. Ezeket azért elengedhetetlen tisztáznia a leendő vállalkozónak, hogy tudja, mi motiválja, mivel elégszik meg, mire van szüksége ahhoz, jól érezze magát” – magyarázza a szakértő. Ezután pedig meg kell határozni, milyen vállalkozást szeretnénk indítani. Például azzal foglalkoznánk, amivel a munkahelyünkön is, csak most nem egy cégnek, hanem több cégnek szeretnénk marketing tanácsokat adni vagy arculatot tervezni?

glamour plusz ikon Tényleg baj lenne, ha apa menne gyesre, és addig anya dolgozna?

Tényleg baj lenne, ha apa menne gyesre, és addig anya dolgozna?

Vagy van egy fantasztikus ötletünk és azt kívánjuk megvalósítani? Fontos, hogy a vállalkozás ne csak rólunk szóljon, hogy szeretjük csinálni, hanem kielégít valamilyen piaci igényt is, hiszen azzal lehet pénzt keresni” – mondja Ágnes.

Milyen nehézségekre kell felkészülnie egy vállalkozó anyának?

Számolni kell azzal, hogy a vállalkozásindítás pénzt, időt és erőforrást fog elvinni. Fontolóra kell venni, hogy ezt anyukaként mindezt megengedhetjük-e magunknak. „Nulla forinttal a zsebünkben nem ajánlott vállalkozásba kezdeni, mert abból nagy eséllyel mínusz lesz. Egy vállalkozás különböző kiadásokkal jár már a legelején és ezért szerencsésebb, ha már van egy pénzügyi alapunk vagy van valaki, aki be tud segíteni” – int óvatosságra a szakértő.

Sokan gondoljuk azt, hogy vállalkozóként több időnk jut a gyerekre vagy hogy a gyerek mellett könnyedén megbirkózunk egy vállalkozással is, de a coach szerint ez sem pontosan így van. „Valójában nem lesz több ideje az anyának, hiszen a vállalkozásra is időt kell szánnia, de abban a tekintetben tényleg maga ura lesz, hogy ő viheti a gyereket az óvodába, iskolába, és ez talán nem adatott meg neki, amíg alkalmazott volt. Meglesz a szabadság érzése azáltal, hogy ő osztja be az idejét és arra szakíthat időt, ami neki fontos.

Ha több ideje nem is lesz, de sokkal hatékonyabb lehet, mert megtanulja jobban beosztani, hiszen akár rövidebb idő is alatt elvégezheti a teendőit, ha tudja, hogy kettőre kell mennie az iskolába” – magyarázza Vad Ágnes. A szakértő szerint az első és legfontosabb a megfelelő időmenedzsment kialakítása. Alkalmazottként így is sokszor azt érezhetjük, hogy rendkívül elfoglaltak vagyunk. Ugyanakkor anyukaként már tisztában vagyunk azzal, hogy teljesen megváltozott az életünk a korábbiakhoz képest és gyakori tényező a mindennapjainkban a kiszámíthatlanság.

glamour plusz ikon Ha valami nem sikerült elsőre, nem jelenti azt, hogy soha nem is fog – szakértő mondja el, hogyan lehetsz sikeres vállalkozó

Ha valami nem sikerült elsőre, nem jelenti azt, hogy soha nem is fog – szakértő mondja el, hogyan lehetsz sikeres vállalkozó

Elméletben könnyű kigondolni, hogy a napi rutinba hol fér bele a gyerek és a vállalkozással kapcsolatos teendő, például, amíg a kicsi alszik, addig tud foglalkozni a vállalkozás ügyeivel, de a valóságban a gyerek sokszor pont akkor nem alszik és akkor betegszik meg, amikor épp ügyeket intézne. Az ilyen helyzetekre is fel kell felkészülnie, hogy ne kudarcnak élje meg őket, amiért borulnak az elképzelései, és ezért legyen egy B-terve. Szóval mindenképpen törekedni kell egy rendszer kialakítására, de rugalmas hozzáállással” – javasolja Ágnes.

Milyen készségek jönnek jól a vállalkozásnál?

Ahogy arról már szó volt, a jó időmenedzsment elengedhetetlen és ehhez jó tipp lehet, ha időblokkokban gondolkodunk a szakértő szerint. Ha látjuk, hogy holnap csak egy óránk lesz egy feladat elvégzésére, akkor azt használjuk ki és legyünk vele elégedettek. Jó, ha előre elhatározzuk magunkat, hogy mi fog beleférni abba az egy órába, ami utána lehet, hogy a következő nap már két óra lesz, hiszen ez folyamatosan változik.

Fontos képesség a priorizálás is. Ha borultak a terveink, mert esetleg a gyerek belázasodott, akkor minden rossz érzés nélkül egyszerűen priorizálni kell, hogy a gyerek az első, a vállalkozás pedig várhat” – mondja a business és life coach. De ugyanilyen nélkülözhetetlen az energiamenedzsment is, hiszen lesznek nehéz időszakok a vállalkozásban, amikor kénytelenek leszünk többet dolgozni. Olyankor, ha a lehetőségeink is engedik, akkor keményen oda kell tenni magunkat.

glamour plusz ikon Szakértő válaszol: így élheti túl vállalkozásod a kritikus első évet

Szakértő válaszol: így élheti túl vállalkozásod a kritikus első évet

Ám ezzel együtt tudni kell időt is szakítani magunkra, amikor viszont feltöltődünk, hiszem gyereket nevelni és vállalkozást vezetni egyszerre csak kiegyensúlyozott fizikai és lelki állapotban lehet. Mielőtt belevágnánk, ajánlott előre tájékozódni a különböző jogokról, adózási formákról, a számlázásról, marketingről, weboldalkészítésről, hogy minél kevesebb meglepetés érje bennünket. Ilyen esetben tanácsos könyvelőhöz majd különböző szakemberekhez fordulni.

Teljesen rendben van, ha ezek ismeretlen területek számunkra és számos dologgal nem vagyunk tisztában. Vad Ágnes szerint ilyenkor nagyon is ér kérdezni és segítséget kérni, az utóbbit nemcsak szakmai, hanem családi szinten is. Kérjünk bátran segítséget, és ha például tényleg van egy fontos ügy, amit el kellene intézni, jó, ha ilyenkor meg tudunk kérni egy családtagot, hogy addig vigyázzon a gyerekre.

Ezért is olyan fontos, hogy még a vállalkozás indítása előtt a családdal is beszéljünk a terveinkről, hiszen jó, ha minél többen támogatnak a karrierváltásban, különösen azért, mert a családot is érintheti. Így rögtön kiderül, ki az, aki tud majd segíteni és számíthatunk rá, márpedig vállalkozó anyaként minden segítség aranyat ér.