Minden vágyam, hogy gyermekem legyen, mégis rettegek az anyaságtól
Akár tervezett a baba, akár nem, sok nő megijed a pozitív terhességi teszt látványától, és még azután is megvannak rémülve, hogy az orvos is gratulál is nekik. Soltész Krisztina klinikai szakpszichológus mesélt arról, hogyan lehet feldolgozni az anyaság hírét.
Egyáltalán nem ritka az anyává válástól való félelem és sok nőt érinthet, még akkor is, ha az volt minden vágya, hogy gyereke legyen. Ez a félelem számos okból adódhat, és jelentős hatással lehet a nők mentális és érzelmi egészségére. Szakértővel jártuk körbe a témát, megvizsgálva a félelem és aggodalom mögött húzódó lehetséges okokat.
Félelem attól, hogy „minden meg fog változni”
Először is elengedhetetlen leszögezni: attól még senki sem lesz automatikusan rossz ember, még inkább rossz anya, amiért a két csíkot látván vagy az orvos általi igazolását szorongatva nem fogja el az extatikus mámor, és nem sikít fejhangon az örömtől, mint a hollywoodi filmekben. Teljesen rendben van, ha hirtelen kétségbeesés és félelem lesz rajta úrrá, és arra gondol: meg fog változni az élete. Ilyenkor különböző rémképek jelenhetnek meg a kismama fejében, mint hogy le kell mondania a karrierjéről és gondoskodnia kell egy babáról.
Mi lesz, ha a gyerek megbetegszik? Mit csinál, ha nem fogja szeretni? És ha nem jönnek elő az anyai ösztönei és nem érti meg, mit akar a csemetéje? Mi van, ha olyan lesz, mint amilyen ő volt gyerekkorában? Vagy mi történik, ha ő maga válik olyanná, mint amilyen az édesanyja volt? Az anyává válás folyamata jelentős változásokkal jár a nő személyes és szakmai életében egyaránt. Megjelenhet az autonómia, a szabadság vagy az egyéni identitás elvesztésétől való félelem.
Ha anya leszek, megszűnök írónak lenni?
Ezek kialakulásához további aggodalmak is hozzájárulhatnak: hogyan befolyásolja majd az anyaság a karrierjét, a személyes kapcsolatait, az anyagi helyzetét és általában az életét.
Az anyák ellensége a tökéletességre való törekvés
Soltész Krisztina a saját praxisában is sok olyan kismamával találkozott, akik megijedtek az anyaságtól, még akkor is, ha régóta várt és tervezett volt. „Különösen az első gyereknél látom ezt. Nagyon sokan gondolják azt, hogy ilyenkor vége van az életnek, tökéletes anyának kell lenni és akkor másra nem marad idő és energia, minden mást el kell engedni. Le kell bontani ezt az idealizált szuperanyaságot” – mondja a klinikai pszichológus.
A szakértő arra is kitért, hogy manapság rengeteg úgynevezett helikopterszülő van, aki kimenti a gyermeket minden nehéz helyzetből, holott a gyereknek frusztrációra is szüksége van. „Nem minden a frusztrációtól kell megmenteni, hanem attól, amivel képtelen megbirkózni, a többi esetben pedig engedni kell, hogy tapasztaljon és utána együttérezni vele és támogatni. Azt kell éreznie, hogy a szülő figyel rá, ráhangolódik, empatizál vele és segít neki tartalmazni majd megérteni a rossz érzéseket.
Erre példa az is, hogy mostanában azt gondolják a szülők, hogy a gyereket állandóan foglalkoztatni kell, ezért „megmentik” az unalomtól. Pedig az segít a gyereknek abban, hogy rátaláljon a saját kreativitására, alkotási képességére, ezáltal magabiztosabb legyen, ami az autonómiás fejlődés fontos része. Általában azt tapasztalom, ha ezeket átbeszéljük a szülővel, csökken a félelem a szülővé válástól” – magyarázza Krisztina.
„Úgy járok, mint anyám?”
A Mentes Abiertas Psicologia egyik témával foglalkozó cikkében azt írják, hogy a múltbeli tapasztalatok, különösen a gyermekneveléssel, az anyasággal kapcsolatosak befolyásolhatják azt, ahogyan egy nő felfogja az anyaság gondolatát. A múltban szerzett traumás vagy negatív tapasztalatok félelmet, szorongást és kételyeket válthatnak ki azzal kapcsolatban, hogy egy nő képes-e hatékonyan felvállalni az anyaszerepet.
„Ha a leendő anyuka azt látta a gyerekkorában, hogy az ő édesanyja is mindent feláldozott és megszűntek a kapcsolatai, mert a körülményei nem tették lehetővé számára az önmegvalósítást, az azt sugallhatja, hogy neki is mindent el kell engednie, és ettől lehet benne félelem vagy ellenállás az anyává válással szemben. A valóságban ez nem így néz ki, főleg akkor, ha van segítsége, akár az apa személyében. Átmenetileg a fókusz valóban a gyereken lesz és ezt el kell fogadni, de ez így helyes.
Az anya ráhangolódik a gyerek alapvető szükségleteire, és erre azért is van szükség, hogy a gyerek biztonságos kötődést alakíthasson ki. Ha az első időszakban jól megy az összehangolódás, a gyerek azt tanulja meg, hogy van valaki, aki figyel rá, aki megérti és úgy elégíti ki a szükségleteit, ahogy az neki jó. Ettől idővel sokkal nyugodtabbá válik, kialakul egy biztonságos kötődési munkamodell és nem igényli az állandó kontaktust, hiszen tudni fogja, hogy biztonságban van, és ha valóban segítség kell majd akkor azt meg fogja kapni” – véli a szakértő.
A szakértő szerint néha ennek a tudatosítása is elég lehet ahhoz, hogy oldódjon az anya félelme, szorongása. A terhesség alatt nem szokás feltáró terápiát végezni, hiszen olyan témák merülhetnek fel, amelyek átmenetileg fokozhatják a stresszt, ilyenkor a hangsúly a stabilizációra, a tünetek csökkentésére helyeződik. Idővel azonban érdemes lehet foglalkozni a sémák átdolgozásával. Ha azonban a szülés körüli időszakban fennáll kifejezett szorongásos vagy hangulati zavar, az azonnali ellátást igényel.
Sokat segít az önismeret
Ha időt szánunk az önmagunkkal való törődésre, a saját érzelmeink és szükségleteink feltárására, és közben aktívan gyakoroljuk az önelfogadást, az kulcsfontosságú lehet a félelem leküzdése és a tudatos, egészséges anyakép felépítése felé vezető úton. Soltész Krisztina szerint mivel az anyaság egy teljesen új élethelyzet, alkalmazkodási zavart hozhat magával.
„Adott egy nő, akinek ott volt a munka, a baráti találkozók, az állandó pörgés, aztán egyszer csak belekerült egy nagyon szívmelengető, de monoton tevékenységbe, mint amilyen a gyerekgondozás és ezt nem mindenki tűri ugyanúgy. Ilyenkor jön jól az önismeret, mert ha a leendő anya tudja magáról, hogy nehezen viseli a monotonitást, akkor úgy kell alakítania az életét, hogy más is beleférjen. Ilyenkor meg kell nézni, hogy milyen módon tudja beleilleszteni az életébe a gyereket úgy, hogy mindkettőjük szükséglete ki legyen elégítve” – fejtette ki a szakértő.
Itt most elsősorban az anyákról beszélünk, de az egész családnak hosszú távon az a jó, ha mindkét szülő aktívan részt vesz az első időszakban a gondozásban. Az anyának így önmagára is marad ideje, az apa személyesebb kapcsolatba kerül a gyerekkel, a gyereknek pedig nagyobb a biztonság, hiszen a gondozók váltani tudják egymást, s ettől még rugalmasabb személyisége is lehet.
A pszichológus hangsúlyozza: fontos, hogy ne gyártsunk olyan ideálképet, amit nem tudunk alkalmazni, mert az a gyereknek sem lesz jó. Merev lesz az a rendszer, ami merev, az törik, abból pedig baj lesz. Az ideális gyerekközpontú nevelés azt jelenti: van önismeretünk, tudjuk mi kell ahhoz, hogy jól éljük az életünket és ezt kell összeegyeztetni a gyerekkel, aki akkor fogja jól érezni magát, ha a szülei is boldogok és kiegyensúlyozottak.
Az anyává válással egyedül is meg lehet birkózni önismeret segítségével – vagy akár különböző támogató baba-mama csoportokban – de aki erőteljes szorongást tapasztal, túlságosan fél az anyaságtól, nagyon ambivalens az anyasággal kapcsolatban vagy rossz példákat látott, esetleg túl tökéletesen akarja csinálni, de úgy érzi, képtelen rá, annak mindenképpen ajánlott felkeresni egy pszichológust.